Szilágyi Nóra, Csíki Jazz fesztivál szervezője
Fotó: Veres Nándor
Azt kérdezem, boldog-e, noha látom, hogy az. Olyan magas szinten ismerték el munkáját, amire tán maga sem számított. A bukaresti Muzza Alapítvány részéről nemrégiben igen rangos szakmai elismerésben részesült Szilágyi Nóra, a Csíki Jazz fesztivál szervezője. Vele, azaz az év dzsesszmenedzserével beszélgettem.
2019. április 10., 17:512019. április 10., 17:51
2019. április 10., 18:332019. április 10., 18:33
Minden bizonnyal sokáig emlékezni fog Szilágyi Nóra arra az áprilisi vasárnap estére, amikor szervezőtársa, Fekete Bernadetta kíséretében Bukarestben átvehette a 2018-as esztendőre odaítélt, az Év dzsesszmenedzsere címet. Az Alexandru Şipa által vezetett Muzza Alapítvány országos viszonylatban egyedüliként követi a dzsessz- és blues eseményeket, és idén immár tizenhetedik alkalommal díjazta egy gálaest során az év előadóját, fellépőjét, rendezvényét, lemezét, szervezőjét.
És most nem is arról van szó, hogy magyarokként fogjunk össze, és ismerjük el egymás tevékenységét, hanem egy bukaresti román alapítványnak az elnöke figyelt fel ránk. Ő el szokott járni a fesztiválokra, és bár nálunk még sosem volt, többször is találkoztunk vele különböző eseményeken. Tudott a Csíki Jazzről, mert a zenészek, akikkel Bukarestben foglalkozik és jártak itt, sokat meséltek rólunk. Felfigyelt arra, hogy egy kisvárosban milyen színvonalas dzsesszesemény van, és azt is tudta, hogy tíz év után idén már nem szervezem meg. Mikor átvettem az elismerést, magyarul is megköszöntem, el is mondtam, hogy mi mindig többnyelvű fesztivál voltunk, akkor is három nyelven köszöntöttük a jelenlévőket, amikor csak egyetlen angol anyanyelvű hallgatónk volt. Nagyon szép pillanatokat éltem meg a bukaresti díjátadón” – meséli Nóra.
Jólesik, ha értékelik az ember munkáját - mondja Nóra. 2018-ban ő lett az Év dzsesszmenedzsere
Fotó: Veres Nándor
De egyelőre ezen elismerés dacára is tartja Szilágyi Nóra azt a korábbi döntését, miszerint idén nem szervezi meg Csíkszeredában fesztivált. „Nagyon szép volt az elmúlt tíz év, de nagyon nehéz is, mert elmaradtak a nagyobb méretű helyi és állami támogatások. Ezen a színvonalon jelentősebb anyagi támogatás nélkül már nem tudjuk folytatni.
És akkor lehet mellénk állnak, és jövőben lehetne folytatni” – jegyzi meg.
A Csíki Jazz fő helyszíne a Mikó-vár udvara volt
Fotó: Gábos Albin
Büszkeséget és elégtételt is érez Szilágyi Nóra, hiszen mindamellett, hogy olyan elismert külföldi előadókat hozott el Csíkszeredába, akik tán azt sem tudták, hol fognak fellépni, bebizonyította, hogy Csíkban is fogékonyak a dzsesszre. Ez a muzsika szerethető, hiszen tud nagyon színes, hangulatos is lenni.
„A nagy fellépők, sztárvendégek azt mondták, hogy a fesztiválunk bárhol Európában megállná a helyét, a fogadtatás meg sokkal magasabb szinten volt itt, mint bárhol máshol. És itt emelném ki Fekete Bernadetta színésznőt, barátnőmet, aki sokat segített, ő nagyon tud figyelni az apró részletekre. Mindig pontosan tudta mikor, hány személy érkezik, kinek mire van szüksége, összefogta az önkénteseket, segített a nemzetközi kommunikációban ” – emeli ki.
Richard Bona Csíkban 2017-ben
Fotó: Pinti Attila
És tán az egyik legfontosabb hozadéka a Csíki Jazznek az – derül ki szavaiból –, hogy az álmokat, vágyakat követni kell. „Ha az ember megálmodik valamit, akármennyire lehetetlennek és örültségnek tűnik, meg lehet csinálni. Annak idején azt mondtam, szeretném, ha Richard Bona itt lenne a tizedik fesztiválon. Ezt akkor talán még én sem hittem. És itt volt Csíkszeredában a kilencediken. Nincs lehetetlen” – hangsúlyozza.
És bár az idén „pihen” a Csíki Jazz és kicsit a szervező is, Nóra csak előrukkol egy újdonsággal. A nyár folyamán egy olyan, egy-két napos, JAM néven futó kis, helyi eseményt szervezne, amely során összekötik a zenét a festészettel, a szobrászattal, a verset a zenével, a színészetet a zenével. Egy lehetőség lesz a helyi tehetségeknek, a művészeknek a bemutatkozásra, az örömalkotásra, örömzenélésre.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!