„Senki sincs, ki helyet ád.” Városon már kevés helyen él a szentcsaládolás régi szokása

„Régen a szokást is szigorúbban tartottuk, december 15-én megkezdtük, és szigorúan minden nap mentünk, hagytam én takarítást, sütést, mindent, s mentünk. Ma kicsit modernebb a formája az egésznek, igyekszünk jó fél óra alatt be is fejezni, hogy akinek menni kell, menjen” – mondja Tamás Ágnes még a vendégek megérkezése előtt.

Aztán érkeznek a többiek, s amikor mindenki megérkezik, a ház előtt elkezdődik az ének:

Szállást keres a szent család,
De senki sincs, ki helyet ád.
Nincsen, aki befogadja
Őt, ki égnek s földnek ura.

Az idő már későre jár,
A madár is fészkére száll,
Csak a szent szűz jár hiába
Betlehemnek városába.

Legalább ti, jó emberek
Fogadjátok a kisdedet!
Házatokra szent áldás száll,
Ha betér az égi király.

A kis csapat egy szentcsalád-képpel és egy szentcsalád-szoborral érkezik, ezeket előzőleg megáldották a templomban, a befogadóknál marad majd a kép, amelyet majd tovább visznek a következő családhoz a következő alkalommal. De előtt még ők is énekszóval válaszolnak a befogadást kérésre:

Ne sírj tovább, Szűz Mária,
Ne menjetek ma máshova!
Szállásunkat mi megosztjuk,
A kis Jézust befogadjuk.

Az énekszó, az imádságok sora bent is folytatódik, s az alkalom még arra is lehetőséget ad, hogy YouTube-ról meghallgassák az aznapra szóló adventi ráhangolót, amelyben Heiter Robert Gottfried szepetneki plébános arra figyelmeztet, hogy próbáljunk meg ezekben a napokban úgy élni, úgy jelen lenni az ünnepen, úgy résztvevője lenni a családnak, hogy kapcsoljuk ki a felesleges gondolatainkat.

„Ne keress miérteket. Tudj és akarj örülni annak, amit az Isten neked, a te életedben, személyesen neked készített elő” – hangzik el a videós prédikációban. Majd folytatódik a forgatókönyv, énekelnek a befogadást kérők, majd a befogadók is, s az imádságok sorában többször is hálát adnak az élet és a család ajándékáért.

A befogadást játsszák el

Szénégető István, a Szent Család-templom plébánosa szerint végül is egy nagyon egyszerű, imádságos adventi gyakorlatról van szó, a karácsonyra készületnek egy sajátos formája ez.

„Abból a valóságból indul el, hogy a Lukács evangéliumban az van leírva, hogy amikor József és Mária Betlehembe érve keresték a megfelelő helyet, ahol egy fiatal lány szülni tud, merthogy beteltek az órái Máriának, valahogy úgy jött ki a lépés, hogy nem találtak egy megfelelő szállást. Népszámlálás volt, és akik Betlehemből származtak, azok kötelesek voltak otthon lenni, így minden kiadható szoba foglalt volt már, s úgy képzeljük el, hogy nagyon sok helyen kopogtak, de nem sikerrel. Végül csak nagy nehezen találtak valahol a település szélén szállást, és ezt jeleníti meg ez az úgynevezett szent színház: miközben mi egymást befogadjuk, valójában Józsefet, Máriát és Jézust fogadjuk be. Tehát ezt nevezzük mi szent családnak, hogy Jézust úgy fogadjuk be, hogy neki volt egy emberi édesanyja és egy emberi nevelő atyja” – mesél az imagyakorlat történetétől a plébános.

Hozzáteszi, az egész olyan, mint egy kis „szent színház”, vannak érkezők, és mindig van egy befogadó család, a szentcsaládképet pedig két gyertya mellett a kapuban tartják. A szöveg többféle lehet, változhat, de Szénégető István szerint a családok ilyenkor valóságosan azt élik át, hogy most hozzánk eljön Jézus, eljön hozzánk Mária, József, befogadjuk a szentcsaládot. Történik egy közösségi ima, az együtt imádkozók azonban mindig megtartják ezt a kettős szerepet, hogy azok, akik érkeztek, imádkoznak egy annak megfelelő imát, és a befogadók pedig egy annak megfelelő imát.

„Vannak, akik szívesen bejelentkeznek, mert vágynak arra, hogy hozzájuk is jöjjön el valaki, és nem baj, ha ő nem tud visszamenni majd. Ugye van egy kis kölcsönösség ebben az egészben, hogy hát, ha én elfogadtam, és hozzám bejöttek, akkor már úgy illik, én is el kell menjek. De mi szeretjük kivenni ennek az élét. Tehát nem kell csak azért elmenni, mert hozzád is eljöttek, ha nem tudsz, akkor nem mész, akkor te csak befogadod. Akkor majd valakit, egyik gyermeket elküldik, és a képet szépen így az ajtón kiadod.

„Az Úrjézus egy kicsit fényesebb, onnan lehet felismerni” – mutat rá Szénégető, aki bevallja, ők maguk is művészettörténésszel magyaráztatták meg, hogy akkor ki kicsoda a képen, mert addig csak találgattak. Azért szereti ezt a festményt, mert – bár József hiányzik róla, és sokaknak ez szokatlan –, de mégis nem csak a szűk értelemben vett családra hívja fel a figyelmet, hanem a tágabb értelemben vett családra is, erre a gondolatra pedig manapság nekünk is igen nagy szükségünk van.