
Csupán külföldön ismerték el a tehetségét.
Fotó: Forrás: wikipédia
Száz éve született és negyedszázada hunyt el az az erdélyi futballedző, akinek nevéhez fűződik az Ajax Amszterdam csapatának egyik aranykora. Kovács Istvánról, az erdélyi futballmágusról emlékeznek meg a Székelyhon napilap e heti Erdélyi Sport mellékletében.
2020. január 21., 11:462020. január 21., 11:46
2020. január 21., 14:552020. január 21., 14:55
Johan Cruyff, minden idők egyik legnagyobb focistája egyszer azt nyilatkozta: „Kovács volt az az edző, aki a legnagyobb hatást gyakorolta rám”. Pedig az elején ő sem vette nagyon komolyan az edzésekre kerékpáron érkező erdélyi mestert. Ő maga is bevallotta, amikor Amszterdamba érkezett, a bizalmatlanság légköre vette körül.
Kovács Istvánnak rengeteg rajongója akadt, és legalább ugyanannyian kérdőjelezték meg tudását. Főleg utólag, és elsősorban Romániában. Ennek persze nagyrészt az irigység az oka, hiszen nem mindenki edzhet világsztárokat, és sem előtte, sem utána nem akadt olyan romániai edző, aki akkora klubnál kapott volna lehetőséget, mint az Ajax.
Kétszer holland bajnokságot is nyert, majd 1973-ban az akkor első ízben kiírt európai Szuperkupát is hazavihette az Ajax.
Kovács István életútjáról, szakmai pályafutásáról bővebben az Erdélyi Sport január 21-ei számában olvashatnak.
A pedagógusok számára a tanítás napjainkban már jóval többet jelent a tananyag átadásánál: egyszerre kell nevelniük, támogatniuk és alkalmazkodniuk a gyerekek eltérő igényeihez. Két szakembert kérdeztünk a hivatás nehézségeiről és szépségeiről.
A toxoplazmózis hallatán sok gazdi és leendő szülő megijed. De valóban a macska jelenti a legnagyobb veszélyt? Rus Patricia állatorvos segítségével bemutatjuk, hogyan terjed a fertőzés, mikor jelent kockázatot és hogyan védekezhetünk ellene.
Digger – avagy a közöny meglepő ereje. Így is lehetne parafrazálni az Oscar-díjas Birdman rendezőjének új filmjét ami nem azért lett ordas nagy bukás mert rossz, hanem mert az érdektelenség lengte körbe. Képbehozó.
Új sorozattal rukkol elő a Vikingek készítője, legújabb folytatásos története, a szintén a viking-korszakban játszódó Bloodaxe a Prime Video-ra érkezik január 20-án.
Gods Don’t Give Gifts (Az Istenek nem ajándékoznak – szerk. ford.) címmel jelenik meg a YouTube-on másfél millió feliratkozóval rendelkező Gossip Goblin néven ismert Zack London egész estés filmje, ami teljes egészében AI használatával készült.
A mai napig a legjobb akció-szerepjáték, ami sok szempontból egyáltalán nem öregedett. Szeptember végén Remastered kiadást kapott a legendás Witcher III, így most a gamerek teljes pompájában vethetik bele ismét magukat. Képbehozó.
Barettsapkás lányok, menekülő kulcstartó-árusok, Mona Lisa helyén egy idegen telefonja: három nap Párizsban, ahol a legnagyobb látványosság néha maga a tömeg.
Múzeumok, kastélyok, történelmi terek újragondolásán dolgozik a művészetet és a korszerű technológiákat ötvöző Manierart. A húszéves gyergyócsomafalvi alkotócsapat nemcsak hagyatékot segít továbbadni. Szélesebb körben is megismertetné a kultúránkat.
A japán Murakami Haruki és a kínai Can Hszüe is szerepel az irodalmi Nobel-díjra esélyes szerzők sorában a Ladbrokes brit fogadóiroda toplistáján.
Rekordszámú pályamű és több mint hetven ország alkotóinak részvételével nyílt meg a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé. Az idei Torzulás hívószó a valóság, az identitás és a társadalmi változások kérdéseit állítja középpontba.
szóljon hozzá!