
A versenyen minden prímásnak két kötelező és egy szabadon választott versenyszámot kell bemutatnia
Fotó: Pixabay
Hagyományos magyar népzenét játszó, 16 és 35 év közötti hegedűsök jelentkezését várják július 6-áig a Balatonfüredi Prímásverseny szervezői. A versenyt, amelyet nyolcadik alkalommal szerveznek meg az Anna-fesztivál rendezvényeként, július 21-én és 22-én tartják a balatonfüredi Kisfaludy Galériában.
2020. július 03., 11:102020. július 03., 11:10
Balatonfüred Város Önkormányzata, a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke prímásversenyt hirdet hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök számára.
aki a verseny napjáig betöltötte a 16. életévét, de még nem múlt el 35 éves – áll a felhívásban. A versenyen minden prímásnak két kötelező és egy szabadon választott versenyszámot kell bemutatnia, egyenként 5-5 perc időtartamban.
A megmérettetés során a szervezők minden versenyző számára gondoskodnak a megfelelő színvonalú kísérő zenekarról. Az első három díjazott pénzjutalomban részesül, az első helyezett további nyereménye pedig, hogy felléphet a 196. Anna-bálon. A zsűri tagjai a magyar népzene elismert szakemberei: Árendás Péter, Koncz Gergely, Lakatos Róbert és Salamon Beáta.
Július 22-én 21 órától a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncertet tartanak. Pályázni július 6-án 12 óráig lehet a Hagyományok Háza honlapján található online jelentkezési lap kitöltésével. Bővebb információt itt találnak.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!