Megkéső önállósodás, eltűnő kulcsosgyerekek

Sokan nosztalgiával és pozitívan emlékeznek vissza ezekre az időre, mint a végtelen gyermeki szabadság aranykorára, ma már azonban sokan inkább sajnálják a kulcsos gyerekeket és a szüleiket, és aggódnak a délutánonként szülői felügyelet nélkül mászkáló gyerekekért. Miért van ez? Sokkal kevéssé önállóak a mai gyerekek? Vagy a világ változott volna túl sokat?

Elsősként a testvéréért járt az óvodába

Barabás Csilla a nyolcvanas években született, a kilencvenes években már igazi kulcsosgyerekként élte mindennapjait. „Hétévesen kezdtem az iskolát harminc évvel ezelőtt, és úgy emlékszem, hogy csak az évnyitóra kísértek el a szüleim, a második naptól kezdve már egyedül jártam iskolába. A húgom még óvodás volt, és többször küldtek el érte elsősként az oviba, ami körülbelül húsz perc sétára volt az otthonunktól, és két úttesten is át kellett kelni. Az elején nagyon féltem a környékbeli nagyobb és kötekedő gyerekektől, de tudtam, hogy ezt várják el tőlem a szüleim, így tettem a dolgom, aztán megszoktam, és szerencsére soha nem történt semmi gond” – eleveníti fel az akkor történteket Csilla.

„Emlékszem, még a városban tömbházlakásban laktunk, a nagy 6-7 éves lehetett, a kicsi meg 4, amikor először hagytam őket otthon egyedül egy annyi időre, amíg leugrottam a boltba. Rajzfilm előtt hagytam, mert tudtam, hogy akkor nem veszekszenek, leköti a tévé a figyelmüket, s ott fognak ülni, amíg én gyorsan megjárom. Ez nagyon lassan tolódott ki aztán fél órára, egy órára” – meséli az édesanya, aki ma már a két nagyot otthon meri hagyni szükség esetén kulccsal és telefonnal, de például az ötévest most sem szívesen hagyja, hiába van mellette a két nagy testvér. Egyrészt más temperamentumú a kicsi – fogalmazza meg az anyuka –, sokkal több veszélybe keveredik, izgágább, aktívabb gyermek, másrészt nem akarja a szülői felelősséget a nagyokra hárítani, fél is attól, hogy ha baj történik, pánikszerűen reagálnak a tesók.

„Akik a városban laknak, hamarabb kezdenek egyedül járni iskolába, 3-4. osztályban már gyalog elmennek, aki buszozni kényszerül, az is elkezdi 5-6. osztályban. Én még nem mertem elengedni, visszük, hozzuk őket. A legnagyobb önállósodása az, hogy iskola után eljön a munkahelyünkre, de akkor is több mint tíz átjárón, utcasarkon kell átmennie, sokáig nem merte. Szerintem még legalább egy évet várunk azzal, hogy felüljön az 5-ös buszra, s azzal hazamenjen. A tízéves még nem közlekedik egyedül a városban, de a nagytesóval igen” – osztja meg velünk az édesanya.

Később járnak egyedül iskolába

Ma már a kisiskolások közt nem találunk tömegével kulcsosgyerekeket, az első iskolai években általában a szülőnek, nagyszülőnek vagy valamilyen felvigyázó felnőttnek adja át tanítás után a gyereket a pedagógus. A szülők sem akarják engedni, de a tanítók sem szívesen bocsátanák el magukra a 6-7 éves gyerekeket.

Nagy-Árkosi Éva tanítónő harminc éve tanít kisiskolásokat, s látja, hogy kissé megkéstek ezek a folyamatok. „Manapság a kisiskolásokat hozzák-viszik az iskolába, még akkor is, ha közel laknak. 8-10 éves korra van, aki megengedi a gyerekének, hogy a testvérével jöjjön, de a hazamenést már meg kell oldani, ha nem talál az órarendjük.

– fogalmazza meg a tanítónő. Hozzáteszi: ilyenkor is fontos a közlekedési szabályok ismerete és betartása, hiszen sokszor autók közt kell szlalomozni, amíg eljut a gyerek az iskolába. A szakemberek szerint nincs is 12 éves korig reális veszélyérzete egy gyereknek.

A pedagógus azt javasolja, hogy amikor ilyen önállóságra tanítjuk a kicsiket, érdemes eleinte még távolról követni, s figyelni, hogy megoldja-e az út közbeni helyzeteket. Régen hamarabb jártak iskolába egyedül a gyerekek – ismeri el Nagy-Árkosi Éva, hozzátéve, hogy tény, nem volt ilyen forgalom, nem volt ennyi autó, s a közbiztonság is jobb volt, mert esett már meg, hogy gyerekről tépték le az aranyláncot fényes nappal az utcán, vagy a telefonja miatt kergették meg.

Tanulási folyamat az önállóság is

Az önállóságra való nevelés – mint egyébként minden a gyereknevelésben – tanulási folyamat: teret és időt kell engedni a gyereknek önmaga „felnövesztéséhez” – vélekedik a pedagógus, aki szerint törekedni kell arra, hogy élmény, móka, akár szórakozás legyen ez a folyamat, mert akkor kevesebb kényszerre és dacra számíthatunk.

Egyszerű dolgokra gondolok, hogy a kék vagy a piros blúzt akarja felvenni például. Ezzel a gyerek megtanulja felismerni saját érzéseit, hogy az jó neki, hogy választhat, megéli, hogy van beleszólása a saját életébe. Ha önállóságra akarjuk szoktatni, akkor időnként hagyjuk, hogy ő maga küzdjön meg bizonyos feladatokkal, ne végezzünk el olyan dolgokat helyette, amire ő már képes” – mutat rá a tanító. Öltözködés, ajtónyitás, cipzárfelhúzás – természetesen segíteni kell, ha kudarcot vall, ilyenkor fontos az empátia, így taníthatjuk meg, hogy a kudarc ellenére újra próbálkozzon.

Nagy-Árkosi Éva hozzáteszi, persze vannak szükségmegoldások, ilyenkor sok szülőnek nagy segítség a telefon, hogy felhívhatja, akár videótelefonon ellenőrizheti a gyerekét, de megbízható szomszédot is meg lehet kérni, hogy nézzen rá a magára maradó csemeténkre időnként.

mert csak így sajátít el alapvető szabályokat. Nagyon fontos ugyanakkor a következetesség és az is, hogy a pozitív megerősítések legyenek túlsúlyban” – sorolja az önállósodást segítő tényezőket a tanítónő, aki szerint a sport nagyon sokat segít például ebben is: fegyelemre, kitartásra, önállóságra tanít, de érdemes bevonni a házi tevékenységekbe, házimunkába is a gyerekeket. Ugyanakkor a pedagógus szerint fontos tudni és hangoztatni is, hogy a szeretet nem jelenti azt, hogy a gyerek helyett a szülő csinál meg mindent.