Fájdalomnapló: leukémiás fiatal videósorozata

Volt, hogy makacskodtam, de azt sosem kérdeztem meg, miért pont velem történik. Úgy voltam vele, hogy én valamiért megkaptam ezt a betegséget, és ma már úgy könyvelem el, hogy ez számomra inkább áldás, mintsem átok: sokat tanultam, sok jó embert kaptam ezáltal, és úgy érzem, felnőttem.”

„Egyből el is temetnek”

„Amikor bekerültem a kórházba, mind azt szajkóztam: mondják meg, hány százalék esélyem van túlélni. A nővérektől azt kaptam, hogy pontosan annyi, mint nekik. Ha az úton elüti az autó, hamarabb meghalhat, mint én. Nekem gyakorlatilag minden esélyem megvan arra, hogy teljes értékű életet éljek, persze, kell vigyáznom magamra, mert ez nem egy kis betegség” – fogalmaz Szilárd, hozzátéve: „egy középkorú mérnök akart megkeresni, ő tizennégy évesen ment át ezen a betegségen, kigyógyult, most egészséges, szabad. Tehát nekem is minden esélyem megvan. Az akut limfoblasztos leukémia gyógyítható, és ezt sokan nem tudják. Meghallják, hogy leukémia, s egyből el is temettek. Az otthoniakkal én is meg kellett értessem: potyára sírtok, hiába temettek, ez gyógyítható.”

Öt részben gondolkodik

A jó hírt akarja megosztani sorstársakkal és hozzátartozókkal a videósorozat révén, melyet öt részesre tervez, a leukémiás kezelés fázisaihoz igazítja a tapasztalatok megosztását.

Fájdalomspórlásban segítenénk

Az első videót telefonnal rögzítette Szilárd, de bevallotta, a hiányos technikai eszközök miatt sok türelem és még több idő kell egy-egy rész forgatásához, megvágásához. Nem panaszkodott, azt mondta, így is boldogul, bár kinézett egy Canon-készüléket, amelyre pályázik. „A kezelésem alatt megtanultam elfogadni, megérteni, hogy az emberek akarnak segíteni, és ők így tudnak együttérzést kinyilvánítani, kérni viszont nem tudok, nem is fogok.”

Nem kell kérnie, csak elfogadnia.

Megkeresésünkre Gaál Marianna elmondta: „Szilárd nem depressziósan önsajnálni akar, hanem informálni, tanítani, példát mutatni. Ehhez pedig technikára van szüksége. Igaz, elmondta, hogy ő nem szeretne kérni, de nem is ő kért. Én kértem. Neki. Mert a szülei ugyan dolgos emberek, de két gyereket nevelnek, dolgoznak. Biztos vagyok benne, hogy mindent megadnának a gyermeküknek, akár erőn felül is. De az ő erejük is véges. Amit a pluszkiadásokra kellene munkával fordítaniuk, inkább lehessenek a gyermekeikkel, vagy pihenhessenek kicsit. Én csak ennyit szeretnék: egy minimális terhet igyekezzünk levenni a vállukról.”