A lokálpatrióta, akihez csodálkozni jöttek a kommunisták

mert a kis családi gazdaság megvolt, és 1962-ben még nem teljesedett ki a kollektivizálás” – emlékezett.

Hazatért tanítani

Katonai szolgálatának letöltése után felvételizett a marosvásárhelyi tanárképző főiskolára a román-magyar szakra, mint elmondta, már az első évben küldöttség jött oda Madarasról, hogy jöjjön haza, ha végez. „Ide kértem a kihelyezésemet, a második évben már kineveztek igazgatónak – utána az iskola vezetése volt a feladatom.

tetszetős, szemrevaló volt az iskola és környéke, érzékeny voltam az újításokra, azokat beiktattuk – akkoriban egy előkelő iskola volt. Talán kicsit ezzel is dicsekedett a központ felé a megyei főtanfelügyelő a diktatúra éveiben. Amikor az iskola megépült, az 1930-as években, akkor szűnt meg a magyar nyelvű oktatás Madarason. Román állami iskolának épült, viszont az iskola erdejéből akkor 40 hektárt taroltak le és értékesítettek azért, hogy megépüljön – valójában a mi saját vagyonunkból épült fel” – említette.

Az iskola úttörő szerepe

Egyszer az egyik minisztériumi vezérigazgató azt mondta, hogy rejteget valamit a szavak mögött, a tanfelügyelőségre is behívatták, vizsgálták, akárcsak azt, hogy miért vannak kitéve a nagy ablakokban muskátlik. „Fehér ablakok, piros muskátli zöld levéllel, ebből egész nagy botrány lett – el voltam ámulva, hogy létezik ilyesmi, mikor nekünk még a gondolatunkban sem jelent meg az, hogy mi itt magyarkodjunk. Ennyire nem bíztak bennünk” – mutatott rá Ördögh Imre.

– fejtette ki.

Pezsgő jégkorongélet

Különösen fontos szerepet kapott a jégkorong is ezekben az években Madarason, országos jelleggel elsőnek szervezték meg a téli sportok fesztiválját, ahol a Hargita megyeiek mellett bukaresti, marosvásárhelyi, radóci, kézdivásárhelyi ifjúsági csapatok mérkőztek meg, ez rendszeressé vált. Elindult a csíki és gyergyói községek gyerekcsapatait tömörítő jégkorong-bajnokság is.

„A csapat nagyon jól ment, 1967-ben megnyertük az itteni bajnokságot – egy olyan folyamat indult el, ami a lelkeket, a közösséget összetartotta.

Egy ékszer volt a jégkorongpálya, pláne az utolsó. A román tévében is bemutatták, el volt látva elektromos jelzőtáblával, öltözőkkel, nézni is öröm volt” – elevenítette fel.

Naponta jött a fekete autó

Csíkmadaras magára maradt azokban az években, 1968-ban elveszítette községi rangját is, amellyel évszázadok óta rendelkezett. „Bukarestben is voltunk egy küldöttséggel akkor Ceaușescunál, aki sok várakozás után fogadott, és azt mondta, menjenek szépen haza, minden megoldódik. Mire hazaértünk, már a Hargitában megjelent a térkép, mi pedig el voltunk csatolva. Népgyűlést hívtunk össze, a tömeg megtöltötte a művelődési házat, elállták az utat is, civil szekusokkal körülvéve. Akkor tálalták elénk azt, hogy ez egy remek dolog, a fejlődés csíráit magában hordja.

Egy hétig a 103-as rendszámú fekete Volga az iskolából vett fel és vitt be Csíkszeredába, rám akarták kenni, hogy én uszítom, lázítom a népet” – mesélte. Úgy jellemezte az akkori helyzetet, hogy Csíkmadarasra a lassú elhalás folyamata nehezedett, és az 1980-as évek végén eltervezett falurombolás végleg megpecsételte volna a település sorsát. „Térképeket néztem a néptanácsnál, be volt húzva, hogy itt csak néhány ház marad, csak egy magot hagytak meg” – emlékezett.

Az autonómia híve

Az 1989-es változások után Ördögh Imre aktív közéleti szerepet vállalt, nemcsak a helyi RMDSZ-szervezet elnöke lett, de megyei választmányi szinten is részt vett az érdekvédelmi szövetség munkájában, megyei önkormányzati képviselőként is dolgozott. Ő úgy tartja, inkább az ellenzékiek közé tartozott, mivel a Katona Ádám vezette Erdélyi Magyar Kezdeményezés tagjaként az autonómiában látta a jövőt, ennek szükségességét hangoztatta.

„Azzal érveltek, hogy Ördögh Imre nem akar semmit, mert nincs is ott” – említette. Hozzátette, valójában nem vonzódott soha a parlamenti munkához, ő inkább Csíkmadarasért szeretett volna dolgozni. 1991-ben Agyagfalván székely népgyűlést hívtak össze az EMK indítványára, ennek megtartását akkor a hatalom csak korlátozott módon engedélyezte.

Köszönöm a sorsnak, hogy így történt, mert éreztem, hogy rám itt, a szülőfalumban szükség van” – zárta a beszélgetést.