Rohamléptű beruházások Korondon

Korondon ugyanannyi körforgalom készült idén, mint Székelyudvarhelyen, továbbá hétezer tonnányi aszfalt és beton felhasználásával a község utcáinak 85 százalékát is leaszfaltozták. A Vidékfejlesztési Alap 322-es intézkedésére benyújtott integrált pályázat részeként a pálpataki szociális központot is felújítják, valamint a helyi önkormányzat saját, multifunkcionális erőgéppel gazdagodott.

Kovács Eszter

2011. november 21., 17:472011. november 21., 17:47

2011. november 21., 18:072011. november 21., 18:07



Katona Mihály polgármester az új erőgépet mutatja. Tekintse meg fotógalériánkat!

A 322-es integrált pályázat többfajta beruházást feltételez – mondta el kérdésünkre Katona Mihály, Korond polgármestere. Így tehát az aszfaltozás mellett újabb, két 300 köbméteres medencével ellátott víztározó épült a községben, sikerült modernizálni és bővíteni a víz- és szennyvízhálózatot is. Mindezek mellett a Korondhoz tartozó Pálpatakán a szociális központ is fel lesz újítva, jelenleg a külső javítások folynak, előreláthatóan két héten belül rendeltetésszerűen működhet a nyugdíjasoknak szánt otthon. A pályázati pénzből egy multifunkcionális erőgépet is vásárolt az önkormányzat, melyhez cserélhető fejek járnak, így nyáron kotró-, ásó-, fúróként, télen pedig hótalanításra használhatjuk majd – tette hozzá Katona.

Az infrastrukturális felújításokat két cég, a csíkszeredai székhelyű Ing Service Kft., illetve a korondi Árcsó Kft. végezték. A helyi Árcsó a víz- és szennyvízhálózat egy részének lefektetéséért felelős, mi az aszfaltozást, az árkok, illetve az aszfaltozott szakaszokon a vízhálózat kialakítását végeztük – mondta Lukács István, az Ing Service mérnöke.

Megtudtuk, közel tíz éve a község elöljárói prioritási sorrendet állítottak fel a beruházásokra vonatkozóan, ennek értelmében kiemelt fontosságú a vízhálózat, a csatornázás és az aszfaltozás ügye. Márciusban kezdődtek el a munkálatok, és november 9-éig – a kivitelező cégekkel aláírt szerződések lejártáig – szerencsésen be is fejeződtek – jegyezte meg a polgármester. Az aszfaltozást a főúttól befele, a település mindkét felében végezték, így az úthálózat 85 százaléka aszfaltréteget kapott. 9,2 kilométeren 7000 tonnányi aszfaltot fektettünk le – egészítette ki Lukács István. Összességében 14 kilométernyi vízvezetéket, 12 kilométernyi sáncot sikerült kialakítani – tette hozzá a polgármester, megjegyezvén, hogy az új és a régi vízgyűjtők révén jelenleg közel 1000 köbméternyi víz áll a község rendelkezésére, ezért a szárazság okozta vízhiány itt nem fog problémákat okozni.

A terveket úgy készítettük el, hogy figyelembe vettük, mely utak és utcák vezetnek temetőkhöz, ravatalozókhoz, illetve a község intézményeihez, és ezeket újítottuk fel, illetve aszfaltoztuk – fejtette ki Katona. A tervből így ezúttal néhány zsák- és mellékutca kimaradt. Ahol nem volt aszfaltozás, ott makadámutat alakítottunk ki, így ezeken is akadálymentes a közlekedés – értesültünk a polgármestertől.

Korondon az integrált pályázatban kiírt 2,5 milliót teljes egészében sikerült lehívni, e mellé – és hogy a tervbe vett beruházásokat mind el tudják végezni – a helyi önkormányzat még 500.000 eurónyi önrésszel járult hozzá. Az aszfalt nélkül maradt utcák ügyét sem hanyagoljuk, továbbá a környezetvédelmi minisztériumnál a csatornázás bővítésére pályázunk, de Korond községben biomasszás kazánt is állíttatnánk, illetve Pálpatakán a kultúrházat is fel szeretnénk újítani – sorolta a jövő évre vonatkozó terveket a korondi elöljáró. A község központjában egyre gyakrabban előforduló közúti balesetekre is keresik a megoldást – mondta el Katona Mihály –, a szállítási minisztériumnál nyújtottak be pályázatot 6,2 kilométer járda, valamint sebességkorlátozó szigetek kialakítására. A központban, ahol az út szélessége megengedi, mindkét oldalon járdát építenének, valamint az említett veszélyes szakaszon sebességkorlátozó szigeteket alakítanának ki – vázolta a terveket a polgármester. Korond felújított utcáinak hivatalos átadása december elején lesz, addig az utak menti, valamint a sáncok melletti övezeteket is feltöltik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván

Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván
2025. július 10., csütörtök

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói

A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói
2025. július 10., csütörtök

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást

Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást
2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat
2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon