Esti Norbert továbbra is az udvarhelyi színháznál maradna
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szeged, Szentes, Budapest, Marosvásárhely, Székelyudvarhely – Esti Norbert színművész eddigi 28 évének ezek a városok voltak főbb helyszínei. A székelyföldi kisváros színházának három éve lett tagja, idén nyáron mérleget is készített arról, hogy milyen itt lenni. Egy alföldi gyerek a székelyek között, aki megtanult alkalmazkodni – sőt még románul is.
2020. augusztus 18., 17:202020. augusztus 18., 17:20
2020. augusztus 18., 17:502020. augusztus 18., 17:50
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze Nagy Norbert néven született Szegeden, gyerek- és tinédzserkora egyáltalán nem volt könnyű (elvált szülők, bizonytalan helyzet), de erre talán a legjobb gyógymód volt a színészet. Norbi ugyanis már hetedikes-nyolcadikos korában színész szeretett volna lenni, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájában (ezt egyszuszra mondja el, pedig leírni is nehéz) mondta tanárának, hogy „mennék oda, ahol lehet ezt csinálni”, amikor még azt hitte, hogy nincs ilyen iskola, legalábbis középiskolás „fokon”. De volt, mégpedig 45 percnyi buszozás után, Szentesen.
„Elindultam tehát Szegedtől északra”, emlékszik vissza ma a Potter becenévre (is) hallgató Norbi, aki tizenhárom évesen egyenes, alföldi úton érkezett a szentesi Horváth Mihály Gimnázium művészeti tagozatára, ahol az első évben nem nagyon volt sikerélménye, a mustrán (tíz vers, két monológ, két népdal, figyelem, ez évről-évre növekszik!) egyáltalán nem teljesített jól.
Hogy leszek színész, ha az osztályomban én vagyok a leggyengébb? – tette fel magának a kérdést akkoriban, de három év alatt nagyon „felfejlesztette” magát az előadóművészetek terén, ez azért is jól jött, mert egyensúlyba hozta az érettségin kapott gyenge osztályzatait. Mentoraként két tanárát, Keserű Imrét és Szebeni Zoltánt nevezi meg, illetve Szenteshez kapcsolódik a művésznevének kiválasztása is. A debreceni Ady Endre Gimnázium ottani drámaosztályos diákjával, a szintén Nagy Norbert nevű sráccal egy fesztiválon találkozott Szentesen. Mivel a debreceni fiú volt a nagyobb, és hamarabb került a színészi pályára, így a fiatalabbnak, a mi Norbertünknek kellett művésznevet választania, mert ez így szokás.
Az Esti Norbert névvel pedig Marosvásárhelyen volt vicces helyzete, hiszen az alkalmazással hívott taxi sofőrje igen kacagtatónak találta az általa „Ești” Norbertnek ejtett nevet – vicces (ugyanakkor tényleg komoly) az is, hogy Norbi magyarországi létére elég jól megtanult románul.
A nehézségek, kudarcok ellenére sem adta fel
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szentes után Potter még északabbra, Budapestre vette az irányt, kétszer próbálkozott a színművészetin, de nem vették fel – iszonyat nehéz bejutni a hétszáz-nyolcszáz jelentkező közül. „Nem lehet háromszor-négyszer jelentkezni ugyanabba az intézménybe, az ember elfárad egy idő után, és el is akarja kezdeni az életét” – mondja.
„Ajánlották, hogy jöjjek Marosvásárhelyre, az itteni színműre – elterjedt Magyarországon, hogy ez jó és megbízható egyetem. Erdélyben kevesen jelentkeznek helyi fiatalok színművészetire. Ezt részben azzal tudom magyarázni, hogy kevés a kisváros, kevés a művészeti középiskola, illetve nagyon erős annak a hagyománya, hogy az apákról fiúkra száll a foglalkozás – inkább a földdel, a céggel, a családi biznisszel dolgoznak már fiatalon, mintsem a művészettel. Diákokra viszont szüksége van minden egyetemnek, ha helyi nincs, jönnek máshonnan – így volt a mi osztályunk is: tizenegy hallgatóból kilencen (!) voltunk magyarországiak, és csupán ketten erdélyiek. Olyan, mint egy kihelyezett magyarországi egyetem – de hát Budapesten is nagyon sok erdélyi tanul, ez így természetes” – emlékszik vissza arra, hogy Budapestről hogyan vette az utat keletre, Székelyföldre. Vásárhely után Székelyudvarhely következett, negyedév végén látta az álláshirdetést az egyetemen, egyből jelentkezett, felvették.
Ezért jöttem Udvarhelyre – mert itt már ismertek” – vallja a néhány évvel ezelőtti döntésről. Égett a bizonyítási vágy benne.
„Az én habitusom amúgyis ilyen: szüleim elváltak, elkerültem otthonról, valahogy fenn kellett maradni a vízen, alkalmazkodni kellett, s ezt nem lehet úgy, hogy széllel szemben hugyozol, hanem megpróbálod bebizonyítani, hogy igenis te kellesz ennek a közegnek.
Ez a karanténnál ütött vissza, mert ez az adrenalin nem volt meg. Egy idő után jött, hogy mi ez a csend? Hát ki kéne menni a színpadra, kéne taps, kacagás... Ha az ember leáll, akkor ez visszaüt” – mondja ezt az elmúlt hónapokra gondolva.
Nagy Pál színházigazgatóval volt egy egyezsége Norbinak, aki három évben gondolkodott. „Az elsőben nézzük meg, hogy működök-e a csapattal és a színpadon, a következőben azt, hogy mennyire tudom mélyíteni a kapcsolatomat a társulattal, a harmadikban pedig azt nézzük meg, hogy én mint színész tudtam-e és hova tudok fejlődni. Most járt le a három év, és mondtam neki, hogy szeretnék maradni” – véli a jövőjére gondolva.
Esti Norbert a Tomcsa Sándor Színház Kovács János meghal című előadásában
Fotó: Balázs Attila. Forrás: Tomcsa Sándor Színház
„Én vagyok az első diplomás a családban, az úgynevezett álértelmiségi. Igazából talán soha nem tudok ehhez a felső kaszthoz tartozni, csak feltettem magam ebbe, és próbálok ilyen lenni.
– nem arra koncentrálok, hogy feltétlenül családot akarok alapítani. Nem az a cél, hogy innen elmenjek, hanem inkább az, hogy kiépítsek egy olyan szakmai nívót, hogy elhívjanak. Hogy azt mondják: te kellesz nekünk.”
Kisbaconban, Benedek Elek emlékházában nemcsak bútorok és relikviák őrzik a múltat, hanem a mesék szelleme is. A magyar népmese napja emlékeztet: a történetek nem poros relikviák, hanem élő kincsek, amelyek eligazítanak ma is.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
szóljon hozzá!