Bolyai János: egy lángész, akit elfelejtettünk

Láng Zsolt műve nem vitat, nem rombol mítoszokat, nem cáfolja mások Bolyai-képét – ezt az író a székelyudvarhelyi könyvbemutatón is kihangsúlyozta, s a könyvet végigolvasva is ez az élmény maradt meg bennem. Nem átír, hanem megír, az irodalom eszköztárával mutat be egy embert, egy személyiséget, annak környezetét, életét – mentesen mindenféle pátosztól és valóságtól való elrugaszkodástól. Láng Zsolt a saját maga, vagyis a könyv megírásának történetét is beleírta a Bolyaiba. Azt a Svájcban töltött időszakot, amelyet írói ösztöndíjjal töltött abban az országban, amelynek több érdekességére is rávilágít a könyv lapjain. Borzasztó bizarr módon majdnem tanúja egy gyilkosságnak, a rendőrségi nyomozás részei is megelevenednek a könyv lapjain – viccesen fogalmazva egy picit krimi is a könyv néhány része, no meg természetesen történelem. Láng Zsolt a Bolyai életéről szóló adatokat, eddigi ismereteinket is zseniálisan fűzi irodalommá – például az apjával való legendásan rossz viszonyára is többször „rámegy”, az egyik legszebb rész ezek közül ez: „Apjának is volt egy saját formulája, amely prímeket eredményezett, büszkén mutatta neki. Ő ránézett a képletre, és kiszúrta, hogy ha 67-et helyettesítenek be, akkor a végeredmény nem prímszám. Apja szája legörbült, napokig haragudott rá. De aztán kiengesztelődött, és egy távcsővel lepte meg, megmutatta a Fiastyúkot, és nevetve magyarázta, hogy szabad szemmel pusztán hat csillag látható, de ha távcsővel nézzük, akkor ezernél is több. Apja mindenféle lencséből tudott távcsövet szerkeszteni, méghozzá percek alatt. Kitalálta, megtervezte, kiszámolta, lerajzolta, haja közben előrehullott, függönyt vonva arca elé, szabadon hagyva inas nyakát.

Láng Zsolt nem „helyreteszi” Bolyait. Láng Zsolt olyan regényt írt, amelyet szerintem évtizedek múlva is fel fogunk lapozni megérzésem szerint, természetesen csak akkor, ha lesz akkor Erdélyben vagy a Kárpát-medencében olyan értelmiség, amelynek fontos lesz még az, hogy néhány évtizeddel korábban, egy adott korszakban milyen könyvek jelentek meg, és azok mit tartalmaztak.

Nem írok ide olyan közhelyeket, hogy a Bolyai egy nehéz olvasmány és nem kötelező, és csak az olvassa el, aki így meg úgy. Nem. Bolyai János ugyanis élete nem film, nem kalandregény – annyira nem, hogy Láng Zsolt szerint is „mondjuk Tarr Béla” készíthetne filmet belőle. Annak idején Németh László írt drámát a két Bolyairól, de az állítólag teljesen más, mint a mostani Bolyai-képünk. Egy személyiség, aki a Világtant szerette volna megírni, az életet, magát az emberi életet leírni. Nem sikerült neki, de nem is volt egyedül ebben, ezzel a szándékával. Láng Zsolt a róla szóló könyvet írta meg, mi pedig lehetőséget kaptunk arra, hogy rajta keresztül beleláthassunk – parafrazálva egy filmcímet – egy csodálatos elme ragyogásába.