Öt adag szeretet: a Rácz család

Például olyan szép mesterség a pásztorkodás, mégis lenézik az emberek. Pedig a legszebb dolog, és ha nincs pásztor, akkor az életnek egy szelete meg van állva. Meg kéne becsülni az ilyen dolgokat. Most kétkezi munkát senki sem akar végezni. Valahol valami elszakadt. Gyimesben jellemzően gazdálkodó, erdőkitermelésből élő emberek laktak, nem is volt nagy hagyománya a tanulásnak. A mai napig látszik az iskolákban, hogy nem jellemző az, hogy elszaggatnák a hámistrángot. Van egy-egy kivétel, de itt amikor a fű kinő, akkor a gyermek kéne menjen a juhokkal, mert ő ezt szereti csinálni, és ezt is kellene engedni. Amelyik akar tanulni, azt tanítani, de amelyik nem akar, azt nem kéne kényszeríteni, hogy ő magas fokú iskolát végezzen, mert a juhok mellett nincs értelme egy doktori disszertációval ülni. A mi oktatási rendszerünk sablonszerű. Mindenkit egyformán mindenre meg akarunk tanítani, de ennek semmi értelme. Valami moduláris rendszert kellene kitalálni, mert látjuk, érezzük, hogy ez így nem jó.”

Elmondják a gyerekeim is, hogy egyes osztálytársaik egész nyáron nem csinálnak semmit. Mondom, lehet azt is, de nálunk nem ez a szabály”– mondja határozottan Árpád. Kiderül, a tavaly nyáron sok év után végre elment a család együtt nyaralni. De mindenkinek megvan a maga feladata. „Van, ami tetszik, van, ami nem, de kell venni a kapát, s kell menni kapálni. Főzni már tudnak a lányok, oda is állnak. Vannak dolgok, amiket mi végzünk, de vannak, amiket rájuk is osztunk. Rendszeresen fát raknak el, hordanak el, takarítanak. Ennyi gyerek után kell a rendcsinálás is.”

A két nagyobbik lány a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba jár, Bíborka most végezte el a tizenkettedik osztályt, Boróka a kilencediket. Bogi a bükkhavasi iskolába megy reggelenként az édesapjával, előkészítős, Boti szintén odajár óvodába. Barni a bükki napközibe járt, amíg a vírushelyzet közbe nem szólt.

Másra, másnak is jusson

A család, a gazdálkodás mellett Rácz Árpád fontosnak tartja, hogy a hagyományokat átadja a következő generációknak, ő a közösségi megmozdulások egyik fontos mozgatórugója. „Így szoktuk meg, örökké egyébbel is foglalkoztunk, mint a családdal, és az időnket úgy osztottuk, hogy másra is jusson. Míg két gyerek volt, könnyebb volt, de el kell ismerjük, hogy volt, aminek a kárára is ment, sokszor volt vita is ebből itthon. Az iskolaigazgatás istenigazából a nyakamba szakadt. Egyik napról a másikra matematikatanár és igazgató nélkül maradt az iskola. Kijött a tanfelügyelő és mondta, hogy legyek igazgató.”

Így lett 2004 tavaszán a Hidegségi Általános Iskola igazgatója, ugyanettől az évtől kezdődően megyei tanácsos is. Gyimesben 2002-ben megalapították a Csángó Ifjak Középloki Közösségét.

Működtettünk egy teleházat, akkor nem volt mobilinternet, számítógép és nyomtató is kevés, és volt létjogosultsága. Volt egy helyi lapunk, a Gyimesközéploki Tudósító. A legnagyobb rendezvényünk a Gyimesközéploki Tánctábor, amelyet minden évben megszervezünk a Tiszta Forrás Alapítvánnyal és a gyimesközéploki önkormányzattal. Mindenben részt veszünk azon, amit Gyimesközéplokon szerveznek. Ott vagyunk mindig a Túróspuliszka Fesztiválon, főzünk, régebb a logisztikában is segítettünk, de aztán észrevettük, hogy vannak nekünk is határaink, és van, amit visszább kell venni”– magyarázza Árpád, aki iskolaigazgatóként is számos programot szervez a diákoknak. Emellett évente részt vesz a 32-es határvadászok emléktúráján, énekel a Gyimesvölgye Férfikórusban és az egyházi kórusban is. Mint mondja, régebb még több mindennel foglalkozott, de most van a család, „van, ami után járni” és az otthont igazgatni. „De kell a közösség is. A néphagyomány nagyon fontos, a gyerekeink is táncolnak.”

– mosolyog a vendéglátónk.