Hirdetés
Hirdetés

A régi fiókoktól a levéltárig

Bernád Rita és családja. Minden napot előre meg kell tervezni

Bernád Rita és családja. Minden napot előre meg kell tervezni

A téli estéken guzsalyasba járt, előszeretettel kotorászott a régi fiókokban, a könyvtárból kikölcsönzött rongyos könyveket „restaurálta”, az időseket pedig mindig a régmúlt történeteiről faggatta gyerekkorában. Bernád Rita a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség főlevéltárosa és négygyermekes családanya – róla olvashatunk a Székelyhon napilap e havi Hit-vallás kiadványában.

Liget

2019. szeptember 30., 11:552019. szeptember 30., 11:55

Pauler Gyula-díjban részesült a szakterületén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bernád Rita Magdolna augusztus 20-án, a magyar államalapítás ünnepe alkalmával. A Székelyhon kiadványában pályafutása stációit eleveníti fel, azt, hogy hogyan döntött a középiskolai matematika-fizika szak után a muzeológusi szak mellet, és hogyan teltek az évei Gyulafehérváron úgy, hogy amikor odaköltözött, alig beszélte a román nyelvet.

Megtudjuk, kitartásának és tanárai, szobatársai, évfolyamtársai megértésének, odafigyelésének és segítségének köszönhetően végül a történelmi-régészeti szakot is érdemösztöndíjjal végezte el. Némi kitérő után aztán a gyulafehérvári érsekség levéltárának vezetését bízták rá.

Idézet
„Hét szoba volt tele dobozokkal, papírokkal, és az anyag mintegy hatvan százaléka volt rendezve. Az első hónapok sok pityergéssel teltek, mert nem volt vezetőm, aki irányított volna, hogy mit kell csinálnom.

Noha öröm is volt benne, de sok egyházi kifejezéssel nem voltam tisztában, nem tudtam, hogy mi a különbség a kanonok és a káplán között, mi az, hogy káptalan, ki a nagyprépost, mi a különbség a püspök és az érsek között – összemosódtak a fogalmak, hiába voltam katolikus és templomba járó. Úgy voltam, mint a népmesében, mindennap egy terembe bekukucskáltam. De folyton azt éreztem, hogy ebben én nem tudok kiigazodni, még többet kellene tudnom. Aztán a Jóisten ebből a zűrzavarból és a sűrű, ködös állapotból eloszlatott szépen egy-egy felhőt, és láttam, ahogy a sűrű rengetegből lassacskán egy szép tisztásra érkezem” – magyarázta.

Hirdetés

Rangos szakmai díjban részesült Galéria

Rangos szakmai díjban részesült

S mivel még többet szeretett volna tanulni, felvételizett a budapesti ELTE posztgraduális levéltárosi képzésére. Felelevenítette, a négy év alatt 172 éjszakát töltött vonaton.

Idézet
„Olyan szegény voltam az elején, mint a templom egere, a fizetésemből épp két vonatjegyet tudtam venni abban a hónapban.

De akkor nem érdekelt, nem volt férjem, gyerekeim, arról szólt minden, hogy ezt szeretem és csinálni akarom.”

Gyermekkori emlékeit is felidézi Bernád Rita, kiderül, rengeteg könyvük volt otthon, a könyvtárból pedig a legrongyosabbakat kölcsönözte ki, hogy azokat meg tudja ragasztani. „Mindig azt szerettem, hogy jobb legyen, ahogy hagyom, mint ahogy kaptam. Ez mindmáig megvan, bármiről legyen szó, otthonról hoztam ezt.” A nagyszülőkkel töltött időre is szívesen emlékszik, amikor nagymamájával guzsalyasba járt, vagy amikor régi történetekről faggatta őt, és amikor rendet rakott a fiókban talált „kincsek” között.

Bernád Rita: legyen jobb, ahogy hagyom, mint ahogy kaptam Galéria

Bernád Rita: legyen jobb, ahogy hagyom, mint ahogy kaptam

A jelenleg Gyergyótekerőpatakon élő főlevéltáros a családjáról is mesél, kiderül, hogyan tudja a családi életet és a munkát összhangba hozni. Mint mondta, négy gyermeket nevelni és a kilenc levéltárból és a tizennégy munkatársból álló hálózatot nem tudná összefogni, ha a férje nem állna mellette, és nem segítene, amiben tud – legyen ez porszívózás, vagy a közös befőzés. De mindenképp kell a logisztika, minden napot előre meg kell szervezniük.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?

A Bálint-napi rózsacsokor útja
A Bálint-napi rózsacsokor útja
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

Hirdetés