ANT BAR, a művészeti hangyaboly Pr-cikk

•  Fotó: ANT BAR

Fotó: ANT BAR

Egy termékdizájner (Burján Zsolt), egy színész (Orbán Levente) és egy veteránautó-restaurátor (Bokor Aladár) gondolt egyet, és a csíkszeredai Magtár épületében létrehozott egy olyan közösségi teret, amely egyedülállóan képes összefogni mindent, ami művészet: legyen az zene, színház, festészet, szobrászat vagy kézművesség, az ANT-ban mindent megtalálsz. Burján Zsoltot kérdeztük a nem hétköznapi kezdeményezésről.

2023. augusztus 15., 14:192023. augusztus 15., 14:19

2023. augusztus 17., 10:072023. augusztus 17., 10:07

– ANT BAR mint Autonóm Neokonstruktivista Törekvés. Nem hétköznapi elnevezést tudhat magának ez a szerelemprojekt. Mesélj erről a különleges névadásról.

– Gyakorlatilag az ANT-ot barátaimmal, Orbán Leventével és Bokor Aladárral közösen hobbiból, kedvtelésből indítottuk el. Bár időközben Levente a családalapításra szeretne fókuszálni, és emiatt visszalépett a mindennapi pörgésből, mégis az eddig felépített álom létrejöttében nagy szerepe volt. Mindhárman azt éreztük, hogy

szeretnénk megteremteni egy közösségi teret.

Egyrészt nekünk is szükségünk volt erre, másrészt azt tapasztaltuk, hogy a világjárvány magával hozta az elszigetelődést, a kapcsolódások hiányát. A névválasztásunk is tükrözi azt a szemléletet, amely szerint a közösségeknek építő erejük van. A mozaikszó, az ant angolul hangyát jelent, és gyakorlatilag a mi csapatunk is a szorgalmának, munkabírásának köszönheti ennek az álomnak a létrejöttét. Gyakorlatilag

egy olyan teret szerettünk volna létrehozni, amely találkozási pontot biztosít a különböző művészeti irányzatoknak, és teret enged az önkifejezésre is.

A neokonstruktivista irányzat is egy művészeti mozgalom igazából, és mi is előszeretettel alkalmazzuk magunkra a törekvés kifejezést, mert azt valljuk, hogy soha sincs megállás, mindig van hová fejlődni.

•  Fotó: ANT BAR Galéria

Fotó: ANT BAR

– Ha már a közösség erejéről beszélünk, akkor meg kell említenünk, hogy nem hétköznapi üzleti modell szerint működtetitek vállalkozásotokat. Miben vagytok ti másak?

– Ha nem lenne ennyi lelkes, önkéntes fiatal Csíkszeredában, akkor mi nem tartanánk ott, ahol. Kezdve a helyszín kialakításától, a különböző szolgáltatások bevezetéséig, egészen a programok megszervezésééig mindig mellénk kerültek azok az emberek, akik szívvel-lélekkel hozzáadták legjobb tudásukat a különböző projektekhez. Például a mintegy kétszázötven négyzetméteres tér kialakítását is kalákamunkában végeztük el, így mindenki, aki hozzájárult ehhez, kicsit magáénak érezheti a teret. A programok ideje alatt működik a bár részünk, amelyet például egy lelkes – egyébként grafikusi végzettségű – csapattagunk önállóan menedzsel, mellészegült egy Udvarhelyről ideköltözött fiatal barátunk, és mivel korábban már dolgozott vendéglátói egységben, ezért a tudásával gazdagít bennünket, mi pedig nyitottak vagyunk arra, hogy új dolgokat tanulhassunk.

•  Fotó: ANT BAR Galéria

Fotó: ANT BAR

Számunkra nagyon fontos, hogy a fiatalabb generációkat arra bíztassunk,

itthon is lehet boldogulni, és itthon is számtalan lehetőség várja őket, hogy megvalósítsák az álmaikat.

Éppen ezért például szeretettel várjuk fiatal zenekarok jelentkezését is, akik szeretnének fellépni közönség előtt, de nincs meg az anyagi keretük a megfelelő felszereléshez, bérleti díjhoz stb. Mindenben igyekszünk a fiatal tehetségek segítségére lenni, hogy azt érezzék, az ANT-hoz mindig lehet fordulni. A zenei produkciókon kívül természetesen más kollaborációkra is nyitottak vagyunk, mint színházi előadások, különböző kiállítások, workshopok, tehát

ha bárkinek szüksége van egy helyre, ahol semmi sem szab határt az önkifejezésnek, akkor bátran keressen bennünket.

Most például a 4S Street zenekarnak készítünk egy videoklipet a legújabb dalukhoz, a csapat nagy része mind az ANT-hoz vagy a baráti köreinkhez köthető. Ilyenkor érzem az igazi eredeményét a projektnek, mert amit együtt megtanultunk, azt bármilyen kreatív munkafolyamatban tudjuk hasznosítani.

•  Fotó: ANT BAR Galéria

Fotó: ANT BAR

– Milyen típusú rendezvények a közkedveltek az ANT BAR-ban?

– Mivel mi egy romkocsmát működtetünk, ezért valahol ez a hangulat adja a művészeti irányzatok sokszínűségét is, amelyek különböző koprodukciók révén mutatkoznak meg nálunk. A programok tekintetében a felső-közép kategóriát céloztuk meg, mert valahol nevelői szándékunk is van:

megmutatni a lehető legszélesebb művészeti palettát az érdeklődők számára.

Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy vendégeink egyre nyitottabbak, és örömmel fogadják a nem kommersz zenekarokat, művészeket is. Működésünk során volt már bábszínházi előadás, elektronikus zenei estek, de természetesen az akusztikus zenétől sem zárkózunk el.

Állandó kiállításokkal és minden hónapban legalább egy dzsesszkoncertre várjuk az érdeklődőket.

Dolgoztunk már együtt a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivállal, a Csíki Játékszínnel, a NyárON Szeredával, a Cloud fesztivállal, de még a Csíkszeredai Városnapokkal is. Szeretnénk, ha a csíkszeredai – és nem csak – közösség minél inkább feltérképezhetné azt a sokszínűséget, amelyet magunkénak tudhatunk.

•  Fotó: ANT BAR Galéria

Fotó: ANT BAR

– A jövőben milyen eseményekre, tevékenységekre hívjátok az érdeklődőket?

– Terveink között szerepel egy közösségi műhely megnyitása, amelyre – bízunk benne – már az ősz folyamán sor kerülhet. Ez a műhely azt a célt szolgálná, hogy összefogja a kézműves közösséget. Azt tapasztaljuk, hogy sokak számára problémát jelent, hogy megfelelő helységet találjanak arra, hogy kreatív energiáikat megélhessék, elkészíthessék azokat a termékeket, amelyeket megálmodtak. Így egy műhely segítségével teret szeretnénk adni azok számára, akik kreatív módokon kívánják megvalósítani magukat. Továbbá

arra is lehetőséget szeretnénk biztosítani, hogy különböző szakemberek és gépek bevonásával az érdeklődők beletanulhassanak a barkácsolásba.

Látjuk, tapasztaljuk, hogy a tömbházban élő emberek számára nehézséget okoz például különböző bútorok megjavítása, így nálunk az ÚJ helyszínen szívesen segítünk abban, hogy hétköznapi tárgyaiknak új életet adhassanak. A kétkezi munka szépsége, a mesterségekbe való bepillantás egy újfajta szemléletet építhet be vendégeink életébe.

Ebben a műhelyen lehetőség lesz akár festmények, szobrok elkészítésére is, sőt a 3D-nyomtatás művészetét is megtanulhatják az érdeklődők.

Ez egyébként megint egy koprodukció egy közeli barátunkkal, aki egy terveimhez tökéletesen illeszkedő kis műhelyt működtet, a MEGOLDOM PONT név alatt futó kisvállalkozás keretein belül. A két projektet összevonva egy olyan kézműves inkubátorházat tudunk létrehozni, ahol mindenki megvalósíthatja a legújabb kreatív elképzeléseit, szakszerű segítség mellett, technikai korlátok nélkül.

•  Fotó: ANT BAR Galéria

Fotó: ANT BAR

A zenei programokról, közelgő bulikról, koncertekről, színházi előadásokról érdemes tájékozódni közösségi média felületeinken, Facebookon és Instagramon is ANT néven megtalálhatók vagyunk. Bízunk benne, hogy az idei őszi szezonban még több „kis hangyát” köszönthetünk majd köreinkben.

(X – Fizetett hirdetés)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Ilyen lesz a Barbie-rendezőjének Narnia filmje

Kijött az első előzetes kedd este a Netflixnél készülő új, Narnia filmhez, amit Greta Gerwig, a Barbie, a Kisasszonyok és a Lady Bird rendezője írt és rendezett.

Ilyen lesz a Barbie-rendezőjének Narnia filmje
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Több mint tanítás: egyensúlykeresés, türelem és kitartás a pedagógusok mindennapjaiban

A pedagógusok számára a tanítás napjainkban már jóval többet jelent a tananyag átadásánál: egyszerre kell nevelniük, támogatniuk és alkalmazkodniuk a gyerekek eltérő igényeihez. Két szakembert kérdeztünk a hivatás nehézségeiről és szépségeiről.

Több mint tanítás: egyensúlykeresés, türelem és kitartás a pedagógusok mindennapjaiban
2026. október 11., vasárnap

Macskád van, babát vársz? Nem kell megszabadulni a cicától!

A toxoplazmózis hallatán sok gazdi és leendő szülő megijed. De valóban a macska jelenti a legnagyobb veszélyt? Rus Patricia állatorvos segítségével bemutatjuk, hogyan terjed a fertőzés, mikor jelent kockázatot és hogyan védekezhetünk ellene.

Macskád van, babát vársz? Nem kell megszabadulni a cicától!
2026. október 10., szombat

Hiába ordít nekünk egy öreg milliárdos, hogy mi vagyunk a felelősek a Föld pusztulásáért, ha ez minket nem érdekel

Digger – avagy a közöny meglepő ereje. Így is lehetne parafrazálni az Oscar-díjas Birdman rendezőjének új filmjét ami nem azért lett ordas nagy bukás mert rossz, hanem mert az érdektelenség lengte körbe. Képbehozó.

Hiába ordít nekünk egy öreg milliárdos, hogy mi vagyunk a felelősek a Föld pusztulásáért, ha ez minket nem érdekel
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Bloodaxe – január végén nézhetjük a Vikingek készítőjének új sorozatát

Új sorozattal rukkol elő a Vikingek készítője, legújabb folytatásos története, a szintén a viking-korszakban játszódó Bloodaxe a Prime Video-ra érkezik január 20-án.

Bloodaxe – január végén nézhetjük a Vikingek készítőjének új sorozatát
2026. október 07., szerda

Megjelent az első, teljesen mesterséges intelligenciával készült film előzetese, amit mozikban is vetítenek

Gods Don’t Give Gifts (Az Istenek nem ajándékoznak – szerk. ford.) címmel jelenik meg a YouTube-on másfél millió feliratkozóval rendelkező Gossip Goblin néven ismert Zack London egész estés filmje, ami teljes egészében AI használatával készült.

Megjelent az első, teljesen mesterséges intelligenciával készült film előzetese, amit mozikban is vetítenek
2026. október 04., vasárnap

Semmi nem indokolta a felújítását, most mégis megkaptuk teljes pompájában Witcher III legjobb változatát

A mai napig a legjobb akció-szerepjáték, ami sok szempontból egyáltalán nem öregedett. Szeptember végén Remastered kiadást kapott a legendás Witcher III, így most a gamerek teljes pompájában vethetik bele ismét magukat. Képbehozó.

Semmi nem indokolta a felújítását, most mégis megkaptuk teljes pompájában Witcher III legjobb változatát
Hirdetés
2026. október 04., vasárnap

Képeslap Párizsból: a barettsapkás lányoktól a megközelíthetetlen Mona Lisáig

Barettsapkás lányok, menekülő kulcstartó-árusok, Mona Lisa helyén egy idegen telefonja: három nap Párizsban, ahol a legnagyobb látványosság néha maga a tömeg.

Képeslap Párizsból: a barettsapkás lányoktól a megközelíthetetlen Mona Lisáig
2026. október 03., szombat

Húsz év történetekkel megtöltött terekben

Múzeumok, kastélyok, történelmi terek újragondolásán dolgozik a művészetet és a korszerű technológiákat ötvöző Manierart. A húszéves gyergyócsomafalvi alkotócsapat nemcsak hagyatékot segít továbbadni. Szélesebb körben is megismertetné a kultúránkat.

Húsz év történetekkel megtöltött terekben
2026. október 01., csütörtök

Murakami Haruki és az elhízás elleni terápiákat forradalmasító tudósok is a Nobel-esélyesek között szerepelnek

A japán Murakami Haruki és a kínai Can Hszüe is szerepel az irodalmi Nobel-díjra esélyes szerzők sorában a Ladbrokes brit fogadóiroda toplistáján.

Murakami Haruki és az elhízás elleni terápiákat forradalmasító tudósok is a Nobel-esélyesek között szerepelnek
Hirdetés