Hogy a jövő nemzedéke jól tudjon majd működni: élménypedagógia

Nagyon sok helyről hallom azt, hogy sajnos a mai gyerekek már nem olyanok, mint amilyenek a régiek voltak. De ez azt jelenti, hogy akár fejlődhetünk is. De hogy hogyan lehet erre hatékonyan hatni?” – tette fel a kérdést az előadás elején Besnyi Szabolcs.

Rámutatott, a világ, a technológia rohamosan fejlődik, van már elektromos meghajtású autó, szoftver, amely kilencven százalékos pontossággal ad jogi tanácsot, hallókészülék, amely egyenesen az idegpályára közvetíti a hangot, mesterséges intelligencia stb. Nagyon gyorsan változik tehát a világ, és erre a változásra kell felkészíteni a gyerekeket.

„Nem tudom, mi lesz két év múlva. Egy gyerek, például az unokaöcsém, jobban tudja használni a számítógépet, mint én, pedig én azt tanultam, ő meg nem. Sok mindenre rá tudnak keresni, sok mindent saját maguk megtalálnak. Ugyanakkor hatalmas szerepünk van nekünk, felnőtteknek, pedagógusoknak, hogy a jövő nemzedéke jól tudjon majd működni. Mert épp az lenne az egyik feladat, hogy a változásra tanítsuk meg őket, és arra, hogy hogyan kezeljék a változásokat. Mert az biztos, hogy változás lesz.”

De hogyan lehet ezt jól csinálni, hogyan lehet jól fejleszteni? – tevődött fel a kérdés. Válaszul egy saját történetet mesélt el az előadó: egy alkalommal túrázni ment az akkori párjával. Friss kapcsolat volt, és úgy gondolta, mivel ő a férfi, mindenről ő kell gondoskodjon, és megpróbálta kitalálni azt is, hogy a lány mit nem fog magával vinni. Ugyanakkor azt, ami feleslegesnek bizonyult a túra során, átrakta a saját zsákjába, hogy ne a lány cipelje. Utólag derült ki, hogy a cégvezető társa és a felesége és ugyanabban az időben volt túrázni, másik helyen. Nagyon hasonló dolgok történtek, de mégis volt különbség.

„Neki is eszébe jutott ugyan, hogy a felesége mennyi mindent nem hoz és mennyi mindent visz feleslegesen, de ráhagyta, és elindultak. És egy idő után jelezte a felesége, hogy nehéz a táskája. Kérdezte, hogyan tud segíteni. Néhány dolgot átrakott a saját zsákjába, megoldották. Ennek már jó néhány éve, ők még mindig együtt vannak, mi már nem. Nem gondolom, hogy ezért nem, de mégis valahol hozzájárult. Mert én nagyon túl akartam segíteni. Azt akartam, hogy kitaláljam helyette, hogy neki hogyan lesz jó. És amikor beszélgettünk arról, hogy milyen volt neki a túra, azt mondta, hogy nem volt rossz, csak rengeteg élményt és tanulási helyzetet vettem el tőle azzal, hogy mindent én akartam megtenni helyette, nagyon meg akartam óvni. Van egy olyan mondás, hogy mindent, amit helyettem teszel, azt tőlem veszed el. És itt ez történt.”

Ugyanígy van a játékvezetésben is – mutatott rá. A résztvevő maga kell eldöntse, hogy részt vesz-e a játékban vagy sem, és nem csak egy, a játékvezető által ismert megoldás létezik. Nem a játékvezető kell megmondja, hogy mit csináljanak, mert sok tanulási, fejlődési, döntési helyzetet vesz el a résztvevőktől.