
Dobai Csaba közel tíz éve dolgozik a szakmában
Fotó: András I. Gábor
A nem egészen harminc éves Dobai Csaba életét belengi a zene, gyerekkorában kórusba járt énekelni, majd gitározni kezdett, manapság pedig több zenekar hangosítója, illetve saját dalokat és feldolgozásokat is játszik együttesével. Róla olvashatnak a Székelyhon napilap Liget kiadványában.
2020. június 05., 11:282020. június 05., 11:28
Felkötött haj, szemüveg, furcsa és vicces arcszőrzet – képzeljünk el egy ilyen fiatalembert egy koncerten a hangosítópult mögött, amint a gombokat nyomogatja, és szebbé, jobbá varázsolja a zenei élményt. A székelyudvarhelyi Dobai Csaba hosszú évek óta „nyomja” a zeneipart, ugyanakkor mindig voltak színpadi ambíciói is: CsaBka Music nevű projektje is megér egy misét. Túlzás nélkül lehet állítani, hogy szerény fiatalemberről van szó, ám ha elbeszélgetünk vele, kiderül, hogy nagyon nagy ismeretanyaggal rendelkezik a zeneipart, trendeket, koncerteket, fesztiválokat illetően – írja a cikk szerzője.
Csaba mesélt arról is, hogy hogyan került András Gellért zenetanár hangosító csapatába. „Igazából nem volt célom, hogy én ezzel akarok foglalkozni, és soha nem gondoltam, hogy ebben a zenevilágban fogok kikötni. Egyszerűen szerettem, jól esett. Az emberek, a zene, a társaság, az újdonságok, a kihívások. Aztán jött az egyetem, Kolozsvár, a koncertek, turnék, klubok, fesztiválok, cégek, emberek és emberek, szép lassan belekeveredtem.”
De szó esett még az erdélyi zenekultúráról, arról, hogy kikkel dolgozik együtt és a saját zenei projektjéről is. Minderről bővebben a Liget életmód-kiadvány június 5-ei lapszámában olvashatnak.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!