
Fotó: Gligor Róbert László
Évek óta szokás Nyárádszentmártonban, hogy Csíkfalva község három történelmi magyar felekezete együtt ünnepli meg a település egykori védőszentje, Márton püspök ünnepét. Idén azonban csak a reformátusok és unitáriusok lelkészeit köszönthette a házigazda Varga Sándor nyárádszentmártoni unitárius lelkész a falu 740 éves templomában.
2010. november 16., 08:392010. november 16., 08:39
2010. november 16., 10:142010. november 16., 10:14
Az ökuménikus istentisztelet keretében Kerekes József református lelkész arra figyelmeztette a közösséget, hogy Isten nem teszi olyanná környezetünket, amilyennek szeretnénk, hanem az embert változtatja meg, úgy, ahogy egykoron a dalia katonatisztet, hogy aztán az szentté legyen és megváltoztassa környezetét. Sándor Szilár jobbágyfalvi-nyárádszeredai unitárius lelkész Dávid Ferenc példájára emlékeztetett: az egykori püspök semmit sem akart összetörni, ami érték volt, hanem minden erejével azon munkálkodott, hogy az emberek egymáshoz türelmesek legyenek és ne égjenek a máglyatüzek azért, mert valaki másmilyen. „Örvendjünk az összefogás erejének, és ismerjük fel azt az utat, amelyet Szent Márton és a reformátorok is kijelöltek számunkra, a közösség pedig az összefogásban teljesítse ki ünnepeit” – figyelmeztette a lelkész a különböző felekezetek híveit.
Az istentisztelet után az unitárius ház udvarán idén is sor került a szokásos Márton napi vigasságra, amelyről Bod Péter már 1757-ben azt jegyezte fel, hogy „második fársáng”-ként ünneplik meg a közösségek, „sült ludat esznek és új bort isznak”. Nos, ezúttal Nyárádszentmártonban nem szolgáltak fel sült ludat, de annál több libazsíros kenyeret lilahagymával, majd a dicsőszentmártoni Seprődi József borász, borlovag tartott kóstolót az általa termelt Cuvée-ből, és a faluból elszármazott Kocsis József is hozott kóstolásra saját termésű borából.
A gyönyörű napsütés is hozzájárult a jó hangulathoz, amelyet csak fokozni tudott a szokásos sorsolás: idén libákat ábrázoló tányérokat, csuprokat, porcelánlibát, fazakat, sütőtököt és Szent Márton napi kenyeret egyaránt nyerhettek a jelenlevők. De a nap várva-várt különlegessége az igazi lúd volt. Ezúttal nem a nyertesnek kellett megfognia a szárnyast, már hozták azt kosárba rakva és piros szalaggal díszítve. A szervezők azt szerették volna elérni, hogy maga a liba húzza ki a szerencsés sorsjegyet, de az nem vállalkozott erre az „öngyilkos merényletre”. Ennek ellenére megkerült az a személy, akinek a szerencse kedvezett: idén a helyi Adorján Imola vihette haza a Szent Márton napi ludat.
Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.
Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!