
A címszerepben a Liszt-díjas, erdélyi származású Molnár Levente lesz látható
Fotó: Nasz Nikolett
Új Bánk bán-előadást mutatnak be a Coopera és partnerei 2020-ban. Az előadás, amely egyben tisztelgés a nemzeti összetartozás éve előtt, nemzetközi turnén kívánja a magyar operairodalom egyik legfontosabb darabját az azt megillető helyére emelni a világ színpadain. Az opera rendezője a Kossuth- és Jászai-díjas Vidnyánszky Attila, a címszerepben pedig Molnár Levente, Liszt-díjas erdélyi származású művészt láthatja majd a közönség.
2019. november 27., 14:562019. november 27., 14:56
„Számomra, számunkra a nemzeti összetartozást nem lehet szebben kifejezni, mint a művészettel, anyaországi és határon túli művészek közös alkotásával” – nyitotta meg a Coopera sajtótájékoztatóját Vadász Dániel producer. A 2020-ban induló, hazai és nemzetközi turnét is magába foglaló előadássorozattal, a Bánk bán bemutatójával a Coopera produkció új szintre emeli eddigi misszióját, amely az operajátszás népszerűsítését, minőségi előadások létrehozását öleli fel Magyarország vidéki színházaival közös koprodukciók útján – hangsúlyozzák a Coopera szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
A produkció életre hívásához olyan kiemelt művészeket sikerült bevonni, mint a Kossuth- és Jászai-díjas Vidnyányszky Attilát, a Liszt-díjas Molnár Leventét, a Liszt-díjas Kesselyák Gergely karmestert, valamint Kováts Kolos és Kálmándi Mihály Kossuth-díjas operaénekesek. Erkel darabjának mozgatórugói a női főszereplők: Melinda szerepében a Honthy-díjas Fischl Mónikát, míg Gertrúd szerepében a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett mezzoszopránt, Mester Viktóriát láthatja majd a közönség. A produkció első szereposztásában színpadra áll még Boncsér Gergely és Kendi Lajos is.
Mint mondta, a legjobban megírt magyar színdarabnak tartja a Bánk bánt, amely shakespeare-i magasságokat ér el. A történet mindig aktuális, a legnagyobb dolgainkról, örökké létező problémáinkról, lehetőségeinkről szól – tette hozzá.
Sajtótájékoztató keretében ismertették a részleteket
Fotó: Nasz Nikolett
Kesselyák Gergely Liszt-díjas karmester kitért arra, hogy a Bánk bán ősverzióival szemben ő a Nádasdy-féle átdolgozás mellé áll, de nyitva hagyja azt a kérdést, hogy végül milyen előadást láthat majd a közönség – írja az MTI.
– mondta el Molnár Levente, aki művészeti vezetőként is részt vesz a folyamatokban.
Az új előadás erdélyi díszbemutatója 2020. augusztus 9-én lesz a csíksomlyói Nyeregben, ahová közel 100 ezer embert várnak a szervezők, anyaországi díszbemutatóját pedig augusztus 20-án tartják a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadának jelentős múltja van az operaelőadásokat tekintve, így a szervezők részéről egyértelmű választás volt a helyszín. Bán Teodóra, az intézmény igazgatója pedig nagy örömmel fogadta a megkeresést, különös tekintettel arra, hogy az augusztus 20-i előadások mindig kiemelt ünnepként szerepelnek a Szabad Tér Színház nyári évadában.
A Coopera és partnerei mellé állt a Petőfi Irodalmi Múzeum is, kiegészítőprogramként, Demeter Szilárd főigazgató ötlete alapján, egy utazókiállítással készülnek, amely a Bánk bán opera és dráma több mint 200 éves történetét mutatja be, ezzel téve igazán összművészetivé a kezdeményezést – emelik ki a Coopera közleményében.
Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja gondolatait Vadász Dániel tolmácsolta: „Rendkívül fontosnak tartom, hogy a nagy nemzeti alkotások és intézmények jelen legyenek a Székelyföldön, hogy itt is láthassák és hallhassák a legnagyobb magyar műveket és legnagyobb magyar előadókat. Meggyőződésem, hogy a csíksomlyói nyeregbe tervezett Bánk bán előadás, amely válasz egy valós igényre, mindebből hozni fog ide, a Székelyföldre, nagyban erősítve a nemzet országhatárok feletti összetartozásának tudatát.”
Vidnyánszky Attilának ez lesz a hetedik Bánk bán-rendezése
Fotó: Nasz Nikolett
A Főkonzulátus mellett az erdélyi díszbemutató együttműködő partnere Hargita Megye Tanácsa és Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata is, hiszen a program a Csíkszeredai Városnapok kiemelt eleme. „Csíkszereda Megyei Jogú Város a csíksomlyói nyereg vigyázójaként és a térség őreként örömmel és tárt karokkal várja a Vidnyánszky Attila rendezte, és világhírű szólisták előadásában megvalósuló Bánk bánt, címszerepben Székelyföld operanagykövetével, Molnár Leventével” – derült ki Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda város polgármesterének nyilatkozatából.
Az első két előadást a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarával, Vegyeskarával és Balettkarával közösen hívják létre, a későbbiekben pedig helyi színházak karai csatlakoznak be az énekesek mellé.
Az augusztusi testvérbemutatók után az előadás elindul mind hazai, mind nemzetközi útjára: Magyarországon többek között a debreceni Csokonai Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban és a Győri Nemzeti Színházban is színpadra állítják. A külföldi turné első állomása az opera hazájába repíti a magyar nemzeti operát: októberben az olaszországi Genova ad otthont az előadásnak.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!