Napjainkban a lakosság 80-85%-ánál kimutatható a fogínysorvadás valamely fázisa, ám aggodalomra semmi ok, hiszen a betegség az esetek többségében orvosolható. A Székelyhon napilapban megjelenő, e heti nyomtatott Ligetben László Zsuzsa fogorvos a tünetekről, kezelésről, megelőzésről beszél.
Életmentő lehet a betegség korai felismerése, éppen ezért a különböző szervezetek kampányokkal, figyelemfelkeltő akciókkal kívánják felhívni a figyelmet októberben a rendszeres szűrések fontosságára. Október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja.
Levélben fordult szerkesztőségünkhöz egy hölgy, aki párja alkoholfogyasztási szokását megelégelve kéri egy szakember segítségét. Mint fogalmaz, párja nem az a fajta, aki mindennap iszik, nem is zugivó, viszont nem telik el úgy hétvége, hogy ne részegedne meg. Forró-Erős Gyöngyi pszichológus reagál.
Nagy a hajtás és a teljesítménykényszer manapság környékünkön is, egyre többeket érint a munkahelyüktől való mentális eltávolodás, a kiégés. Noha térségünkben még újnak számító fogalomról van szó, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne fokozottan jelen.
Mielőtt megkezdődik a vakáció, a szabadságolások és strandolások időszaka, jó tudnunk, hogy fontos a napvédelem, de fontos az anyajegyeink vizsgálata is. Jelenleg egy országos kampány keretében ingyen lehet ellenőriztetni anyajegyeinket, kiszűrve az esetleges elváltozásokat.
Még sokaktól nagyon távol áll a mesterséges fogantatás vagy a lombikbaba fogalma, pedig világszinten már több mint ötmillió gyerek született már ilyen módon. A módszerek egyre fejlettebbek, de egyre többen vannak azok is, akik kénytelenek a mesterséges eljárásokhoz folyamodni.
Legyünk derűsek, mosolygósak, szeressünk magunkat és másokat, ha pedig bosszúság, bántás ér, ne fojtsuk el a mérgünket, bánatunkat, mondjuk ki, éljük meg a rossz érzéseinket is. A mindennapokban helye van a derűnek, de az indulatnak is. Mindkettőt meg kell élni, ha jót akarunk magunknak.
Téves azt hinni, hogy a múltat le lehet zárni és azzal nem kell foglalkozni, hiszen attól, hogy valaminek vége van, az még nem múlt el, vallja Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, aki első alkalommal tartott előadássorozatot Erdélyben.
Megérkezik, gyertyát gyújt. Esetleg imádkozik. De ami a legfontosabb: felajánlja idejét és képességeit azok számára, akik rászorulnak. Az Erdélyi Telefonos és Internetes Lelkisegély-szolgálat ügyelője számára sokan vannak, akiknek ő az utolsó kapaszkodó.
A tavasz a megújulás időszaka, ez igaz a bőrünkre is, amelyet a téli időszak igencsak megviselhet. A kinti szél, a benti száraz levegő nem kedvez az arcbőrnek, ezért fontos a megfelelő hidratálás – külsőleg és belsőleg egyaránt. Tavasszal viszont ajánlott minél többet a szabadban tartózkodni, a bőr megfelelő fényvédelméről viszont ne feledkezzünk meg.
Bár Magyarország kedvenc toxikológusától lehet, azt várja az ember, hogy kábítószerekről, azok típusairól, hatásairól, valamint drog és alkohol statisztikákról beszéljen, Zacher Gábor nem így tesz: inkább egy tükröt tart elénk, amelyben megmutatja, hogy melyek a mindennapi függőségeink.
Kell hozzá recept, minőségi alapanyag, és nem utolsósorban a szeretet – ettől lesz ellenállhatatlanul finom a dorongos sütemény.
Régóta vitatéma, hogy hatékony-e a homeopátiás kezelés vagy sem. Az alternatív gyógymód Székelyföldön is jelen van, a lapunk által megszólaltatott gyakorlói szerint pedig van rá kereslet. Annak ellenére, hogy hatásosságát tudományos és klinikai vizsgálatok nem támasztják alá.
Bár a közhiedelem szerint, ha már koraszülöttről van szó, jobb a hét hónapra, mint a nyolc hónapra született baba, ez egyáltalán nem igaz. A valóságban minél közelebb van a baba a kiírt születési idejéhez, annál több esélye van arra, hogy életben maradjon és egészséges legyen.
Az időskori leépülésről elmondható: egyre gyakoribb, és egyre több áldozata van. Azonban nem csupán a beteg az áldozat, sok nehézséget zúdít a hozzátartozókra, a családra is a demencia. Ezen változtatna Kiss Gabriella frissen doktorált szakember.
Saját tapasztalatairól mesél egyre népszerűbb videóiban a leukémiás Varga Szilárd, hogy sorstársainak segítségére lehessen. Hiszi, hogy betegsége gyógyítható, és hogy gyógyulni fog társaival együtt, ha a kívülállók már-már lemondanak is róluk.
A generációk közötti konfliktus valószínűleg egyidős az emberrel, napjainkban azonban sokkal nehezebben kezelhető. Egy dolog biztos, a „mi időnkben más volt” jellegű minősítgetésekkel a problémát nem lehet megoldani.
Szilárd 18 éves, és a multimédia iránt érdeklődik. Indíttatása viszont nem a pályaválasztás. Azt szeretné, hogy akik hozzá hasonló betegségben szenvednek, több információt kaphassanak, így spórolva meg a temérdek fájdalomból. Varga Szilárd betegségének diagnózisa: akut limfoblasztos leukémia.
Bár egyre több pár problémája, mégsem szívesen fordulunk orvoshoz azzal, hogy nem jön a gyerek. Pedig Romániában hat párból egy küzd meddőséggel, vagyis a párok több mint 15 százalékánál marad el a várva várt gyermekáldás. Mégis sokan hosszú éveket várnak, míg szakembert keresnének.