Hogy Székelyföld legyen az otthonuk

A külföldön szerzett jövedelmükből újította fel a házaspár a házat, amelynek a teraszán ülünk a Csíkszeredától mintegy öt kilométerre lévő, de a megyeszékhelyhez tartozó Csibában, a Kápolna-patak völgyében lévő kis szórványtelepülésen. Kristóf még nincs kétéves, ő a szobában alszik, bátyja, a négyéves Krisztián óvodában van. Édesanyjuk, Noémi is a Caritas révén került ki az Alpok lábához, ahol egy falusi vendéglátással is foglalkozó mezőgazdasági farmon vállalt munkát. Másfél éve dolgozott már a panziónál, amikor Szabolccsal megismerkedett, s mivel egy kiszámíthatóbb közös életet szerettek volna, a mezőgazdasági munkát ő is az ipari termelésre cserélte fel. Idővel aztán megérett az élet a családalapításra, a gyermekvállalásra, s ezzel egy időben a hazatérésre is. Noémi hazatért, amint áldott állapotba került, Szabolcs egy év múlva csatlakozott hozzá.

Mosolyogva mesélik, hogy olyannyira tisztességes és megbízható munkaerőnek számítottak, hogy Szabolcsot a mai napig próbálják visszacsalogatni Svájcba. Csupán a téli időszakban enged a csábításnak, mivel ilyenkor idehaza a farmon kevesebb a munka, így rövidebb időszakra visszatér besegíteni egy fenyőfaültetvényen.

Pályáztak, és farmjuk lett

Kiderül a beszélgetés során az is, hogy Szabolcs

„A farmhoz az adta a kezdő löketet, hogy egy pályázatnak köszönhetően vásároltam tizenkét darab vemhes üszőt. S ez már azt is jelentette, hogy muszáj itthon maradni. Ma már a növedékekkel együtt harminc szarvasmarhánk van, darabszámra sok, de megélhetés szempontjából még legalább harminc fejőstehén kellene. De nem akarom most drasztikusan emelni az állományt. A tehénvásár előtt még gondolkoztam a kecskéken, de mégiscsak a tehenek mellett döntöttem, aztán januárban végül vásároltam hetven darab kecskét, most már mindegyiknek van gidója” – büszkélkedik a fiatal gazda. Géppel fejik első perctől az állatokat, a kecskék számára most készíti Szabolcs a fejőstandot. Mivel lassan a szarvasmarhák mindannyian kimennek a falu határában levő nyári szállásra, azt is megoldotta, hogy a fejőgépet odakint is tudják beüzemelni. Egyelőre nyugodtak, mert van kereslet a tehéntejre s a kecsketejre is, ez utóbbival most ismerkednek sokan. Egyelőre a kecsketej nagy része a gidóknak marad, a tehéntejet pedig szerződéses alapon egy helybéli sajtgyár veszi át, kis hányada a városbeli fogyasztókhoz kerül.

Munka hajnal hasadtától késő estig

Amíg a szarvasmarha-állomány egy része már kint van a határban a legelőn, bérelt vagy saját területen, addig a kecskék egyelőre idehaza maradnak, mert senki nem akad, aki gondjukat viselné. S ez a fiatal házaspár nagy szívfájdalma is, hogy idehaza nem kapnak megbízható munkaerőt, emiatt például a vakáció, a nyaralás gondolta terítékre sem kerülhet.

A nehézségek, a kiszámíthatatlanság sem szegi egyelőre kedvüket, hiszen a farm a család számára ma a megélhetést biztosítja. Legnagyobb örömük, hogy a két kicsi legény igen jól érzi magát odahaza szüleik mellett. „Nagyon szeretik a traktorokat, a gépeket, az udvaron nem is létezik más számukra, csak a traktor. Olyan kicsik voltak, hogy menni sem tudtak, de a traktoron akartak lenni minden áron. Ez volt az első szavuk is” – mondja büszkén az édesapjuk.

Mesélik, Noémi is kiveszi részét a gyermeknevelés, a háztartás mellett a kinti munkából, rá hárul például a tej leszűrése, ő tartja tisztán a fejőgépet, de sokszor akad tennivaló számára is az istállóban. De a kecskéket, na azokat nem tudta még megszeretni – nevet nagyot. Minduntalan attól fél – jegyzi meg – hogy előjönnek az udvarra, s tönkreteszik a virágait.

Amíg a lendület, a remény tart

Baráti társaságukban sok olyan család van, aki külföldről tért haza, az onnan hozott lendület, remény megadta a kezdő löketet , hogy családi vállalkozásokat hozzanak létre. Noémi is úgy látja, az a jó, ha a fiatalok elmennek külföldre tanulni, tapasztalni, dolgozni, s majd visszatérnek, magukkal hozva egy másfajta szemléletet.

Szabolcs meséli, sok olyan kelet-európai munkatársa volt Svájcban, aki azzal a számítással érkezett, hogy majd a nyugdíjas éveire tér haza szülőföldjére. „Én nem is tudom elképzelni, hogy egy életet ott ledolgozzak, s nyugdíjasként haza jöjjek. Kihez? Senkim sem lesz” – mondja, miközben elindulunk, hogy megmutassák az állatállományt.

Kutyák, tehenek, kecskék

A kisebb istállóban két borjazás előtt álló tehén és kisborjak hallgatják a rádiót, nevetve mondják a házigazdák, hogy Svájcban is mindig szólt a rádió az istállóban. Sok a munka még, csinosításra szorul a nagyobb, tágasabb istálló is, még sok befektetésre van szükség, hogy minden „szép és jó legyen”. Az istálló mögött kutyák és villanypásztor vigyázza a teheneket és a kecskéket. A kutyákra azért éri meg kitérni, hiszen a kutyatartás is egy újabb hobbi Szabolcs számára. S nem csak hobbiból tartja őket, szükség is van egy ekkora farmon rájuk. Bemutatja Zakit, az anatóliai juhászkutyakölyköt, aztán ott van Aba és két kölyke, Bagira és Sir Kán, ők bukovinai juhászok, s nem feledkezhetünk meg a két kis puliról sem, Csuszáról és Bojtárról. Ebből le is szűrtem egyébként, hogy a Silló farmon minden állatnak neve van.