A legendás kő, amelyet átmenetileg elloptak

„Nagyon fontos, hogy a saját szülőföldetek történeteit ismerjétek. Itt van például ez a kő, ennek története van, az őseitek találták ki, érdemes róla tudni” – ezt már a mondavadászaton részt vett gyerekeknek mondta Fazakas Szabolcs a tusnádi díjátadón. Hozzátette, ennek a kőnek vagy bármilyen legendás helyszínnek értéke van, ha megvan a története.

Székely Gabriella földrajztanárnő a lázárfalvi gyerekektől korábban is hallott a nevezetes kőről. „Évek óta mondják a lázárfalvi diákok, hogy nálunk van egy dínókő. Jónak láttam ezt a Mondavadászatot, mert így valóban egy kicsit körbejártuk ezt a történetet. A gyermekek érdeklődtek, igaz, kicsit bátortalanok voltak leírni a gondolataikat, de azért csak került olyan, aki tényleg le is írta. Ez a kő vulkanikus, mert itt a Csomád vulkánnak a környékén vagyunk, andezit eredetű a kőzet. Hogy ki mit gondol a lábnyomszerű alakzatról, érdekes és elgondolkodtató, de pont azért jó, mert beindul a fantázia. Falun szoktak az emberek költeni ilyen-olyan meséket, mondákat. Így alakult ki ez a mondaszerűség is. Korábban én dínókőként hallottam, aztán megjelent több megnevezés is, például sárkánykő.”

A vadasszony és a tej

De mi a helyzet a vadasszonnyal? Lázárfalván úgy vélik, lehet valóságalapja a legendájának, mert a történetben olyan emberek szerepelnek, akik ott éltek a faluban, például Ábrahám János, a bíró. A kőhöz ellátogató kisiskolások közül az egyik el is mesélte a vadasszony történetét, aki Antal Ambrustól gyűjtötte: „ Édesapám mesélte: gyere fiam, mutassam meg a vad ember nyomát. Éppen szántottunk, amikor egy kőhöz vitt, aminek csak a felső fele látszott, az alsót a föld elenyésztette. Édesapám idejében Kicsiharam tartományában vademberek laktak. A kakastollas csendőrök, amint portyáztak a vidéken, elkaptak egy vadasszonyt, behozták a faluba erőszakkal. Kérdezték, hogy honnan való, de a vadasszony nem felelt, csak Kicsiharam felé mutatott. Kínálták mindenféle étellel, de nem fogadott el semmit. A vadasszonynak hosszú haja volt, és szőrös volt. Egyszer valakinek eszébe jutott, hogy kínálják meg tejjel. Mire a vadasszony azt mondta: »Jaj, Istenem, tej, tej, mindenek étele. Gyermekeimnek ki az anyja?« A bíró, aki akkor Ábrahám János volt, azt mondta, hogy el kell engedni, mert gyermekei vannak, szoptató anya. Ezt a történetet Ambrus bácsinak az édesapja mesélte, neki pedig az ő édesapja.”

Tehát eszerint a kövön található bemélyedések nem dínó, sárkány nyomát őrzik, hanem vadember lábnyomát. Szántó Ilona lázárfalvi tanítónő szerint attól is különleges a kő, mert a faluban ismerték, számon tartották. Régebb a határpásztorok őrizték a követ, a kaszálón dolgozó emberek pedig eső után a kaszakupába a bemélyedésekből, „lábnyomból” merítették a vizet. „Akárhányszor eljártunk a családdal túrázni, mindig megálltunk a kőnél, és mesék születtek, hogy vajon kinek a lábnyoma lehet: sárkányok, dínók vagy éppen vademberek lába nyoma, akik valamikor régen ott tanyáztak Kisharamban.