
Az egyház megváltásában levő diakonisszasírokat a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával újították fel
Fotó: Somogyi Botond
A Házsongárd Alapítvány a nemrég felújított bethleni Bethlen-kripta után újabb sírokat mentett meg az utókor számára. Ezúttal a református egyház megváltásában levő tíz sírkövet tartalmazó sírkertet varázsolta újjá, ahol több református diakonissza alussza örök álmát – olvashatják az Erdélyi Naplóban.
2021. november 25., 10:442021. november 25., 10:44
2021. november 25., 17:482021. november 25., 17:48
A munkálatokat két évvel ezelőtt kezdték meg, a pénzforrást egyrészt a Házsongárd Alapítvány saját alapjából biztosították, másrészt a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatása is sokat segített – mondta el Gergely Erzsébet, az alapítvány vezetője.
Gergely Erzsébet szerint a sírkertet a református egyház diakóniai osztályának szervezésében egy konferenciával egybekötött eseménysorozat keretében mutatták volna be az érdeklődőknek, a járvány miatt azonban csupán szűkkörű megemlékezésre került sor.
A kilencvenes évek elején az egyház ugyan próbálta újjáéleszteni a hagyományt, ám – ahogy az átadás során Kató Béla erdélyi református püspök fogalmazott – az igények a modern korban már mások voltak. A diakonisszák mozgalma a múlt század első éveiben Budapesten jött létre a Filadelfia-ház megalakulásával. A teljes cikket megtalálják az Erdélyi Napló legfrissebb számában.
A pedagógusok számára a tanítás napjainkban már jóval többet jelent a tananyag átadásánál: egyszerre kell nevelniük, támogatniuk és alkalmazkodniuk a gyerekek eltérő igényeihez. Két szakembert kérdeztünk a hivatás nehézségeiről és szépségeiről.
A toxoplazmózis hallatán sok gazdi és leendő szülő megijed. De valóban a macska jelenti a legnagyobb veszélyt? Rus Patricia állatorvos segítségével bemutatjuk, hogyan terjed a fertőzés, mikor jelent kockázatot és hogyan védekezhetünk ellene.
Digger – avagy a közöny meglepő ereje. Így is lehetne parafrazálni az Oscar-díjas Birdman rendezőjének új filmjét ami nem azért lett ordas nagy bukás mert rossz, hanem mert az érdektelenség lengte körbe. Képbehozó.
Új sorozattal rukkol elő a Vikingek készítője, legújabb folytatásos története, a szintén a viking-korszakban játszódó Bloodaxe a Prime Video-ra érkezik január 20-án.
Gods Don’t Give Gifts (Az Istenek nem ajándékoznak – szerk. ford.) címmel jelenik meg a YouTube-on másfél millió feliratkozóval rendelkező Gossip Goblin néven ismert Zack London egész estés filmje, ami teljes egészében AI használatával készült.
A mai napig a legjobb akció-szerepjáték, ami sok szempontból egyáltalán nem öregedett. Szeptember végén Remastered kiadást kapott a legendás Witcher III, így most a gamerek teljes pompájában vethetik bele ismét magukat. Képbehozó.
Barettsapkás lányok, menekülő kulcstartó-árusok, Mona Lisa helyén egy idegen telefonja: három nap Párizsban, ahol a legnagyobb látványosság néha maga a tömeg.
Múzeumok, kastélyok, történelmi terek újragondolásán dolgozik a művészetet és a korszerű technológiákat ötvöző Manierart. A húszéves gyergyócsomafalvi alkotócsapat nemcsak hagyatékot segít továbbadni. Szélesebb körben is megismertetné a kultúránkat.
A japán Murakami Haruki és a kínai Can Hszüe is szerepel az irodalmi Nobel-díjra esélyes szerzők sorában a Ladbrokes brit fogadóiroda toplistáján.
Rekordszámú pályamű és több mint hetven ország alkotóinak részvételével nyílt meg a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé. Az idei Torzulás hívószó a valóság, az identitás és a társadalmi változások kérdéseit állítja középpontba.
szóljon hozzá!