
Fotó: Lukács Márton Örs tulajdona
Csíkszereda ontja magából a fiatal művésztehetségeket, a város tele van képzőművészekkel, színészekkel, zenészekkel. Éppen egy ilyen fiatal tehetséggel, Lukács Márton Örssel beszélgettünk, aki július 27-én először lép fel saját projektjeivel a Csíki Jazz-en.
2024. július 19., 12:372024. július 19., 12:37
– Honnan „jött képbe” a zene?
– Már öt éves koromban elkezdtem zongorán tanulni, majd első osztályos koromtól a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában végeztem tanulmányaimat egészen tizenkettedikes koromig. Itt a zongora mellett középiskolában csellón is tanultam játszani, de időközben autodidakta módon tanultam gitározni is. Csíkszeredai zongoristaként, zeneszerzőként, producerként dolgozom, de jelenleg Budapesten élek. A zene sok területén tevékenykedem, de többek között van egy nu-jazz produceri szólóprojektem, vezetek egy jazztriót, kortárs komolyzenét írok, és elektronikus zenét készítek, utómunkát.
– Hogyan jellemeznéd a saját zenei utadat? Hogyan találtad meg a saját hangod a zenében?
– Sokáig nem tudtam merre és hogyan folytassam, végül az utolsó iskolás éveimben ismertem és szerettem meg a jazzt, az ahhoz közelálló zenéket, az improvizációt, és ekkor döntöttem el, hogy ez lesz az utam. Már ekkor el is kezdtem játszani egy jazz-zenekarban, ahol sok mindennel gyakorlati úton találkoztam, így tudtam fejlődni is. Érettségi után (pont a koronavírus miatti lezárások alatt) egy évet még otthon töltöttem, ekkor az egésznapos gyakorlások mellett zenei produkciót tanultam. Ezután a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végeztem jazz-zeneszerzést. Azóta ott vagyok, legalábbis egyelőre. Eközben
Így a különböző érdeklődések hatnak egymásra, ami talán hallatszik is a zenéimben.
– Kik inspirálnak téged zeneileg?
– Sokan inspiráltak a különböző vonalakon, mindig változott, hogy éppen ki a példakép. A jazzben is először a modern fúziókat ismertem meg és csak utána a régi nagy mestereket. Aki mindig is inspirált a saját zenémben, az talán Anomalie kanadai zongorista-producer, de hatással volt például Bill Evans, Brad Mehldau, a Snarky Puppy együttes, és még igazából sokan mások. Emellett természetesen
– Idén is fellépsz a Csíki Jazz fesztiválon. Milyen érzés a szülővárosod közönsége előtt fellépni?
– A Csíki Jazz-en léptem már fel más zenekar tagjaként (Ineffable, Moonrise), de ez az első alkalom, amikor teljesen saját projekttel megyek.
Mostanában kevés fellépésem volt a környéken, ezen szeretnék is majd változtatni. Ez a koncert azoknak is új élményt nyújthat, akik hallották már a zenéket felvételen, hiszen élőben, ebben a felállásban (duóban Debreci Norbert dobossal) más a megszólalás, sokkal több az improvizáció, experimentáció a hangzásokkal, mint a megjelent albumokon.
– Voltak már nagyobb koncertjeid? Mit vált ki belőled a tömeg?
Voltak nagyobb koncertjeim már, például nagyobb fesztiválokon (közönségszám tekintetében a legnagyobb talán a temesvári JazzTM nagyszínpadán még jó pár éve), vagy koncertteremben, idén talán trióval a Magyar Zene Háza, a Jurisits Tamás Grouppal a B'Jazz Burghausen, velük nemrég a rotterdami North Sea Jazz Festival-on is felléptünk. Jelentős volt még az utóbbi évekből játszani a Grammy-díjas Bill Laurance-szel, a Marosvásárhelyi Filharmóniával. Zeneszerzőként pedig írtam, illetve hangszerelem darabokat például a bukaresti Radio Big Band koncertjére. Azért azok a műfajok, amikben főként mozgok, eléggé rétegzenének számítanak, gyakrabban játszunk kisebb helyeken, színpadokon. Egyébként
Egy-egy ilyen pillanatért viszont tényleg érdemes zenélni, minden beleforgatott munkával együtt, nem igazán hasonlítható mással. Ilyen formában még a zene többi területén sem lehet azt az élményt megtalálni alkotó- vagy előadóművészként, amit egy koncert nyújthat.
A medvehagymaszezon érkezéséig érdemes megismerkednünk a kígyóhagymával. Ez az aromás fűszernövény sokféle étel különleges kiegészítője lehet. Az ibolyák sem csupán illatukkal hódítanak, virágaikból meglepően számtalan finomság készíthető.
Képesek vagyunk-e valóban meghallani egymást, mielőtt ítéletet mondunk? Ezt a kérdést állítja a középpontba a Csíki Játékszín legújabb előadása, a 12 dühös ember. A tizenkettők közül két szereplővel, Veress Alberttel és Kitay Leventtel beszélgettünk.
Egy klasszikus tapas receptjét mutatjuk, amely garantáltan feldobja a közösen töltött családi, baráti esték hangulatát.
Mit jelent ma a haza, az anyanyelv vagy a teremtés rendje? Egy könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen nemcsak fogalmakat értelmeztek újra, hanem azt is, hogyan lehet túlélni – szellemileg és emberileg – a 21. század zajában.
Volt idő, amikor a szegények ették, és volt, amikor bölcsek tanítottak róla – ma pedig újra felfedezzük, hogy a lencse nemcsak böjti kényszermegoldás, hanem az egyik legsokoldalúbb alapanyag a konyhában.
Ebben a fogásban a darált hús nem csupán alapanyag, hanem egy puha „takaró”, ami magában rejti a fokhagymán megfuttatott padlizsánkockákat.
Székelyudvarhely belvárosában március 15. alkalmából már másodjára hívták „időutazásra” az ünneplőket.
Festmények, fotogramok, cianotípiák és lírai csendéletek: a Ceglédi Alkotók Egyesületének képzőművészei mutatkoznak be Csíkszeredában. A kiállítás nemcsak műveket hozott, hanem történeteket a tehetséggondozásról, közösségről és alkotói sorsokról is.
Vajon mennyire tudatosul bennünk, hogy mi van a tányérunkon, amikor nekifogunk egy étkezésnek? Jobb esetben felismerjük az alapanyagokat az ételben – de tudjuk, hogy honnan érkeztek, milyen utat jártak be, amíg a tányérunkra kerültek?
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
szóljon hozzá!