Berecz András: kibúvik belőlem a bukfencező bolond

De egy ilyen jó ember, aki beillesztett engem egy ilyen folyamatba, biztonságérzést okoz. Tehát jó érzés volt ebbe beröppenni, mert nekem is vadonatúj, ilyesmit még nem csináltam. Hallottam, hogy egy jó dolog, de nem hittem el. Szerintem Shakespeare-nél is a Hamletben előbb készült el a színészekről szóló rész és aköré írta azt a nyomorú gyilkosságot. És sok titok, amit sejtettem, hogy mi jó ebben a közös játékban, mi a nehéz és mi a jó, az most átélhető lett. Benne vagyok nyakig és boldog vagyok benne.

– Milyen típusú szövegeket hallhatunk a Vándortól az előadásban?
– Az énekeket általában Kájoninak a Cantionale Catholicum-jából válogattam, tehát Csíkhoz köthető ez is. Sokszor ezeknek a 17. és 18. századi dallamoknak megnéztem a szótagszámaikat és beillesztettem régi pentaton gyimesi keservesekbe. Ezért egy különös régi ötvözet jött létre. Ez is örömöm volt. A mesék azok szintén feldolgozások, nem szeretem ezt a szót, de ahol lehetőséget kaptam, rugalmasan oda próbáltam igazítani, ahol a történet tart. Ezeket a tudomány apokrif meséknek mondja. Nem a Bibliában van megírva, hanem a hagyományban sokszor kivirágzott egy-egy bibliai rész. Például Szent Péter csak háromszor árulta el a kakasszó előtt Mesterét, Megváltónkat, de ez olyan jó ürügyet adott a magyar népnek arra, hogy elpáholja a hátán az emberi gyarlóságot, mindenféle árulást és hűtlenséget, hogy szinte nekem fáj. Már szegény Szent Péter teszi fel a kezét, hogy „emberek, valami mértéket kéne tartani!”, De ilyen a fantáziája az embereknek, a közösségeknek, a hagyományoknak.

– Hogyan él együtt a humor ennek a történetnek a tragikumával?
– A jó drámában az összeférhetetlen dolgok egymás mellé kerülnek. Ezt nem tudtam. Ez megint az a lecke, ami rám várt és ha nem mondja Vidnyánszky Attila, nem hiszem el. Ő mondta, hogy egy rendes királygyilkossághoz, hogy hasson, hogy az emberek szívéig elhasson, kell egy részeg kapuőr. Ha nem mond hülyeségeket és nem kezd el röhécselni a közönség, akkor az igazi markolatig ható szavak nem jutnak el az emberig. De aki nevet, az már védtelen, azt lehet megdöfni. És ez a csodálatos a drámában, hogy az össze nem férő, az egymás mellett disszonáns elemek kívánkoznak bele. Ez ha nincs meg, akkor nem dráma.

Úgy gondolkoztak, hogy a böjtidőben annyi bánat volt már, hogy a húsvéti prédikációt nem a papok tartották meg, hanem mesemondókat rángattak be, bolondos embereket, akik a kocsmában is és a vásárokban, búcsúkban maguk köré gyűjtötték az embereket és bolondoztak. Fölteszem a kérdést: mit érezhetett az a bolondozó ember a megszentelt falak közt? Őt oda meghívták, gondolom kapott valamilyen mazsolás kalácsot, meg kellett becsülje azt, aki meghívta. A humor mettől meddig volt humor? Hogyan tudta kimérni? Nem úgy mint a kocsmában. A végső kérdés: az Isten mosolya hol van? Amikor a megszentelt történetekbe belopjuk a humort, mindig ez a hátsó kérdés kerül előtérbe. Ez korszakos kérdés. Az Úristennek van-e mosolya, vagy csak haragszik erre a világra, oszt mindennek nekiugrik? Nekem ezt lefordítani az én kicsi sorsomra, pont ez, hogy az idiótaságban, a bolondozásban meddig mehetek el, mi az az arány, ami még jó?

– A Vándor kézen fogja a nézőket és úgy viszi magával őket a történetbe.
– Kézen fogja a nézőt Jézus is, Pilátus is, sok mindenki kézen fogja, ez erre, az arra, az ördög is kézen fogja és az is viszi.

Én, a Vándor egy kicsit a csíki ember vagyok, budapesti létemre. Egy kicsit a színpadra a sorsom dobott fel, mert én '79-től ide járok. Akkor jártam ide pünkösdi búcsúra, amikor ha nem is annyian voltak, mint a búcsúsok, de sok besúgó volt. Azoknak áhítat nem volt az arcukon, csak vizslatás.