
A dicséret egy olyan motivációs bázis, amelyet kár lenne nem kihasználni mind a gyerekek, mind a felnőttek körében
Fotó: 123RF
Biztosan sokan voltunk már úgy, hogy nem tudtuk, hogyan reagáljunk a dicsérő szavakra. Szoktunk egyáltalán dicsérni, fontos számunkra az elismerés? Milyen hatással van önbizalmunkra? Tudunk-e dicsérni, tudjuk-e fogadni az elismerő szavakat? S a kritikát jól tűrjük? Ilyen és hasonló kérdéseket boncolgattunk Ágoston Imola pszichológussal.
2022. április 07., 18:462022. április 07., 18:46
„Ha dicsérnek, nagyon jól esik, ellenben nem sokszor van részem benne” – mondja mosollyal az arcán Annamária. A negyvenes évei közepén járó kétgyerekes családanya tisztán emlékszik arra, hogy gyermekkorában inkább az édesanyja részéről érkeztek a támogató, elismerő szavak, dicséretek, édesapja erre nem igazán figyelt. Felnőtt korában azonban még kevesebb dicséretet kap, noha, mint elismeri, jól esnek az elismerő szavak, igaz, esetenként kényelmetlenül is érzi magát, ha „túlzásba viszik”. Ellenben, ha meg is dicsérik – jegyzi meg –, első reakcióként ugyan megköszöni, de nagyon hamar szabadkozni, hárítani kezd, sőt, pironkodva fűzi hozzá, még azon is elgondolkodik, nincs-e hátsó szándék a szép szavak mögött. Arra azonban kimondottan figyel, hogy ha úgy érzi, valaki megérdemli, akkor adjon hangot elismerésének. Két iskoláskorú gyermekét például nagyon sokszor bátorítja, dicséri, hiszen ő maga is látja, hogy milyen ereje van ennek. S nem csak gyerekek esetében.
„Egyre gyakrabban halljuk, hogy nincs szükségünk dicséretre, elég, ha mi szeretjük magunkat. Ez csak részben igaz. Csak akkor tudunk így működni, ha gyerekkorunkban a körülöttünk lévő felnőttek a megfelelően használt dicséretekkel segítettek egy egészséges önbizalom kialakításában. De az egészséges önbizalom mellett is időnként szükségünk van egy kis pozitív visszajelzésre” – mondja Ágoston Imola. A csíkszeredai pszichológus szerint viszont az, hogy miképpen viszonyulunk az elismerő szavakhoz emberenként, kultúránként változhat. A mi társadalmunkban talán az a gyakoribb, hogy szabadkozunk, ha dicséretet kapunk. Ezt a viszonyulást egy adott társadalomban a kollektív tudattalan mutatja meg.
– fűzi hozzá. Ugyanakkor abban látja egy másik akadályát annak, hogy nehezen fogadjuk be a dicséreteket, hogy az nincs összhangban az önértékelésünkkel. Azaz, az amit gondolunk magunkról, távol van attól, amit mondanak, és emiatt elfogadhatatlannak tűnik. Könnyebb eltolni magunktól, mint változtatni a magunkról kialakított képen.
Legtöbbször szabadkozunk, nem is tudjuk, hogy kell fogadni az elismerő szavakat
Fotó: 123RF
Az önbizalom központi fogalma a mindennapjainknak, gyakran halljuk, mondjuk, használjuk. De vajon ki mit ért alatta? Lényegében az önbizalom saját képességeinkbe, tehetségünkbe vetett hit. Ugyanakkor szoros kapcsolatban áll olyan fogalmakkal, mint siker, önszeretet, önhatékonyság, sikertelenség, kudarc. „Az önbizalom leggyakrabban olyan kontextusban kerül elő, ha hiányzik, ha hibádzik. Pedig önbizalommal élni jó, meghatározza életérzésünket, munkánkat, kapcsolatainkat. Gondoljunk csak saját élettapasztalatainkra. Mikor végezzük szívesebben akár a mindennapi dolgainkat? Ha folyamatosan az azokban rejlő hiányosságainkat jelzik vissza, ha nem kapunk semmiféle visszajelzést, vagy ha megdicsérnek érte? Azt sejtem, hogy legtöbbünket a pozitív visszajelzés motivál a legjobban.
– nyomatékosít a szakember. Mint fogalmaz, az önbizalmunk építésének kulcsa a visszajelzések adása, kapása, befogadása főként gyerekkorban. De természetesen a reális önbizalomhoz reális, hiteles visszajelzések kellenek.
Nem jó nevelési elgondolás – hívja fel a figyelmet – , hogy ha a gyereket sokat dicsérjük, lesz önbizalma. „Nem a sok dicséret, hanem a helyesen, tudatosan használt dicséret az egészséges önbizalom kulcsa. Az is fontos, hogy
A dán nevelési szokások szerint ők nem csak megdicsérik a gyereket, hanem beszédbe elegyednek a gyerekkel az elvégzett munka kapcsán. Megkérdezik, hogy mit csinált, hogyan valósította meg, miért úgy gondolkodott, és megerősítik abban, amit jól csinált. Itt a pozitív visszajelzés mellett az őszinte érdeklődés, és a beszélgetéssel alakuló kapcsolat, ami tovább motiválja a gyereket, és építi az önbizalmát.” Ha nem megfelelő módon használjuk a dicséretet – fűzi hozzá –, kétélű fegyverré válhat. Például túlzott dicséret túlzott önértékeléssel rendelkező, énközpontú felnőttet formál, akinek személyisége infantilis és labilis. „Ha pedig önértékelésünk súlypontja kívülre, a külvilágba esik, mindig kintről várjuk a megerősítést, csak arra építkezünk, akkor a motivációink, teljesítményünk mindig a külső megerősítésekhez kötődik majd.”
A pszichológus azt mondja, igazából a kérdés úgy tevődik fel, hogy tudunk-e úgy megfogalmazni kritikát, hogy a másik ember ebből építkezni tudjon, ne romboljuk, ne érezze, hogy támadjuk, és védekeznie, magyarázkodnia vagy visszatámadnia kell. „Érdemes kiemelni az »én-közlések« hatékonyságát a kritika megfogalmazásában. Ha azt fogalmazzuk meg, hogy a másik viselkedésében mi a bántó számunkra, milyen érzést vált ki belőlünk, sokkal hatékonyabb, mintha minősítenénk az ő viselkedését. Például tanárként nem azt mondom, hogy »Te folyton elkésel, szégyelld magad«, hanem megpróbálok úgy fogalmazni: »Amikor késve érkezel, számomra zavaró, megszakítod a munkát, lemaradsz dolgokról. Kérlek, legközelebb próbálj meg időben beérni.« Az utóbbi talán kedvezőbben hat a jó irányú változásra” – pontosít.
A hiteles dicséretre ugyanúgy szükségünk van, mint az építő jellegű kritikára – mondja Ágoston Imola pszichológus
Fotó: Ágoston Imola személyes archívuma
Ágoston Imola ugyanakkor fontosnak tartja kiemelni,
Ezzel biztosítom az önbizalma megtámogatását, és ez könnyebbé teszi a változást, változtatást. Ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a kritika befogadhatóságát a két ember közötti kapcsolat minősége is meghatározza. Elfogadhatóbb az a kritika – magyarázza – amelyet olyan embertől kapunk, akivel kölcsönös bizalmi kapcsolatunk van. „Ha tudom, hogy az adott személyben megbízhatok, jó szándékkal van irántam, akkor könnyebben veszem a fáradságot, hogy beépítsem a visszajelzését, és változtassak a nemkívánatos viselkedésemen. Mind a hiteles dicséretre, mind az építő jellegű kritikára szükségünk van a kiegyensúlyozott élethez, és az sem mindegy, hogy kitől, mikor és milyen szándékkal kapjuk” – hangsúlyozza.
Nem egzotikus és nem is divatos, mégis az egyik legsokoldalúbb alapanyagunk: a sárgarépa évszázadok óta meghatározza az európai konyhát, miközben édeskés ízével a levesektől a desszertekig számtalan fogásban bizonyít.
Ez a menü egyszerű, mégis változatos fogásokkal kíséri végig a napot – a reggelitől a vacsoráig. Olyan ételeket tartalmaz, amelyek gyorsan elkészíthetőek, mégis jól ötvözik a megszokott alapanyagokat egy kis frissességgel.
Korai reggelik, bográcsban rotyogó ebédek és strandos junk food: Kanabé Dávid mesélt a Csíkszentsimoni Ifjúsági Zenekar turnés étkezéseiről, ahol a túlélés, a csapatmunka és a Balaton ízei találkoznak.
Sokoldalú művész, művészetszervező, akinek az évek során a figyelme egyre inkább a lényegi kérdések felé fordult. A Jelenlét házigazdája, Túros Eszter művészettörténész vendége ezúttal Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész.
Azok a jó mesék, amelyek megőriztek valamit aktualitásukból, tehát örökérvényű tanulságokkal bírnak – véli Dávid Péter rendező, akivel a bábszínház világnapja és Janikovszky Éva születésének centenáriuma apropóján beszélgettünk.
Az aranytej az utóbbi években kedvenccé vált az egészségtudatos konyhákban, hiszen ez a meleg, fűszeres ital számos jótékony hatással bír a szervezetre. Nevét élénksárga színéről kapta, amelyet a kurkuma ad neki.
Egy egyszerű, gyorsan elkészíthető paradicsomleves, melyet a levesbetét tesz különlegessé.
Nem így kezdődik egy kiállításmegnyitó. Egy mondattal azonban minden megváltozott: Halász Péter aznap reggel meghalt. Csíkszeredában az életmű bemutatása egy időben vált búcsúvá és végleges lezárássá. A kör bezárult.
A medvehagymaszezon érkezéséig érdemes megismerkednünk a kígyóhagymával. Ez az aromás fűszernövény sokféle étel különleges kiegészítője lehet. Az ibolyák sem csupán illatukkal hódítanak, virágaikból meglepően számtalan finomság készíthető.
Képesek vagyunk-e valóban meghallani egymást, mielőtt ítéletet mondunk? Ezt a kérdést állítja a középpontba a Csíki Játékszín legújabb előadása, a 12 dühös ember. A tizenkettők közül két szereplővel, Veress Alberttel és Kitay Leventtel beszélgettünk.
szóljon hozzá!