Hulladékmentesség – egy kicsit más szemszögből

Szó mi szó, elég extrém módon közelítettem a témához, mondhatnám, elmentem a falig. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ily módon tényleg nagyon-nagyon lecsökkent az akkor még kéttagú családunk által termelt hulladék mennyisége, de valahogy ez mégsem töltött el a megelégedettség érzésével. Visszanézve erre a tíz évre, érdekes felismerésekre jutottam.

Mert ha elérjük a kritikus tömeget, akkor hatással lehetünk a nagy folyamatokra és megváltoztathatjuk a nagy rendszereket. Hogy mennyivel jobb, ha mind a 8 milliárd ember egy kicsit hulladékmentes, és nem csak pár ember extrém módon. Sőt még azt is nagyon sokszor hangsúlyozták, hogy a hulladékmentes életmód sokkal olcsóbb. És csak így tudjuk megmenteni a bolygót.

Az is nagyon hamar kiderült, hogy a hulladékmentes életmód nem olcsóbb, és legfőképpen sokkal de sokkal több időt és energiát igényel a részünkről. Ebben a történetben egy nagyon fontos kulcskérdés a jelen kényelme, amiről soha nem fognak lemondani a tömegek önszántukból egy megfoghatatlan, értelmezhetetlen jobb jövő reményében. A magunk kreálta rendszer rabjai vagyunk. Én elmentem a falig ami a zero waste életmódot illeti, de be kell vallanom, hogy nagyon belefáradtam. Ugyanakkor nem igazán láttam a tíz év alatt, hogy ennek hatására egy picit is elindulna a társadalmunk a fenntartható éltmód irányába. A zöldrefestés viszont szinte iparággá nőtte ki magát ezalatt az idő alatt. Úgy éreztem, a fogyasztói társadalommal szemben hulladékmenteskedni olyan, mint a széllel szembe pisilni. Ezek a felismerések egy adott ponton eléggé elszomorítottak és elvették a maradék motivációmat is.

A téma viszont nem hagyott, és továbbra is nagyon sok szakirodalmat olvastam, olvasok. Már nem a mindennapi hulladékcsökkentő tippek érdekelnek, hanem a társadalmi rendszerünk dinamikája, a különböző folyamatok közötti összefüggések. Azt szeretném megérteni, hogy miért van az, hogy bár sokmindenki látja, hogy nagyon rossz irányba haladunk, valahogy mégsem sikerül változásokat elérni annak érdekében, hogy elkerüljük a „becsapódást”. A kérdésemre még nem találtam meg a választ, viszont menet közben rátalátam egy másmilyen motivációra, ami visszaadta a hitem, hogy mégiscsak van értelme erről beszélni.