Hirdetés
Hirdetés

Egy Kiscsillag-lemez a szőrös seggű pasiknak – és nemcsak

Tavaly szólólemezzel jött ki Lovasi András, idénre Kiscsillag-album született. •  Fotó: Kiscsillag hivatalos Facebook-oldala

Tavaly szólólemezzel jött ki Lovasi András, idénre Kiscsillag-album született.

Fotó: Kiscsillag hivatalos Facebook-oldala

Egyelőre közönség előtt biztosan nem mutatja be a Kiscsillag a néhány napja megjelent hatodik, Tompa kések című nagylemezét, de élő stream lehet – illetve itt van van Lovasiék tizenegy új dala. Benne van minden, ami nem lesz kimondva. Első hallásra.

Katona Zoltán

2020. március 17., 18:122020. március 17., 18:12

2020. március 18., 12:172020. március 18., 12:17

„Itt a Rádió Belgrád” – csendül fel szerbül a lemez legelején – mivel a Kiscsillagtól újabban alap a konceptlemez, illetve az ugyanilyen jellegű fellépések, egyáltalán nem meglepő, hogy van egy bevezetője. Gyakorlott Kiscsillag- és sportrajongók egyből vágják, hogy a hang nem más, mint Rátgéber László, a játék szerint valamikor a hetvenes évek végén járhatunk, a rádiós pedig szól, hogy van egy magyar zenekar, a „Kiscshillág” és egy nagyon jó száma, a Kicsiknek az égben, ami így tulajdonképpen az album nyitódala izgalmas gitártémával, vokálokkal, erőteljes Lovasi-énekkel.

Hanglemezen is megveheted majd •  Fotó: Kiscsillag hivatalos Facebook-oldala Galéria

Hanglemezen is megveheted majd

Hirdetés

Fotó: Kiscsillag hivatalos Facebook-oldala

Utána „férfiasba” vált a téma, a Paranoiám és az azt követő dal, A ragadozó szád rockosabbak. Előbbi nyersebb, vadabb, dühödtebb, utóbbi pedig többek között azért is érdekes, mert beleviszik az egyik legrégebbi szerzemény, a Tűkön táncol szólójának egy részét és a refrént is. Többértelmű, többszöri meghallgatást kívánó szövegek ezek („persze az egészből csak annyi látszott, hogy én a boltban egyedül állok, a tánctér közepén”), picit

korosabb pasi „nyafogása”,

de nagyon jó értelemben. Az is a jó a Kiscsilllagban, hogy nemcsak a feje után megy, hanem ennél a lemeznél producert is igénybe vett – ez pedig Lázár Domokos, az Esti Kornél gitáros-frontembere, aki egy generációval fiatalabb Lovasinál és Lecsónál.

A címadó dal a magányos nő témát mélyíti („Vannak valakivel, aki pont most nem lehet itt / vagy azért, mert van feleségük, ilyen például Brad Pitt, / vagy azért, mert meghalt, vagy azért, mert nincsen kedve. / Késtél, ezért egész éjjel tompa marad a penge.”). Nem tud nem eszembe jutni egy Muszka Sándor-kötetcím (Magányos nőknek, bukott fiúknak), főleg, hogy a következő dal, a Nem szégyellem is ugyanez a téma – ismét a magány, jó rockandrollosan.

Istenem, de kár, hogy nem lehet most koncertre menni!

Ez az szám mekkorát ütne! „De még szarabb lenne, ha ottmaradtam volna benne!” – kiált bele Lovasi a dal vége fele. Ha egyszer dalokat válogatok az őszinteség témakörében, ez biztosan közöttük lesz.

Ezt követi egy három dalból álló „miniciklus”, a három este (sorban a dalok alcímei: (az első este, egy este és az utolsó este). A Föl-le jár egy Szesztay Dávid-dal, a zenekar multiinstrumentalistája is énekli ezt, majd ezt követi a Maci, ami egy szomorkás, elegáns tűnődés Lovasi-módra.

„Imádom, ahogy oly könnyedén megbocsájt mindenki mindenért saját magának, s ha nem megy, akkor pedig mindent elfelejt és önfeledtem megy a nagyvilágnak,”

a lemez egyik csúcspontja, hallgatáskor rozé jár melléje.
 

A sort a Gólzápor zárja, ebben televíziós meccsközvetítések hangjai is hallhatók, aláfestve egy családi perpatvart – a Lecsó által énekelt, de Lovasi által írt szövegből legalábbis ez jön le.    

A három esti dal után következik a Szabad elő, ami megint egy igazi ember-történet valahonnan a hetvenes évekből, annyira „artisztikus”, hogy legalább öt egymás utáni meghallgatást igényel.  „Kit érdekel a múlt, ha úgyse lesz jövőnk?” – teszi fel a kérdést Lovasi, de ez a dal talán jobban találna egy szólólemezére, azonban ebbe a konceptalbumba is simán belefér. És egy énekelhető, fülbemászó refrén után jön egy ilyen, örök érvényű megállapítás:

„A háború azoknak jó, akik ölni szeretnek, a vallás palástja meg elrejti úgyis az ördög patáit is.”

Az utolsó előtti dal, a Láng köhögéssel, tányércsörgéssel, mosogatással kezdődik (valaki tesz-vesz egy képzeletbeli konyhában), és egy akusztikus gitár mellől hallunk egy mesét újabb vallomást. Több percnyi csend következik, majd jön a záródal, a  punkos-rockos kutyavallomás, az Ugatós – még a vokál is dallamos vau-vauzás.

Letisztult a zenekari felállás is, most nagyon egyben van a csapat: Szesztay Dávid (billentyűk, gitár), Leskovics Gábor (gitár, ének), Lovasi András (gitár, ének, szöveg), Bajkai Ferenc (dob) és Erőss Márton (basszusgitár) •  Fotó: Kiscsillag hivatalos Facebook-oldala Galéria

Letisztult a zenekari felállás is, most nagyon egyben van a csapat: Szesztay Dávid (billentyűk, gitár), Leskovics Gábor (gitár, ének), Lovasi András (gitár, ének, szöveg), Bajkai Ferenc (dob) és Erőss Márton (basszusgitár)

Fotó: Kiscsillag hivatalos Facebook-oldala

Ez a lemez egy kicsit olyan, mint maga Brad Pitt, vagyis inkább az általa alakított figura a Volt egyszer egy Hollywood-ban: egyszerre letisztult, nyugodt, tapasztalt, de ugyanakkor rezignált, csalódott, valamint cinikus, meglehetősen szőrös mellű és nagyon határozott. Lehet, hogy a kés pengéje tompa, de azért még nagyon vág, akárcsak a tavaly a rozsdás torpedó. A Semmi konferencia sem volt semmi, de a Tompa kések talán még fennebb ment.

korábban írtuk

A rozsdás torpedó tovább úszik a cél felé
A rozsdás torpedó tovább úszik a cél felé

Lovasi András idén szólólemezzel rukkolt elő, nem is akármilyennel. A tizenegy dal tizenegyféle, s még mindig nincs olyan, hogy valami „lovasis”. Lemezkritika.

És igen, egyszerre rakendról- és művészlemez.

A  tracklist itt hallgatható meg egyben, a Kiscsillag platformjain pedig megvan, hogy még hol és hogyan találkozhatsz vele, vásárolhatod, terjesztheted és élvezheted.   

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés
2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
Hirdetés