Fotó: Veres Nándor
A végéhez közeledik annak a 120 kilométernyi turistaösvénynek a kialakítása, amelyet két pályázat révén valósít meg Madéfalva önkormányzata, illetve a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás.
2015. szeptember 14., 10:552015. szeptember 14., 10:55
Két hasonló pályázat révén 120 kilométernyi turistautat jelölhettek ki az elmúlt időszakban a Bogát-térségben. Már csak az utolsó munkálatok vannak hátra, keddig befejeződik annak a hatvankét kilométernyi turistaösvénynek a kialakítása, amelyre a Csík Leader Egyesületnél pályázott a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás – tudtuk meg Szentes Antaltól. A fejlesztési társulás projektfelelőse hozzátette, a rendelkezésre álló 50 ezer euróból mintegy 60 kilométernyi meglévő erdei, mezei és községi útvonalat tábláztak ki, továbbá tájba illő, fából készült padokat, szemeteseket helyeztek el.
A napokban kihelyezik a tájékoztató pannókat, a kilenc műemléket jelző táblát, illetve kinyomtatják az ezer darab – turistaösvényeket tartalmazó – térképet. Emellett beüzemelik a Destour nevű számítógépes programot is, amely által a térségbe utazók akár okostelefonjukról is foglalhatnak szállást. Így még a hónap vége előtt megtörténhet a hivatalos átadás, elszámolás is.
A tizenkét ösvényen bejárhatók Csicsó, Rákos és Szentmihály látványosságai, többek között a csicsói vár, a Bogáti kápolna, a rákosi Pogányvár, a lóvészi Karakó-híd, a Rákosi Sáté Természetvédelmi Terület, a piricskei panzió, a rákosi templom. Szentes felhívta a figyelmet, hogy ezek nem helység-, illetve utcanévtáblák, hanem a turistaösvények jelölésére szolgálnak, senki ne tévessze össze az előbbiekkel. Ugyanakkor arra kérte a helybélieket, hogy próbáljanak meg értékként tekinteni az ösvényekre, táblákra, és úgy viszonyulni azokhoz.
További terveik is vannak az ösvényekkel: szeretnék időnként kisebb szervezett csoportokkal, diákokkal bejárni, ezáltal pedig megismertetni a turistaösvényeket és az általuk felkereshető turisztikai látványosságokat. Másrészt, mivel három szabványosított turisztikai ösvénnyel fel lehet kerülni a turisztikai térségek (románul: zonă de interes turistic) listájára, szeretnék szabványosítani az ösvényeket. Gondolkodnak az útvonalak bővítésén is.
Madéfalván szintén dolgoznak a több mint 60 kilométernyi ösvény kijelölésén, ahogy a madéfalvi polgármester fogalmazott, most van a legnagyobb hajrá. A pályázati pénzből kivitelezett munkálat a fejlesztési társulatéhoz hasonló felépítésű. Az irányjelzők, információs pannók, padok, szemetesek kihelyezése mellett azonban magába foglalja az utak melletti források rendbetételét is − fejtette ki Szentes Csaba. Madéfalva polgármestere hozzátette, múlt héten a Hargita felé vezető erdei út mentén lévő forrás rendbetételével foglalkoztak. „A kijelölésre került útvonalak a Siculicidium-emlékműtől a madéfalvi Hargita hegycsúcsaira, a Csompolyra és a Grádicsra vezetnek fel, úgy, hogy közben érintik a helyi látnivalókat, borvízforrásokat, a templomot, a menedékházat, a Siculicidium útját” − sorolta a községvezető, aki szerint határidőre (e hónap végéig) befejezik a tennivalókat.
Madéfalva bel- és külterületén, öt főbb útvonalon 219 oszlopot, azokon pedig 466 táblát helyeznek ki. Négy helyen pihenőket alakítanak ki padokkal, szemetesekkel és információs táblákkal. A Tourinform információs iroda mögött egy fedett biciklitároló is épül. Rendezik az erdei borvízforrások környékét, például a Csorgó, a Kettes Csorgó és a szegesi borvízét is, ahol küpük és itatók könnyítik meg a víz fogyasztását. Továbbá ezer darab nyomtatott térkép készül az ösvények útvonaláról és Madéfalva látnivalóiról.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
szóljon hozzá!