Előnyök és hátrányok. Miért választja valaki az otthonoktatást?

„Amikor megszületett Hanga, azt éreztem, hogy olyan jó az nekünk, amikor együtt vagyunk, együtt tevékenykedünk. Óvodába szívesen engedtem, s bár úgy láttam, sok mindent megkap ott, de mégsem azt, ami nekünk kell. Ezt együtt, velünk találná meg. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy én megyek más gyermekét tanítani, beleadom a szívemet-lelkemet, közben meg az én gyerekemnek nem tudom ezt megadni, mert délután már nem azzal az energiával adod át neki az ismereteket” – meséli az édesanya, aki úgy érzi, a saját geyrekének kell a legeslegjobbat adnia magából. A pedagógus közben látta a tanügyi rendszer hiányosságait is, hogy a mennyiség a fontos, nem a minőség, s amikor Hanga lánya előkészítő osztályos volt, úgy érezte, neki valami másabb kell, valami élményszerűbb, gyermekbarát módszer, ami a kreativitást segíti elő és azt, hogy a saját útját járja. Akkor hallották meg, hogy létezik az otthonoktatás mint lehetőség, s abban a pillanatban el is dőlt, hogy ezt az utat választják.

– mutatott rá Csilla.

A Maros megyei család a West River Academy, amerikai székhelyű ernyőiskolát választotta, annak tanrendje, menete szerint haladnak a tanulásban, nálunk ugyanis nincs más  jogi lehetőség erre.

a tanügyi törvény ugyanis csak a speciális oktatást igénylő, fogyatékkal élő vagy beteg gyerekek számára teszi lehetővé az otthontanulást. „Lehet magyarországi iskolában magántanuló a gyerek például, és akkor minden félév végén vizsgáznia kell, vagy egy ernyőiskolába – umbrela school – íratják be és akkor a szülő határozza meg, hogy milyen tananyagból tanít és milyen tankönyvből. A Home Life Academy, ahová mi tartozunk, így működik. Az ernyőiskolában van egy bizonyos tandíj, mi határozzuk meg a tananyagot és ezt tizenkettedik osztályig van lehetőség ebben a rendszerben tanulni. Akkor az iskola leküldi az igazolást, hogy ott tanult a gyerek és Magyarországon leteheti a nemzetközi érettségi vizsgát” – mondja ezt immár Gyöngyvér. Rámutat, vannak olyan otthontanuló fiatalok, akik már 11. osztályban olyan jól álltak bizonyos tantárgyakból, hogy érettségiztek, letették a román nyelvvizsgát és elmentek egyetemre.

Vannak kötött programjaink, ami a sport, de másképp szabadon szárnyalhatunk. Nálunk nincs olyan, hogy vakáció vagy iskola – mindig tanulunk valamit napközben, egymáshoz kapcsoljuk a tudnivalókat. Mindig vakáció és mindig iskola van nálunk” – fejtegeti az édesanya.

A Nagy család egy Marosvásárhely melletti településen lakik, állatokat tartanak, az önellátó életmódra törekednek. „Nem kelünk korán, mindenki akkor ébred, amikor tud, akar, vagy lehet. Ez nálunk nagyon fontos. Nyilván nem mindig tudunk akkor ébredni, amikor akarunk, mert vannak bizonyos programok vagy kötelezettségek, de azt mi döntjük el. A szabadságunkba ez is belefér. Néha egy kis tanulás is szerepel a napi programban. A szabad tanulás mellett döntöttünk – angolul unschooling  –, ami azt jelenti, hogy a gyerekek nem követnek semmilyen kerettantervet, semmilyen tantárgyat, hanem megfelelő időben, megfelelő helyzetben beszélgetünk dolgokról, vagy utánanézünk azoknak. Bizonyos időközönként azért elővesszük a matematikát, írást. A kisebbik fiam itthon tanult meg írni, olvasni, számolni – nem volt nagy ördöngösség” – állítja Nagy Csilla. Úgy véli, mindenki tud tanítani, aki írni, olvasni, számolni tud, nem kell ehhez felső végzettség. Tudja, vannak szülők, akik megijednek attól, hogy hogyan fognak megbirkózni az otthonoktatással 5. osztály után, amikor már olyan tantárgyak is vannak, amelyek már magasabb szintű értelmezést igényelnek. Nagy Csilla szerint azonban ez sem igiz probléma.

A Nagy család napjai amúgy elég vegyesen zajlanak, néha bejárnak a városba bizonyos dolgokat elintézni, de többnyire szabad foglalkozás van, azt csinálnak a gyerekek, amit szeretnének. „Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek szabályok, vagy hogy szabadelvűségünkben mindenki a feje tetején táncol. Azt jelenti, hogy szabadságunkban áll eldönteni, hogy mivel foglalkozunk naponta.”

Az édesanya szerint  az otthonoktatás azért van, hogy „kitárják a világot” a gyermekek előtt, nem azért, hogy bezárják előttük. „Nem kell a gyermeket mindentől megóvni, nem azért tanítunk otthon, hanem azért, hogy megmutassunk egy másik utat, mint amit az iskolában tapasztalnának meg. Mindenképp fontosnak tartom, hogy közösségbe is járjon a gyerek, mert a közösség épít. A mi közösségi terünkben van három és van tizenkét éves gyerek is, egymást fejlesztik, segítik, együtt játszanak, és ez sokat számít. Mi nagyon sokat utazunk, és azáltal, hogy sokfelé járunk együtt, lehetőséget adunk a gyerekeinknek, hogy ne csak szűk baráti körben mozogjanak, hanem találkoznak idős nénivel, bácsival, fiatal felnőttel, kicsi baráttal, szóval nem csak egy korosztállyal érintkeznek. Mindketten sportolnak, kézműves foglalkozásra járnak”– sorolta Gyöngyvér. Hozzátette, amikor a környezetük megtudta, hogy ezt az utat választják, legtöbbször éppen a gyerekek megfelelő szocializációját kérdőjelezték meg, de a fentiek tükrében úgy véli, ez náluk fel sem merül problémaként.

„A környezet részéről mindig nagy a nyomás, főleg az első periódusban. Általában a nagyszülők gyakorolják a legnagyobb nyomást, leginkább félelemből, hogy akkor mi lesz az unokájukból, analfabéta marad, hogy fog beilleszkedni a társadalomba. Mi is több, mint egy évig hallottuk ezt. Most lecsillapodtak a kedélyek, hiszen látják, hogy a kisfiam itthon megtanult írni, olvasni. Néha azért el-elszólják magukat, hogy hát azért mások már öt nyelvet beszélnek, mások már három hangszeren játszanak és ezzel próbálják érzékeltetni, hogy mi azért nem biztos, hogy jól csináljuk. De ezt be kell vállalni” – magyarázza az édesanya.