A szobrász, akinek itthon is van otthona

– A gyergyószentmiklósi Szent István-szobor milyen helyet foglal el az alkotásai sorában?
– Sajátos helyet. Ez az egyetlen szobor, amit itt faragtam, és itt is maradt, még az anyaga is idevalósi. A többi szobor mindegyikét, ami itthon keletkezett, valahonnan hoztam, és utána el is vittem. Bár tavaly került a helyére, évtizednyi távolságban látom, már az avatás napján is egy régi emléknek tűnt. Valószerűtlenül sokáig tartott. Nincs másik szobrom, ami ennyi energiát és ilyen hosszú időt vitt volna el, és valószínűleg nem is lesz.  (a művészt 2006-ban bízták meg a Szent István-szobor faragásával szülővárosában, ezen megszakításokkal évekig dolgozott, tíz évvel később avatták fel -szerk. megj.) Az Andrássy- emlékmű is kevesebb, mint 4 év alatt valósult meg, még így is korszakká válik egy életműben, közben magam is változom, a gyerekek nőnek, az életünk telik. Úgy érzem, ha eldönthetném, egy szobrom mennyi idő alatt jöjjön létre, egy évnél nem terveznék hosszabbat. Az egy olyan ciklus, ami már jóval túl van a pillanatnyi hangulatok, hullámzó időszakok befolyásán, de még nem nő rá az emberre, nem válik korláttá vagy teherré. De az élet nem sokat törődik az idealista elképzeléseinkkel. (Polgár Botond 2013 és 2016. között a Kossuth téri Andrássy-emlékmű rekonstrukcióján dolgozott Engler Andrással és Meszlényi Jánossal együtt, ennek kapcsán 2014-ben a Magyar Művészetért Díjban részesült Engler Andrással közösen.)

– Számos díjat érdemeltek ki alkotásai, melyik az a munkája, amely a leginkább a szívéhez nőtt?
– A 2011-ben faragott Lilith című szobrom volt az utolsó olyan befejezett darab, ami belső késztetésre, ihletetten született, határidő és egyéb külső kényszerítő körülmények nélkül. Ehhez az állapothoz szeretnék visszatérni, de nyilván máshol tartok már, nem lehet ugyanott folytatni a sort.

– Most éppen mivel dolgozik?
– Az elmúlt egy év kicsit lappangó átmeneti időszak volt, sok mindennel próbálkoztam, de semmi nem nőtt túl a makettek, tervek stádiumán. Korszakváltás és belső útkeresés van, új helyszínre költöztünk, megszületett a második fiam, a nagyobbik iskolás lett, a jelek szerint decembertől tanítani fogok a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékén, egy éven belül disszertációt kell írnom. Nincs látványos nagy munka terítéken, helyette végtelen számú apró feladat a családban és a környezetben.

– Mit vitt magával, mit menekített Budapestre Gyergyóból?
– A szerszámaimon kívül a személyes tárgyaink egy részét. De még mindig rengeteg holmi van otthon, így ott üzemképes a háztartás, bármelyik pillanatban ugyanott folytatható, ahol abbahagytuk.

– A családja életében milyen helyet foglal el Gyergyó?
–- A nagyobbik fiam Marosvásárhelyen született, és első életévét Gyergyóban töltötte, a vakációkban családostól szoktunk jönni, neki erős kötődése van. Nyáron, amikor meghallotta, hogy megyek a szárhegyi alkotótáborba, közölte, hogy jönni szeretne velem. Mondtam, aludjon még rá, mert útközben már nem gondolhatja meg magát. És jött. Megvannak már a maga emlékei, az otthon hagyott játékai, és időnként kérdezi, hogy mikor megyünk újra. A kisebbik Budapesten született, majd idővel kiderül, hogy őt mennyire sikerül ráhangolni, attól függ, az életvitelünk megenged-e majd hosszabb időszakokat. Nem tudom, mi lesz mondjuk 3 év múlva, mint ahogy 3 évvel ezelőtt sem tudtam volna elképzelni ezt az élethelyzetet, amiben most vagyunk.