
Ezt a képet bármikor fotózhattuk volna a román tengerparton, de ez idén nyáron készült
Fotó: Antal Erika
Azt mondta egy jó ismerősöm még a nyár elején, hogy nem érti, miért ítélik el olyan sokan a román tengerpartot. Miért vágyik az emberek zöme külföldre, az Adriára, a Földközi-tenger görög vagy olasz partjaira, Törökországba? Az idén itthon nyaraltunk, és megtudtam a választ: megértettem, hogy miért.
2020. szeptember 22., 18:162020. szeptember 22., 18:16
2020. szeptember 22., 18:202020. szeptember 22., 18:20
Ha nem lehet menni sehová vagy szinte sehová, vagy ha igen, az is bizonytalan, és az ember nyugtalan, mert menni szeretne, be kell érnie azzal, amit az ország kínál neki. Ha a hegyekkel már úgy érzi, hogy telítődött, a tengerpartra megy. Akármilyen rossz híre is legyen a Fekete-tenger romániai partszakaszának, azt mondja, a tenger az tenger, azt nem lehet elrontani. A többit meg elviseli valahogy.
Körülbelül így voltunk mi is, amikor hosszas gondolkodás, mérlegelés után eldöntöttük, az idén a román tengerparton nyaralunk. A sok rossz hír elbizonytalanított, bár eleve augusztus végére–szeptember elejére tűztük ki a vakációnk idejét, erre az időszakra kértük munkahelyünkön a pihenőszabadságot, sokszor változtattunk döntésünkön.
Amikor végül abban egyeztünk meg, hogy mégis megyünk, nekivágunk, elhatároztuk, hogy amennyire csak lehet, tőlünk telik, elővigyázatosak leszünk, minden szabályt betartunk, sőt még azokon túl is jobban vigyázunk magunkra és egymásra. Ez így is volt.
Tehát elindultunk, megjártuk szerencsésen, és egészen jól éreztük magunkat. A tenger az valóban tenger, elrontani nem lehet, a homok a parton a gyerekeknek csodás lehetőség, a többi pedig... elviselhető, ha az ember eldönti, hogy elviseli. Mert most megértettem, hogy miért irtóznak sokan a román tengerparttól, azok, akik már nyaraltak korábban Görög-, Török-, Horvát-, vagy Olaszországban, a Földközi-tenger valamelyik partján. Sok ismerősömtől, barátomtól hallottam, hogy kipróbálja ezt is, miért ne, aztán miután kipróbálta, azt mondta: soha többet!
Ott is járt a medve, és fényképezésre hívott. Egy közös fotózásért 10 lejt kért
Fotó: Antal Erika
Olcsó szállást kerestünk, de mégis olyant, ahol két kisgyerekkel kényelmesen lehetünk, ne összezsúfolva, legyen erkélye is, túl messze se legyen a parttól. A felkapott helyeket, üdülőtelepeket eleve kizártuk, nem akartunk zsúfolt helyre menni, kerülni próbáltuk a fertőzés veszélyét. Észak-Eforiét már dicsérte egy korábban ott nyaraló munkatársam, mások is jó véleménnyel voltak róla, nekem is úgy tűnt, nem annyira divatos hely, mint más sokat emlegetett, filmezett üdülőtelepülés Egy négy férőhelyes szobát foglaltam egy nagyobb villában, eleve úgy, hogy, ha bármi történne, vissza lehessen lépni, ne kelljen, csak a helyszínen fizetni.
hiszen a járvány terjedésének függvényében akár el is maradhat a nyaralás. Ő ragaszkodott a száz lejhez, én már nem annyira az olcsó szálláshoz, így aztán egy határozott mozdulattal visszamondtam.
Kerestem másikat, drágábbat, de még így is középkategóriásat, tehát számunkra megfizethetőt. Jól eltaláltuk a kétcsillagos szállodát, amelyet felszereltségét, modernségét tekintve háromcsillagosnak is minősíthették volna. Három perc sétára a part, saját étterem, hatalmas terasz, ahol az asztalokat úgy helyezték, hogy a vendégek ne érintkezzenek, a személyzet maszkot viselt és kesztyűt, udvarias volt. A szobák tágasak, szép nagy erkéllyel, hűtőszekrénnyel, klímaberendezéssel, tévével (bár azt egyszer sem kapcsoltuk be). A szálloda ára a reggelit is tartalmazta, ami egy számomra eddig ismeretlen módon valósult meg: kaptunk egy bankkártyához hasonló kártyát egy pontos összeggel, amelyet a nap bármely szakában használhattunk, reggelizhettünk, ebédelhettünk vagy vacsorázhattunk a keretösszegen belül. Mikor az összeg elfogyott róla, éppen egy reggelinél, a különbözetet kifizettük.
Az előírt távolság a nyugágyak között kötelező, így jut hely a kutyának is
Fotó: Antal Erika
A közeli bevásárlóközpontban vásároltunk élelmet, vizet, zöldséget, gyümölcsöt, de néha ettünk frissen sült halat, vagy a szálloda teraszán vacsoráztunk, fagyiztunk, kávéztunk, söröztünk is kint a parton.
A nyugágy ára (minimum kettőt kellett bérelni) egy napra 20 és 30 lej között váltakozott annak függvényében, hogy melyik szakaszon, melyik szolgáltatótó üzemelt. Mi a 25 lejest választottuk, ott volt a legnagyobb a napernyő, amely az ágyakhoz járt, és ez fontos szempontnak számított nekünk a 30-32 fokos melegben. Ennél fogva a vízben sem gyűltek össze annyian, hogy ne lehessen tartani a kétméteres távolságot. A víz meleg volt, fokozatosan mélyült, biztonságos volt a kisgyerekek számára is. Százméterenként vízimentők pásztázták a vizet, ha valaki egy fél méterrel is beljebb ment a megengedettnél, azonnal sípoltak. Ha így sem volt hajlandó visszajönni, érte mentek.
Hétköznap kevesebb a nyaraló, egészen élvezhető lenne a napozás, ha nem lenne a sok ízléstelen zajkeltés
Fotó: Antal Erika
Hogy mégis mitől visszataszító a román tengerpart? Elsősorban a zajtól, ami minden árus bódéjából harsog, sőt még a parton is egyes nyaralók telefonjáról is kihangosítva, akik családi partit tartanak éppen és hiányzik belőlük az empátia a többi nyaralóval szemben.
A közeli aquapark saját dallal hívogatja a szórakozni vágyókat, megpróbálva túlharsogni az összes többit. A nagyobb vendéglők teraszán egy-egy manele-sztárénekes mulattatja a népet, akik nem ülnek be vacsorázni, azok általában kintről, a járdáról követik figyelemmel a harsány műsort. Ezen kívül ahány le-, fel-, be- és kijáró, annyiféle megoldás, lépcső, járdaszakasz található. Az ember folyton a lába elé kell nézzen, ha nem akar megbotlani a befejezetlen járdákon, a 30 centire kimagasló, vagy éppen hirtelen besüppedő csatornafedőkben, kábelkötegekben, virágtartó-szerű alkalmatosságban. Ugyanez érvényes az utakra is, gépkocsival is nagyon elővigyázatosan kell közlekedni, hogy nehogy baj történjen. A parkolási viszonyok siralmasak, ki ahol tud, ott áll meg a gépkocsijával, szerencsénkre a szálloda biztosított vendégeinek külön parkolót is.
Ilyen tengerpartra vágyunk...
Fotó: Antal Erika
...de többnyire ezt kapjuk
Fotó: Antal Erika
A másik zavaró az esténként az utcákon hömpölygő tömeg. Az emberek, mintha a nyaralás idejére elveszítették vagy otthon hagyták volna minden empátiakészségüket. Se jobbra, se balra nem néz, csak megy mindenki előre, ha nekimegy valakinek, vagy rálép egy másik ember lábára, halad tovább, rezzenéstelen arccal a célja felé.
Sokan viseltek maszkot, de sokan nem. Voltak, akik a homokos partra is maszkkal érkeztek, épp csak akkor vették le, amikor a vízbe mentek. A vendéglők teraszán betartották az előírásokat, az asztalokat egymástól megfelelő távolságban helyezték el, a pincérek, kiszolgálók maszkot és kesztyűt viseltek. Bankkátyával ellenben kevés helyen lehetett fizetni, a legtöbb árus vagy üzlet a készpénzhez ragaszkodott.
Kilátás a Fekete-tengerre, a Techirghiol-tóra és az akvaparkra a szállodából
Fotó: Antal Erika
A parton folyamatosan közlekedtek a napszemüveg-, strandruha-, póló-, kalap-, fánk-, szelfibot- és más kütyüárusok. Kiabálva kínálták az árujukat, ha nem érdeklődtünk, ők sem próbálták ránk tukmálni az árujukat, sőt még rokonszenvesek is voltak, amikor például egyikük sóhajtva ült le egy üres nyugágyra, és ahogy a tekintetünk találkozott, mondta, hogy mennyire fáradt. Egy másik a főtt kukoricát cipelve nézett ránk úgy, hogy már elege van. Nem sajnáltatta magát senki, csupán emberien nyilvánult meg. Egy idős hölgy „csodakrémet” kínált, amikor elhaladt mellettünk, mi éppen beszélgettünk. Később visszajött, és tört magyarsággal kínálta a csodakenőcsöt. Mondtuk nem veszünk, köszönjük szépen. Mosolygott és magyarul megköszönte, majd továbbment.
A búcsúzó tenger: már borús és szellős
Fotó: Antal Erika
Minden negatív tapasztalatom ellenére a jövő nyári terveim között is szerepel a román tengerpart.
A boróka fűszeres ízű terméséről közismert, vidékünk hegyvidéki régióiban őshonos fajként jelentős állományokat alkot. Bemutatjuk, hogy a termésén túl mely részeit hasznosíthatjuk, és azt a sajátos biológiai tulajdonságát, amely különlegessé teszi.
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink? – többek között ezekről is szó esett a Gasztrorégió – hagyományos gyümölcsészet és gyógynövénykultúra című ismeretterjesztő szakmai napon.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Egy jól összeállított napi étkezés nem bonyolult, csak következetes. Az alapanyagok egyszerűek, az elkészítés követhető, az eredmény pedig egy stabil, egész nap működő rendszer. Az egészséges táplálkozás tudatos választásokról szól.
Ahogy beköszönt az advent, nincs is jobb, mint a konyhát megtölteni a sütőtök és a mézeskalácsfűszer édes illatával. Ez a duplán sütőtökös csiga nemcsak a látványával, de az ízével is elvarázsol.
Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.
Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
Amikor a mézeskalács illata belengi az otthonainkat, érezzük, hogy közeleg az ünnep. Nálatok sincs karácsony mézeskalács nélkül? Mutasd meg a mézeskalács-remekművedet, és nyerj!
szóljon hozzá!