Öt éve várt munkálat fejeződhet be egy év múlva

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Folytatják a 187 személy befogadására alkalmas tanintézet építését Csíkmindszenten. A létesítményhez még 2011-ben fogtak hozzá. Az építő 14 hónap alatt megvalósítaná az öt éve várt munkálatot.

Szabó Kamilla-Mária

2016. augusztus 30., 17:312016. augusztus 30., 17:31

Augusztus elejétől újra dolgoznak a csíkmindszenti iskola udvarán épülő tanintézetnél. Az idén újra meghirdetett közbeszerzési eljárás során a székelyudvarhelyi Viaduct Kft.-t nevesítették meg kivitelezőnek, amely a munka befejeztét 2017. októberére ígérte – számolt be érdeklődésünkre Keresztes Balázs, Csíkszentlélek község polgármestere. Az építő tervei szerint a létesítményt a havazás beálltáig tető alá hoznák, hogy a tél folyamán a belső terekben tudjanak dolgozni.

A tavalyi Helyi Fejlesztési Programból idénre áthozott közel 900 ezer lej nem elég a szükséges munkálatokra, mert az újratervezés során pluszköltségek merültek fel. A többletköltségeket is szeretnék a program révén finanszírozni, ehhez már készítik is a szükséges kimutatásokat. Mivel az épület berendezését nem foglalja magába a megpályázott összeg, így az önkormányzat a bebútorozásra újabb pályázati lehetőseggel élne – részletezte az elöljáró.

Egy közel 750 négyzetméteres épület készül, amelyben az oktatás mellett a délutáni foglalkoztatáshoz, illetve a gyermekek étkeztetéséhez szükséges helyiségeket is kialakítanak. Legtöbb 187 hét személyt szolgálhat ki, ebből 75 óvodás, 100 kisdiák, 12 óvodai és iskolai alkalmazott. Kánya László, a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a tervek szerint az 1–4. osztályos iskolások és az óvodások is az új épületben tanulhatnának majd. Erre azért is van nagy szükség, mert az átalakított valamikori gazdasági épület – amelyben jelenleg zajlik a legkisebbek oktatása – kevésbé felel meg az elvárásoknak.

Az óvodában egyébként 40–45 gyerek tanul, az alsó tagozaton pedig 85-en – ezek a számok az elmúlt nyolc évben nem változtak jelentősen, stagnált a gyermeklétszám. Remélik ugyanakkor, hogy az új épület és a délutáni oktatás lehetősége miatt egyre többen járatják majd gyermekeiket a helyi iskolába. Csak abban az esetben tudják működtetni az óvodai csoportok napközis és az alsó tagozatosok délutáni foglalkoztatását, amennyiben megvan rá a szülői igény.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés