A búzásbesenyői, csejdi, marosszentkirályi, marosszentgyörgyi, maroskeresztúri és nyárádtői református presbiterek egyetértettek abban, hogy az egyház nem fegyház, így elsősorban a gyülekezeti tagokat meg kell inteni, de nem kell megbüntetni.
2009. november 16., 16:322009. november 16., 16:32
2009. november 16., 16:342009. november 16., 16:34
A nyárádtői találkozó délutáni istentisztelettel kezdődött, amelyen Biró Jenő csejdi lelkipásztor hirdette az igét. Dr. Bustya Dezső nyugalmazott lelkipásztor a Kálvin év jegyében, az egyházfegyelemről tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a fegyelmet akkor kell gyakorolni, amikor a gyülekezeti tagok Isten dicsősége, Isten törvényei ellen vétenek, egy közösséget megbotránkoztató tetteket hajtanak végre, istentelen életet élnek.
Az előadások után lehetőség volt a hallottak megbeszélésére. A jelenlevők elmondták, hogy gyülekezeteikben hogyan gyakorolják az egyházfegyelmet, ami tulajdonképpen a sákrámentumoktól (keresztség, úrvacsora) való eltiltást is jelenti, de ez a tilalom nem vonatkozhat a templomba járásra, igehallgatásra.
Többek között elhangzott, hogy a presbiterek és a lelkész feladata jelenleg főként a megelőzés, nem a fegyelmezés.
A megbeszélést követően a kilencven résztvevő a református egyház gyülekezeti termében megtekintette a Kálvin öröksége című kiállítást és szeretetvendégségen vett részt.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.
A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.
Egyházi épületek udvarára, a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával fúrnak közkutakat Kis-Küküllő menti településeken, így próbálva kivédeni a tavaly előállt nehézségeket, amikor hónapokig nem volt megfelelő ivóvize a lakosságnak.
Kokkolinonak, az állatkert anyamedvéjének, illetve Jimmynek, Dömének és Dömzsinek idén is „letesztelték” az időjós-tehetségét. A népi hiedelem úgy tartja, ha február 2-án a medve meglátja a saját árnyékát, akkor még hosszú télre számíthatunk.
Nagycsergedi tűzvészhez riasztották vasárnap délben a marosvásárhelyi tűzoltókat: egy műhely, majd egy lakóház is kigyulladt, az anyagi kár jelentős.
Ha egy 14 év alatti gyermek bűncselekményt követ el, büntetőjogilag nem vonható felelősségre, a törvény mégis intézkedést ír elő. Jogos kérdés, hogy egy súlyos hiányosságokkal küzdő rendszerben mi történik ilyenkor a kiskorúval.
Új fejezet kezdődik a Kárpátok sétányán lévő Friedrich Schiller-iskola életében. Egy eddig elhanyagolt, illegális szemétlerakóként használt 1300 négyzetméteres területet nyilvánított közvagyonná az önkormányzat, hogy az intézmény udvarát bővítsék vele.