„Óriási tehetséggel megáldott, nagy gyermek volt”. Adomák Nagy Ödönről

Telt-múlt az idő, sok érdekes gyermekkori kalandja volt, a libapásztorkodástól elkezdve mindenféle munkát el kellett végezzen. Aztán idekerült Csíkszeredába, annak már harmincegy éve, megismerkedtünk és megszerettük. Ödi egy őszinte, óriási tehetséggel megáldott, nagy gyermek volt. Nagy szeretet volt benne, tele volt segítőkészséggel, szeretettel, barátsággal” – fogalmazott Bíró, akinek szintén Ödi mesélte, hogy igazából november 28-án született, csak az édesapja, amikor elment beíratni az anyakönyvi hivatalnál, találkozott ezzel is, azzal is, leültek poharazgatni, és két nap úgy elrepült, hogy végül december elsejére írták be, így hivatalosan akkor született.

Joviális ember volt, mindenkivel beszélgetett, sokaknak rajzokkal, krokikkal fizetett, szét vannak szórva a munkái. Léteznek kisplasztikái, létezik egy egész sereg kültéri és beltéri szobra, főleg a templomokban, Magyarországon, Székelyföld különböző pontjain – ezeket kilencven százalékban sikerült megtalálni – és rengeteg pasztellje, rajza. Nem lehet tudni, hogy hol vannak. Biztos vagyok benne, hogy mindeniket nem találjuk meg, de legalább egy bizonyos részét szeretném a könyvbe bevenni, hogy tudjuk azt, hogy mit hagyott ránk, hogy ezt a fantasztikus tehetséget merrefelé szórta szét.

– mutatott rá Székedi.

Aki Ödinek az értékrendjét látja, felméri, érzi, hogy mekkora veszteség számunkra, hogy már nincs közöttünk – magyarázta Márton Árpád festőművész. „Baróti Ádám Régenben egy egész sor szobrásznemzedéket nevelt ki, Ödi ezek közé tartozik. Ádám megsúgta, hogy lesz egy valaki, aki nála végez, és valószínű, hogy Csíkszeredába fog kerülni. Nagyon örültem, megkért, hogy az első kiállítását én nyissam meg.

Ha a Horizont söröző kapuján lépünk ki, szintén láthatók a rézangyalok. Gyakran megfordult itt Nagy Ödön, akinek a lokálban készült rajzait a születésnapja alkalmából a barátai kiállították, és kisebb összejövetelt tartottak. Úgy tervezik, ott is maradnak az alkotások, hiszen így Ödi „mindig közöttük lesz”.

Kár érte, hogy ilyen hamar és ilyen hirtelen el kellett menjen” – osztja meg velünk Marika, a pultosnő, majd kiszolgál egy férfit.

Kiderül, a kliensnek éppen születésnapja, Ödit jól ismerte. „Ő elsején született, én is, csak engem másodikára írtak be. Amit itt helyben rajzolt, adta oda annak, akit lerajzolt, vagy az asztalok üveglapja alá tettük be. A ceruzát fel nem vette, amíg nem végzett. Nagyon jó barátom volt” – mondja könnyes szemmel. Úgy emlékszik vissza rá, hogy mindig jó kedélyű ember volt, nem lehetett rá haragudni. „Igaz, amikor viccet mondott, alig tudtuk kivárni a végét” – emlékezik mosolyogva, majd hozzáteszi: volt, hogy segített Ödinek valamiben és ő meghívta ezért egy flekkenre.

Ödivel lehetett veszekedni, vitatkozni, de haragudni nem lehetett rá – véli Köteles Balogh Gyula, miközben az összegyűlt társaságot fotózza. „Bohém volt. Szerettem fotózni, rengeteg képet csináltam róla. Olyan jó lélek volt ő, túlságosan jó.”