
Ez a bejegyzés 1920 áprilisából származik, amikor a naplóíró a maroshévízi egyházi rendezvény kétnyelvű plakátja felé azt írta: „Így oláhosodunk!”
Fotó: Forrás: Gernyeszegi Reformárus Egyházközség
„Március 14. Örök szégyen: ma tűztük ki először a toronyba a román nemzeti zászlót. Ott lógott reggeltől estig. Szembeülve sírtunk...”
2020. június 08., 12:022020. június 08., 12:02
Száz évvel ezelőtt, amikor még a számítógép, mobiltelefon és internet nem segítette a kommunikációt és tájékoztatást, levelekből, újságcikkekből, egymástól tudták meg a fontos történéseket az emberek. Az 1920-as trianoni békeszerződés kapcsán is sok találgatás, híresztelés kelt életre, és sokan sokáig nem is hitték, hogy Erdélyt Romániához csatolták. Csekme Ferenc, a Maros–Torda megyéhez tartozó Gernyeszeg református lelkipásztora naplót vezetett, ebből tallózva láthatnak be egy kicsit a száz évvel ezelőtti világba a Székelyhon napilap hétfői számában a Hit-vallás melléklet olvasói.
A trianoni békeszerződés századik évfordulójára Reformátusok és Trianon címmel készített harmincperces dokumentumfilmet a Károli Gáspár Református Egyetemen működő Reformáció Öröksége Műhely arról, hogyan szakította szét a trianoni békeszerződés a Kárpát-medencei reformátusságot. Az erdélyi vonatkozású adatokat az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárából gyűjtötték.
Mint Ősz Sándor Előd, a levéltár vezetője elmondta, nagyon szegényes volt a békeszerződéssel kapcsolatos anyag, akkor már az egyházi adminisztráció szabályozva volt, a lelkészi jelentés kérdőíves volt, így semmi plusz információt nem tartalmazott, csak a válaszokat a kérdésre. Bár a gyülekezeti feljegyzésekben, lelkészi beszámolókban, presbiteri üléseken készült jegyzőkönyvekben nincs semmi Trianonról, Csekme Ferenc (1860–1935) gernyeszegi lelkipásztor, a Görgényi Református Egyházmegye esperese részletes naplót vezetett szolgálatáról (1887–1932), a mindennapi eseményekről, és 1920–1921-ben egyebek közt a békeszerződésről is írt.
kezdetben csak kő vala
s volt egy pici ablaka
s pókháló se volt azon
a parányi ablakon
A magyar konyha egyik erőssége, hogy egyszerű alapanyagokból is képes tartalmas, ünnepi fogásokat varázsolni. A kolbásszal töltött karaj pontosan ilyen.
Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.
A májusi időszak főszereplője a vadon termő nárcisz és a növényt ünneplő nárciszfesztiválok. Ismerkedjünk meg a csillagos nárcisszal és a védelme miértjeivel. Kosarunkba ne kerüljön, de élményként semmiképp se hagyjuk ki!
Az étel, mint képtárgy, sokféle funkciót tölthet be egy képen, erre különböző példákat hoztunk sorozatunk korábbi részeiben. Ezúttal Zsögödi Nagy Imre Önarckép almával című alkotását mutatjuk be.
Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.
A kapor és a zsenge zöld fokhagyma tavasszal nemcsak a levesek és főzelékek kedvelt alapanyaga, hanem húsételekhez, halakhoz és könnyű köretekhez is friss, karakteres ízt ad.
Milyen szerepe van ma az irodalomnak az emberek életében? A megszólaló írók és irodalmárok szerint az olvasás nemcsak kulturális élmény, hanem önismereti eszköz, nyelvi otthon, érzelmi kapaszkodó és közösségi tapasztalat is.
Kirajzolódott a 11. Csíkszeredai Könyvvásáron, hogy a gyerekeket nem leegyszerűsített tartalmakkal, hanem őszinteséggel, bevonódással, ritmussal, képekkel és valódi figyelemmel lehet megszólítani.
Vásárlásért, beszélgetésekért, friss kötetekért, vagy egyszerűen a rendezvény hangulatáért – ki miért látogat el egy könyvvásárra?
szóljon hozzá!