Animációkészítés: pepecs munka, míves mesterség

A rajz lehet csak terv, de lehet egy karakter is, amely később a képernyőn fejlődik személyiséggé” – mondja Hátszegi Zsolt, amikor megpróbál bevezetni az animációkészítés világába.

A csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola animációkészítő műhelyében ülünk le, mutatja, mi minden készül a tetőtéri kis műhelyben, milyen eszközöket használnak: átvilágító táblák, állványok sokasága kerül elénk.

Az első mozgóképek

Hátszegi Zsolt, aki ma már nem csak animációkat készít, de tanítja is a szakma fortélyait, tizenéves korában ismerkedett a  műfajjal. „Középiskolás koromban a művészeti iskolában volt egy digitális képfeldolgozás tanárom, aki, mielőtt nekifogott volna a lecketervnek, mindig animációkat mutatott be. Ez nekem nagyon tetszett, éreztem, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. De igazából tizenhárom éves lehettem, amikor az akkori számítógépünkön kísérleteztem, az első mozgóképeket akkor készítettem. De jó lett volna, ha akkor valaki még tanít is erre! Később aztán a Partiumi Keresztény Egyetem reklámgrafika szakán végeztem, de voltam részképzésen Budapesten is a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, ami egy nagyon izgalmas megtapasztalás volt” – meséli Zsolt.

Londonban a metrómegállóban animációs fesztiválfilmet vetítenek, rengeteg országban a legkedveltebb mozgóképes médiumnak számít az animáció, sajnos itthon tudtommal még megfelelő infrastruktúra sincs ahhoz, hogy fesztiválfilmek készüljenek ” – magyarázza. Ezért is igen büszke tanítványaira, a kis tetőtéri műhelyben készült alkotásokra.

Mindenki más és más készséggel érkezik ide, van, aki lenyűgözi, olyan szinten érti, érzi a számítógép logikáját, van, aki már vizsgafilmet is készített a stúdióban. „Pepecs munka, míves mesterség. Ha hiányzik a rajzkészség, a finom motorika, akkor nehéz, de nem lehetetlen. A kérdés az, hogy van-e elég türelme, hogy lerajzoljon tízszer, hússzor, kétszázszor egy figurát.

Van egy 13 éves srác, aki tele van sztorival. Ez ritka, a legtöbben úgy érzik, hogy saját történeteik nem érdemlegesek a kidolgozásra, pedig én hiszek abban, hogy mindenkinek van mondandója” – magyarázza.

Hálás – jegyzi meg –, mert teljes szabadságot kaptak az alkotásban, ami az iparművészetben, az animációzásban nagyon ritka. Megtisztelő számára – fűzi hozzá – a Bagossy Brothers Companyval való együttműködése is.

De nem csak az animáció készítése köti le a figyelmét, hiszen e mellett szüksége van a zenélésre, az asztalosságra, „bármire, ami kézzel fogható, ami át tud adni egy rezgést a kéznek, ami fizikailag egy másféle megtapasztalás”. „Amikor a gyaluban serceg a forgács, az egy olyan érzés, ami azonnal visszaigazol, hogy ez hiányzik az életből. A számítógéppel lehet izgalmas dolgokat készíteni, de a fizikai tapasztalás szintjén ez nem elégséges.”

Ha csak annyi készül el, amit a tanítványom készített és amire nagyon büszke vagyok, már akkor megérte, hiszen hozzátett a mi vizuális kultúránkhoz. Ha ki tudom csalogatni egy-két emberből a mondandóját az ő vizuális nyelvével, az ő elképzelésével, az ő érzékiségével, akkor nekem már nem kell filmet csinálnom” – mondja határozottan.