
Közvetítőállásban, balról jobbra Gulyás László és Hajdu B. István
Fotó: facebook/ Gulyás László
Több mint ötven éve van jelen futballmérkőzéseken, világeseményeken Gulyás László. A koronavírus-járvány okozta vészhelyzetben a sportélet szünetel, az M4 Sport esténként sugárzott visszatekintő műsoraiban azonban újra hallhattuk hangját. A sportriporterrel olvasható interjú az e heti Erdélyi Sportban.
2020. május 12., 12:092020. május 12., 12:09
2020. május 12., 12:102020. május 12., 12:10
Régész szeretett volna lenni, de egy másik szép pályára került – sportújságíró, sportriporter lett. „Az is közrejátszott, hogy édesapám rádióriporter volt, kisgyerekkoromtól kezdve sportolók között nőttem fel, minden hétvégén láttam az életüket. Bejártam a rádióba, aztán később megismertem a televíziósokat, a sportújságírókat, s egyszer csak azt vettem észre magamról, hogy 19 esztendősön a Magyar Hírlap külső munkatársa vagyok” – emlékszik vissza.
Gulyás László számos szép magyar sikerről számolhatott be, sok emlékezetes is van közöttük, de nehéz választania abból, ami a háta mögött van. De úgy véli, nem is szabad egyiket a másik elé helyezni. Sok emlék fűzi erdélyi magyar sportolókhoz, edzőkhöz is.
Azt is elmondta, az internettel nem barátkozott meg, ismerősök csak. „Senkit nem megbántva, de a mai kollégák jelentős része el sem tudja képzelni, milyen az, amikor például 1986-ban, Tbilisziben a Szovjetunió–Anglia barátságos meccsen a tizenötödik percig nincs összeállításod, majd negyedóra elteltével hoznak egy papírt, amire kézzel és cirill betűkkel írták föl a neveket” – emlékezett az Erdélyi Sport riporterének.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!