Fotó: Mihály Csaba
Közel harminc fiatal között tört ki tömegverekedés szombatra virradóra az egyik szépvízi szórakozóhely előtt. Az összetűzés egy korábbi nézeteltérésre vezethető vissza.
2015. december 28., 17:572015. december 28., 17:57
Információink szerint egy szépvízi és egy gyimesi fiatal között korábban történt tettlegesség miatt „látogatott” egy gyimesi férfiakból álló csoport szombatra virradóra a szórakozóhelyhre, ahol a helyi fiatalokból álló csoporttal történt verekedés közben többek között gázspray és baseballütő is előkerült, repültek az italos üvegek, és megrongálódtak a szórakozóhely ablakai is.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a tömegverekedésben több mint huszonöten vettek részt, nyolc, 21 és 34 év közötti személy szorult orvosi ellátásra, kórházba való beutalásukra nem volt szükség. A Hargita Megyei Mentőszolgálat diszpécserétől megtudtuk, a helyszínre három mentőalakulat vonult, kettő a mentőszolgálattól, illetve egy rohammentő.
A rendőrség még vizsgálja az eset kialakulásának és a történtek pontos körülményeit, az ügyben verekedés, rongálás, csendháborítás és rendbontás elkövetése gyanújával indítottak eljárást.
Némafilmet, helyi készítésű dokumentumfilmet, szlovák-cseh-magyar koprodukciót is filmvászonra vetítenek, emellett több más programra is várják a nézőket a Magyar Film Napja alkalmából a Csíki Moziban április 24-27.között. A belépés ingyenes lesz.
A depresszió megelőzését szolgálják az ágyhoz kötött betegek számára azok a virtuálisvalóság-szemüvegek, amelyeket Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház kapott adományba a legutóbbi Katalin-bál bevételéből. Az eszközöket csütörtökön adták át a kórháznak.
A csíkszeredaiak észrevételeit, javaslatait várja az önkormányzat az Etnográfiai park övezeti rendezési tervének elkészítésében, amelyet postán vagy elektronikus úton lehet eljuttatni, és lakossági fórumot is szerveznek a projekt kapcsán.
Egy 16 éves fiatalt vettek őrizetbe április 16-án a Hargita megyei rendőrök, akit azzal gyanúsítanak, hogy mutogatta magát közterületen és nőket bántalmazott.
Munkálatok miatt két napra bezár a Csíki Csobbanó, de a húsvéti ünnepek alatt – vasárnap kivételével – ismét várják a fürdőzőket.
Tizennégy évvel a felújítása után meglehetősen elhanyagolttá vált a borzsovai fürdő. Hasonlóan leromlott állapot uralkodik Cibrefürdőn is. A szépvízi önkormányzatnak egyelőre nincs pénze ezek rendbetételére.
Csíkszeredában szervezik az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Agrártudományi Szekcióját április végén. Az eseményre közel 200 oktató és 300, agrártémával foglalkozó hallgató érkezik a Kárpát-medence több pontjáról.
Év végéig lesz bezárva az a 30 kétcsillagos szállodai szoba a Tusnád Hotelben, amelyeket nemrég a fogyasztóvédelem a hiányosságok miatt ideiglenesen bezáratott. Ezeket a szobákat a tusnádfürdői szálloda felújíttatja.
Hamarosan újra magyar lesz az űrben: a HUNOR-programról, a magyar űrhajózásról, a küldetés tudományos céljairól hallhattak az érdeklődők Csíkszeredában Partl Alexandra Petra világűrpolitikai tanácsadótól.
Folytatódik az elkerülőút építése Csíkmadarason, amely a vasútvonal által kettészelt község számára fontos összeköttetést biztosít a településrészek között. A munkálatot augusztus végére tervezik befejezni, ezalatt a vasúti átjáró is elkészül.
szóljon hozzá!