Nyárádmagyarósi falunapok lófő székelyekkel

A Maros Megyei Tanács támogatásával harmadik alkalommal rendeztek falunapot Nyárádmagyarós községben, amelyre a nyárádselyeieket és torboszlóiakat is meghívták. A bekecsalji település utcáit reggel a helyi lófő székelyek járták be, hangos szóval hívogatva mindenkit az ünnepi programokra.

Gligor Róbert László

2011. augusztus 29., 17:442011. augusztus 29., 17:44

2011. augusztus 29., 17:522011. augusztus 29., 17:52



Lófő székelyek jelenlétében ünnepeltek a helyiek

Délelőtt 10 órától a faluközpontban köszöntötte a lakosságot Kacsó Antal polgármester, aki elmondta: az erdélyi konzultáció során kiderült, hogy a községben demokrácia és szabad véleménynyilvánítás van, továbbá a lakosság óhaja egybeesik az önkormányzat törekvéseivel: ezt bizonyítják a már elvégzett vagy folyamatban levő beruházások és tervek is. A helyi kulturális egyesület részéről Móga Margit köszöntötte az egybegyűlteket, szeretetre, összefogásra és itthonmaradásra intve falustársait.

Visszatértek az iskolába


A program az általános iskola területén folytatódott. Amíg fiatalok a sportpályán kergették a labdát, addig a gyerekek tányérfestéssel és gyöngyfűzéssel foglalták el magukat vagy az arcfestés örömeit próbálták ki, a felnőtt érdeklődők számára pedig Csortán Ferenc tartott előadást a község településeinek történetéből és az erdélyi közigazgatás múltjából. Eközben a helyiek a vadásztársaság jóvoltából vaddisznóhúst aprítottak a bográcsokba, hogy az ünnepi istentisztelet után az iskolában gyülekező elszámazottakat és itthoniakat vendégül láthassák.



A gyerekek szórakoztatásáról sem feledkeztek meg a szervezők

Délután a kultúrotthonban a gyerekek mutattak be kulturális műsort, az önkormányzat pedig köszöntött nyolc, kerek házassági évfordulót ünneplő párt. A műsort Szilágyi Sándor népdalénekes előadása zárta, majd egy marosvásárhelyi hét tagú cigányzenekar húzta a talpalávalót a hajnalig tartó bálban.



Vaddisznóhús került a bográcsokba

„Úgy éreztük, hogy szükséges legalább egy nap találkozni, együtt lenni mindazokkal, akikkel naponta dolgozunk” – mondta el portálunknak Kacsó Antal. A falunapokat azért szervezi meg évente a község, hogy megmutathassa kulturális értékeit, ápolhassa a népi hagyományokat és továbbadhassa ősei örökségét. A rendezvényeket kis költségvetéssel szervezik, az önkormányzati és tanügyi alkalmazottak, valamint a lakosok önkéntessége révén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Hirdetés
2026. február 04., szerda

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet

„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet
2026. február 04., szerda

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk

Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk
2026. február 03., kedd

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének

Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének
Hirdetés