Harmadszor rendeztek falunapokat a hétvégén Fenyéd községben. A remek időben zajló faluünnepen médiapartnerként jelen volt az Udvarhelyi Híradó is.
2011. augusztus 15., 17:462011. augusztus 15., 17:46
2011. augusztus 15., 18:032011. augusztus 15., 18:03
Három héttel ezelőtt a Fenyéd községhez tartozó Küküllőkeményfalva falunapján bizony a kedvezőtlen időjárás kétszer is eláztatta a résztvevőket, azonban augusztus 13–14-én az anyaközség harmadik éves ünnepén remek idő várta a résztvevőket, akik nagy számban ünnepeltek és szórakoztak.
A III. Fenyédi Falunapok két helyszínen zajlott, szombaton a település minifocipályáján több kategóriában is rúgták a labdát a lányok, legények. Bokor Botond polgármester külön kiemelte, hogy a labdarúgótorna egyedinek is számíthat, hiszen erre csak községi csapatok nevezhettek be. „Kicsit aggódtam, mert az elején úgy tűnt, hogy nem leszünk elegen, nagyon kellemesen meglepődtem, amikor ilyen sokan mellém álltak” – újságolta a fenyédi településvezető.
Ezalatt a község iskolájának udvarán már folyt az ünneplés és a meleg időnek köszönhetően a sör is. Elsőként a gyerekekhez szólt a műsor az Ég és Föld együttes jóvoltából, a kicsiknek amúgy egész idő alatt rendelkezésükre állt a légvár és az arcfestés. Hozzátett ehhez a jelen lévő Udvarhelyi Híradó is, zsákugrást szervezve a legfiatalabbaknak, az első három befutót ajándékcsomagokkal díjazva. Vittünk pezsgőket is, ezeket természetesen „jó kezekbe adtuk”, a felnőtt férfi focibajnokság dobogósait díjaztuk.
A két nap alatt a felnőttek is bőven részesültek hozzájuk szóló programokban, a legnagyobb tömeget Homonyik Sándor vasárnap esti fellépése vonzotta, de remek perceket biztosított a késő esti tűzijáték is. A harmadik fenyédi faluünnep késő éjszakába nyúló utcabállal zárult.
FALUNAPI FOCIBAJNOKSÁG
Férfiak
1. Keményfalva
2. Olimpia SE
3. Jóbarátok
4. Alszeg
Gólkirály: Sebők Antal (Keményfalva)
Legjobb játékos: György Attila (Fenyéd)
Legjobb kapus: Székely Gábor (Fenyéd)
A legjobb női csapat: Keményfalvi lányok
A legjobb gyerekcsapat: RB Fenyéd
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
szóljon hozzá!