Ne a ruha menjen a menyasszonyhoz, hanem a menyasszony a ruhához

Míg a legtöbb menyasszonyiruha-szalonban külföldi – leginkább ukrajnai – ruhákat találunk, van egy szalon Marosvásárhelyen, és egy Kolozsváron is, amelyben helyi tervező ruhakölteményeit árulják. Fehér, tört fehér, bézs és kapucsínó színű, csupa csipke és tüll, mégis mindegyik darab kifinomult, elegáns, olyan, amely méltó „társa” lehet a menyasszonynak a nagy napon – mondhatjuk el az Imolacy-ruhákról. Mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hol készülnek ezek a szépséges darabok, és ki a tervezőjük.

Varroda a családi ház mellett

Míg egy menyasszonyiruha-szalonnak az a jó, ha egy nagyvárosban van, maguk a ruhák készülhetnek egy kis településen is. Így van ez Balázs Tünde Imola ruháival is. A 33 éves tervező ugyanis Magyarsároson született, most is ott lakik férjével és két kisgyerekével, és közvetlenül a családi házuk mellett van a varroda, amelyben megszületnek a menyasszonyi ruhák. Ez azért is jó, mert egy hároméves kislány és egy egyéves fiúcska mellett nem könnyű egy ekkora üzletet vezetni:

majd a varrodában több munkatársával együtt alkotják meg a ruhákat. 2013-ban született meg az első kollekció, azóta pedig minden évben még egy, amely általában több mint harminc különféle ruhát jelent. Eleinte Marosvásárhelyen, majd Kolozsváron lett egy-egy Imolacy-szalon, így lehetett a ruhákhoz jutni, de különböző szalonok árusítják már a ruháit Bákóban, Déván, Gyulafehérváron és Szatmárnémetiben is, illetve most már külföldön is egyre ismertebbek: Dél-Afrikában árulják például, de Olaszországban is összesen hat szalonban.

Nem találta a megfelelő kínálatot

Tündét – miközben körbevezet a varrodában, és megmutatja a ruhák készítésének fázisait – arról faggatjuk, hogyan lesz valaki menyasszonyiruha-tervező? Tanulja a szakmát? Ezzel a vággyal születik? Azt mondja, hogy ha a gyökereit keresi a dolognak, eszébe jut, hogy már az óvodában is babákat öltöztetett egyfolytában. Ennek ellenére nem a divat vagy a varrás terén folytatta tanulmányait: középiskolában filológiát, egyetemen közgazdaságot és turizmust tanult. Tünde szerint azonban a tehetséget nem tanuljuk, hanem azzal születünk, ő pedig úgy tűnik, leginkább erre született.

„Egyszerűen létezik a fejemben a ruha. Én lerajzolom, az elképzelésem szerint firkálgatok és rajzolgatok, mert nem tanultam rajzolni, s aztán azt igyekszem megvalósítani, megvarrni, így alakulnak ki az esküvői ruhák” – mutat rá Tünde, aki bevallja, még varrni sem tudott az elején, pedig nagymamáját mindig kérte gyerekként, hogy tanítsa meg, de valahogy elmaradt.

Nem szeret kérésre változtatni

Tünde végül két varrónővel kezdett dolgozni, aztán lett három-négy, mára összesen tíz varrónővel dolgozik a ruhákon. Az első kollekcióját is szeretettel nézegeti, bár már látja a hibákat is, amúgy is jellemző rá, hogy állandóan próbál javítani, igyekszik egyre inkább kidolgozni részleteket a ruhákon.

„Addig dolgozom rajtuk, amíg tényleg tetszenek nekem. Azt hiszem, ez a lényeg. Sokszor nagyon elkomplikálom az életem egy-egy darabbal éppen emiatt” – mondja a fiatal tervező, aki bár az elején menyasszonyok kérésére is varrt ruhát, ma már nem teszi, sőt egyre kevésbé dolgozik a menyasszonyokkal. Bevallja, nem szereti, ha az esküvői ruha leendő tulajdonosa változtatni akar, át szeretné szabatni a ruhát. Egyre inkább nem engedi ezt meg, ő tervezőként valami miatt úgy alkotta meg azt a ruhát, okkal, és szeretné, ha a menyasszonyok is megértenék, hogy ezeken nem szeretne változtatni.

S hogy milyenek az Imolacy-ruhák? Tünde általában A-vonalú ruhákat készít, minél egyszerűbb, minél szebben hulló ruhákat kreál, szereti a kidolgozott hátrészeket, a vállra fókuszáló ruhákat, az ujj nélküli és hosszú ujjú darabokat is, rövid menyasszonyi ruhákat azonban nem szokott készíteni.

Valahogy így zajlanak a hétköznapok is Tünde családjában, a hároméves Tündér lánya már óvodás, de vakációban gyakran a varrodában kezdi a napot, a varrónők közt ő is ki tudja élni a babázás, a ruhák iránti igényét. „Szereti a centimétereseket, de mind összevágja, néha belevág a fátylakba is” – neveti el az édesanyja. Ottjártunkkor Tündér is éppen a varrodában volt, s mikor meglátta, hogy édesanyja ruhába öltözött, úgy döntött, ő is ruhácskát kell felvegyen. A kicsi Ádám alig több mint egyéves, nagy szüksége van még anya közelségére.

Inkább rohangál naponta többször az otthon és a varroda között, s igyekszik éppen ott lenni, ahol nagyobb szükség van rá.

Hogyan lesz a rosszból jó?

Az elmúlt két év Balázs Tünde Imola vállalkozásánál is a pandémiáról szólt, az esküvői ágazatot nagyon nagy mértékben érintette a világjárvány, és meglátszott ez az Imolacy háza táján is. „Nem voltak esküvők, így nem volt szükség menyasszonyi ruhára sem. Nem volt könnyű, mindenfélével foglalkoztunk, még maszkokat és köpenyeket is varrtunk, hogy ki tudjuk adni a fizetéseket. Nyilván kényszermegoldás volt, s még így is haza kellett küldenem két lányt” – eleveníti fel a 33 éves tervező. Rögtön hozzáteszi: minden rosszban van valami jó, s ez most is megbizonyosodott, Tünde ugyanis a pandémia miatt igyekezett újraszervezni a vállalkozását, s akkor jött az az ötlete, hogy próbálja meg külföldre eladni a ruháit. Kiállításokra járt, felvette a kapcsolatot a különböző szalonokkal, és elkezdtek jönni a megrendelések: egy nagy dél-afrikai megrendelője van már az Imolacy-ruháknak, de Németországban, Svájcban, Angliában is lehet kapni. Legutóbb éppen egy olaszországi forgalmazóval tudott kapcsolatba kerülni, amelynek eredményeképp hat különböző olaszországi szalonba kerültek be a ruhái.

Tünde vállalkozásában nem csak külföldi, hanem belföldi változások is történnek, egyelőre két Imolacy-szalon van, egy Marosvásárhelyen és egy Kolozsváron. Ősszel azonban egy összevont üzlete lesz Vásárhelyen, Bernády György egykori lakóházának emeletén alakítanak ki egy korszerű szalont majdnem kétszáz négyzetméteren, közben pedig a kolozsvárit megszüntetik.