
Lou Ye egyik legnagyobb erénye: az abszurd és a melankolikus, a humor és a tragédia finom egyensúlya. Az An Unfinished Film ezt jól példázza
Fotó: Wikipédia
2020 januárja. Valahol Wuhan közelében egy kis stáb összegyűl, hogy befejezzenek egy félbeszakadt forgatást. A helyszín és az időpont baljós. Az emberek bezárulnak otthonaikba – és saját történeteikbe. Ez az An Unfinished Film.
2025. június 11., 17:462025. június 11., 17:46
Lou Ye An Unfinished Film című alkotása nem pusztán egy elbeszélés vagy eseménysorozat dokumentálása. Sokkal inkább érzéki lenyomata annak a kollektív tapasztalatnak, amelyet a COVID-19 jelentett – különösen a kínai társadalomban, ahol a pandémia történetét nem az emberek, hanem az állami narratíva írta. Lou Ye filmje ebbe a hiányba próbál beszivárogni. Halk, töredezett hangon, kerülve a nyílt politikai állásfoglalást, mégis világosan: az emberek felől, a fájdalom felől, a csend felől.
A film egyértelműen merészen használja azt, amit máskor giccsnek hívnánk: virális TikTok-slágerek, közösségi dalok, túlhasznált motívumok köszönnek vissza.
Akkoriban nevettünk rajta, később belefáradtunk. De Lou Ye kontextusba helyezi ezeket – és ezáltal újra működnek. Fájdalmasan, hitelesen, meglepően mélyen. Nosztalgikusan. A dalok úgy jelennek meg, mint egy kollektív fohász. A dal, amelyet milliók dúdoltak maguknak, miközben éheztek, sírtak, vagy épp nevettek a képernyő előtt. Ez a banális hang most emlékművé válik. Mert nem a dal változott meg – hanem mi.
Lou Ye nem először készít önreflexív, a filmkészítésről szóló alkotást. Itt azonban a „film a filmről” nem intellektuális játék. Nem formai kísérlet. Hanem egy mélyebb metafora része. A kényszer szimbóluma. A félbeszakadt forgatás – amely egy tíz évvel korábban leállított projekt újraindításaként indul – valójában a kínai társadalom félbeszakadt történeteinek metaforája. A COVID csak az egyik ilyen történet.
A kamera néha pásztáz, máskor mozdulatlan. A szereplők, színészek, stábtagok, civilek néha szerepelnek, máskor önmagukat játsszák. A határ fikció és valóság között folyamatosan elmosódik. Nem tudjuk, mikor vagyunk a filmben, és mikor a valóságban. De talán nem is fontos. Mert a lényeg az élmény. A kimondatlanság. Az elhallgatott fájdalom.
A moziban ülve nem csak a vásznon látjuk a történetet. Halljuk is – a nézők szipogásából, a mellkasból kiszakadó sóhajokból, abból a különös, töredezett, csendes együttlétből, amely csak a kollektív trauma feldolgozásának pillanataiban jön létre.
Ez a film nem mesél, nem magyaráz. Helyette sebeket mutat. De nem nyersen, nem hatásvadász módon. Hanem empátiával. Emberien. És talán ez az, amit a járvány éveiből mindannyian a leginkább hiányoltunk.
Fotó: Wikipédia
Az An Unfinished Film épp azért különleges, mert vállalja a töredékességet. De ezzel együtt hiányérzeteket is hagy maga után. A 2022-es kínai zárlat – amely sokak szerint még súlyosabb volt, mint a 2020-as – csak érintőlegesen jelenik meg. Pedig itt már éhezésről, kilátástalanságról, elfojtott dühökről van szó. És hiányzik a Fehér Papír Mozgalom is – az a halk, de erőteljes civil ellenállás, amely némán, A4-es lapokkal tiltakozott a hatalom cenzúrája ellen. Egy ilyen epilógus erőteljes szimbolikus gesztus lehetett volna. De talán épp a kihagyás maga a gesztus. Lou Ye filmje így is politikai: mert emberi. És a valódi emberábrázolás ma Kínában mindig politikai tett.
A film egyik legerősebb jelenete a szilveszteri videóhívás. A stábtagok a hotelben rekedve ünnepelnek. Semmi nem működik. Nincs közös koccintás, nincs ünnepi hangulat. Csak kényszeredett nevetés, üres pezsgőspoharak, és egyetlen kamera, amelyen keresztül próbálják elhitetni egymással, hogy minden rendben. Groteszk és szívszorító. De ismerős. Ez Lou Ye egyik legnagyobb erénye: az abszurd és a melankolikus, a humor és a tragédia finom egyensúlya. A film nem patetikus. Nem didaktikus. Annál mélyebb.
Az An Unfinished Film nem klasszikus értelemben vett remekmű. De annál fontosabb. Dokumentuma annak, amit nem lehetett elmondani.
Ez a film nem ad válaszokat. De kérdéseket igen. És teret a gyásznak, a visszaemlékezésnek, az együttérzésnek. Lou Ye egy olyan mesét mesél, amit félbeszakított az élet. De lehet, hogy épp így, félbehagyva tudott a legőszintébben szólni hozzánk.
A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
Egyszerű, hétköznapi ebéd, de a köret újdonság lehet. Az édesburgonya édeskés ízét nem mindenki szereti, de aki igen, annak nagy kedvencévé válhat ez a fogás.
A tinóruk világa sokszor feledésbe merül, hiszen a legtöbb gombász szemében csak a vargányák számítanak értékes zsákmánynak. A vargányák is a tinóruk közé tartoznak, de vannak olyan tinóru gombáink is, amelyek nem vargányák.
szóljon hozzá!