
Baricz Gergő. Több szeretett volna lenni egy „hályogkovács celebnél”
Fotó: Haáz Vince
Igazából még mindig úton van, és reméli, hogy úton lesz továbbra is – nyilatkozta Baricz Gergő az Erdélyi Naplónak. A jelenleg Budapesten élő, székelyföldi származású zenész-énekes pályafutásáról, alkotási folyamatáról is beszél az interjúban.
2019. október 10., 11:292019. október 10., 11:29
2019. október 10., 11:302019. október 10., 11:30
Még nem volt teljesen eltökélt, amikor a zenei pályát választotta, az X-Faktort követően jött rá, hogy szereti ezt a világot. „És itt nem a bulvár, illetve magamutogatós részről beszélek, mert az szánalmasan bugyuta oldala e létformának, hanem magáról a zenészlétről. Megismertem sok jó muzsikust, és egyre nagyobb lett bennem a vágy, hogy igazán közéjük tartozzak. Mivel a dolgok alakulásával jórészt elégedett vagyok, mindennek hálás vagyok, ami ide vezetett” – mutatott rá az interjúban Baricz Gergő.
Mint ismeretes, a borzonti születésű zenész-énekes az X-Faktor tehetségkutató műsorban harmadik helyezést ért el 2011-ben, 2012-ben pedig már nagylemeze jelent meg Némán állni címmel. Jelenleg több zenekar tagja. Elmondta, megjelent a vágyakozás benne az igazi zenészlét iránt, és ezzel az a felismerés is megszületett benne, hogy ezért áldozni is kell. Mivel kevésnek találta magát erre, elszegődött a kőbányai zenei stúdióhoz, hogy egy „hályogkovács celebnél” azért kicsivel többé váljon. „Ez idő alatt nem igazán alkottam. Beszippantott az új környezet, amibe rendesen beleágyazódtam.
– mondta.
A teljes interjú a Székelyhon és a Krónika napilapok mellékleteként megjelenő Erdélyi Napló október 10-ei számában olvasható.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
szóljon hozzá!