
Gyarmati Andrea úszó édesanyjával, edzőjével, Székely Éva olimpiai bajnok úszóval Budapesten 1972 júliusában
Fotó: MTI Fotó: Petrovits László
Wichmann Tamás után a magyar sport egy újabb kiemelkedő alakját veszítette el nemrégiben: 92 éves korában elhunyt Székely Éva, Helsinki bajnoka, a Nemzet Sportolója. Az apai ágon erdélyi felmenőkkel rendelkező „Pillangókisasszony” világraszóló eredményei, edzői pályafutása, írói munkássága és emberi nagysága révén is sporttörténetünk halhatatlanjai közé sorolható. Róla olvashatnak a Székelyhon sportmellékletében, az Erdélyi Sportban.
2020. március 10., 12:142020. március 10., 12:14
Székely Éva már kislányként eldöntötte, ő bizony olimpiai bajnok szeretne lenni. Családi nyaralójuk közelében, a csillaghegyi strandon naphosszakat töltött a vízben. Itt hallgatta 1936 nyarán a megafonban Pluhár István közvetítését a berlini olimpia 100 méteres férfi gyorsúszásának döntőjéről. A finálé magyar indulója, Csik Ferenc nem számított ugyan a legnagyobb esélyesnek, mégis sikerült megelőznie minden riválisát. A strandon összegyűlt embertömeg hamarosan könnyes szemmel hallgatta végig a himnuszt, a kis Évike pedig akkor határozta el, egyszer ő is hasonló örömöt szerezne a magyaroknak.
Álma megvalósításáig rendkívül rögös út vezetett. Bár igen fiatalon megmutatkozott rátermettsége, zsidó származása megbélyegezte pályafutása korai szakaszait. Tehetségére, kivételes küzdeni tudására egy iskolai versenyen Sárosi Imre, a Ferencvárosi Torna Club edzője is felfigyelt.
Olvassák el a teljes cikket a Székelyhon sportmellékletéből.
Javítható vagy átalakítható lenne sok olyan ruhadarab, amely ma egy kisebb szakadás vagy megunt fazon miatt a szemetesben végzi. Kelemen Réka csíkszeredai divattervező szerint a fast fashion is hozzájárul ahhoz, hogy egyre ritkábban választjuk a javítást.
Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.
Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.
Bár nem hivatalos ünnep, a könyvszeretők nemzetközi napjának célja, hogy az olvasás és az írott kultúra fontosságára emlékeztessen egy egyre inkább technológia uralta világban.
A székelyföldi képzőművészet egy meghatározó alakja, Gaál András előtt tiszteleg a Csíki Székely Múzeum új kiállítása. A tárlat a festő, pedagógus és közösségszervező sokrétű örökségét mutatja be születésének 90., halálának ötödik évfordulóján.
Harmincadik alkalommal rendezik meg a Szent Király Szövetségi Találkozót, amelyre a Kárpát-medence több mint húsz, Szent István nevéhez kötődő településéről érkeznek vendégek. Az esemény hagyományőrző, kulturális és ünnepi programokat kínál.
A zöldséges tavaszi tekercs a távol-keleti konyhák egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. Az idők során a különböző országokban saját változatok alakultak ki, így ma már egy igazi nemzetközi street food klasszikusnak számít.
A költségvetési nehézségek ellenére idén is megrendezik a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivált. A fesztivál világszínvonalú fellépőkkel, sokszínű programmal és a közösség összefogásával bizonyítja: a jazznek Csíkszeredában is otthona van.
Újra az operáé lesz a főszerep Szeptember 30. és október 4-e között Csíkszeredában. A Kolozsvári Magyar Opera olyan klasszikusokkal érkezik Székelyföldre, mint a Nabucco, a Mária főhadnagy, valamint a Valahol Európában.
Ez a hűsítő kovászosuborka-leves a nyári napok legfrissítőbb meglepetése, amit mindössze pár perc alatt, főzés nélkül dobhatsz össze.
szóljon hozzá!