A komák és az elvetemült rajongók: Carson Coma

„Örülünk, amikor vannak ilyen lehetőségek, hogy Erdélyben is felléphetünk. Nagyon jó, főleg, hogy ez egy hosszabb út idejönni, és ilyenkor tök jó visszacsatolás, amikor látjuk, hogy a tömeg hogyan reagál, és azt érezzük, hogy megéri csinálni” – mutatott rá Fekete Giorgio, a zenekar egyik énekese, gitárosa, amikor az EgyFeszten leültünk beszélgetni. A zenekar alakulásáról elmondta, Jónás Attilával volt egy közös zenekaruk gimis korukban, majd úgy döntöttek, hogy szeretnék a zenélést komolyabban venni. Végül úgy alakult, hogy abból a zenekarból ketten maradtak, de a Carson Coma jelenlegi hat fős csapata viszonylag gyorsan összeverődött. „Többnyire a jameken vagy közös haverokon keresztül ismerkedtünk össze. Ez még nagyon a legelején volt, és nagyon hamar egymásra hangolódtunk. Jó volt hasonló érdeklődésű emberekkel egymásra találni.” Kiemelte, a hatvanas-hetvenes évek rockzenéje közös kapocs volt közöttük, de ahogy telik az idő, egyre több különböző nyelvezetet próbálnak ki. „Annyira már nem jellemző ránk a hatvanas-hetvenes évek címke. Folyamatos a fejlődés, nem ragadunk le egy korszaknál.”

A dalszerzés közös munka, s míg az elején angol nyelvű szövegekkel rukkoltak elő, a későbbiekben a magyar nyelvű dalok váltak hangsúlyossá a repertoárjukban.

„Nyilvánvalóan fontos az, hogy milyen lecsapódása lesz azokban, akik számára zenét készítesz, hogy azokat az embereket hogyan érintik a szövegek, de az elsődleges szempont az, hogy mi gondoljuk azt arról a szövegről, hogy az jó és tényleg fontos számunkra. Nyilván, tudom, hogy ennek van egy felelőssége, de alapvetően az a cél, hogy nekünk tetszenek, hogy szerintünk legyenek relevánsak. Nagyon ritkán van ilyen mérce, hogy önmagunkat szabályozzuk, tényleg ezek a szövegek azok, amik jönnek belőlünk.”

– véli Giorgio.

A beszélgetésre elkísért a Carson Coma csíkszeredai rajongóinak egyik tagja, Eszter is, aki a többiek kérdéseit is tolmácsolta. Van-e kedvenc Carson Coma-dalotok? – hangzott az első kérdés. Ha van is, mindenkinek más – jött a válasz. „De talán az, amit a legkevesebbszer adtunk egyelőre elő. Azért tud ez kedvesebb lenni, mert sok újdonság van benne számunkra is, amikor játsszuk. Ilyen szempontból én a Marokkót élvezem a legjobban játszani.” Adódott is a következő kérdés, hogy hová utazna el szívesen? Giorgio, aki nyolcéves volt, amikor Magyarországra költözött a szüleivel, Olaszországot jelölte meg, és mint mondta, mindig igyekszik megragadni az alkalmat, hogy visszamenjen oda, amennyiben nem szólnak bele a zenekari programok.

Arról is szó esett, hogy milyen volt az első benyomásuk Erdélyről, amikor először koncerteztek itt. „Én és Attila még a gimis-zenekarral voltunk egyszer itt. Akkor Székelyudvarhelyen játszottunk, nagyon régen. De voltunk Csíkszeredában az Ólommadárban és a Grundban is. Tök jó volt, jól sikerült. Ezzel a zenekarral pont a tavalyi EgyFesztes volt az első koncertünk, nagyon jó volt, egy aranyos udvarban zenéltünk. Kisebb volt a helyszín, mint az idei, és úgy alakult, hogy nem fértek be az emberek, amit kicsit sajnáltam.

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában, ha felnő? – faggatta tovább Eszter Giorgot, aki elmondta, akkor érezte, hogy magára talált, amikor elhatározta tizennégy évesen, hogy zenélni fog. „Ez volt az a dolog, ami mellett éveken keresztül kitartottam, és változatlanul azt tudom mondani, hogy engem a zenélés érdekel.”

Giorgio kedvenc belső tulajdonsága is érdekelte a kérdezőt, mire ő úgy válaszolt, hogy ha nem is a kedvenc belső tulajdonsága, de mindenképp pozitív az, amit az évek során megtanult magában kontrollálni. „És csak azért tudom elmondani, mert régen nagyon zavart magamban, és örülök, hogy levetkőztem. Ez pedig az, hogy nem húzom fel magam annyira dolgokon, mint régen, sokkal inkább hagyom, hogy leülepedjenek a dolgok, mielőtt reflexből válaszolnék.”

A Polaroidnak a végén ki kiabál? – érkezett a kérdés, amelyet csak a beavatottak, azaz, azok értenek, akik jól ismerik ezt a dalt. „Tök jó kérdés. Mindenki” – válaszolta kacagva. Végül pedig az is felmerült: „mi a helyzet az elvetemült rajongókkal, akik már tényleg nem hagyják, hogy rendesen éljetek, lélegezzetek? Zavar ez titeket?” A Carson Coma már-már ikonikus alakja úgy véli, az nagyon jó, hogy folyamatosan sok-sok „jófej” emberrel tudnak találkozni, új helyekre mehetnek, új embereket ismerhetnek meg. „És ezek az emberek a döntő többségében nagyon kedvesek és nagyon jófejek és megértőek, ez nagyon jó. Ha százalékosan nézzük, akkor 99,9 százalék tök jó fej, és ez mégiscsak magasabb százalék, mint az életben általában. Ez egy jó közösség” – zárta a beszélgetést Fekete Giorgio, majd kérésre közös fotó is készült és néhány autogramot is küldött a csíki rajongóknak.