
Hodgya minden 10. lakosa részt vett szombaton az iskola és óvoda udvarának rendbetételéért szervezett munkálatokon. Kerítést javítottak, lefedték a kutat, felszedték a kavicsréteget és füvesítésre alkalmas földréteget terítettek szét. Céljuk az iskolaudvar rendezése, füvesítése és a közösségi ház hiányzó kerítésének a megépítése volt.
2011. április 18., 15:432011. április 18., 15:43
„Nagyon jó érzés volt látni, hogy már reggel 8 órakor milyen sokan eljöttek” – mondta el portálunknak Bereczki-Orbán Zsolt református lelkipásztor. 23-án tekintették szívügyüknek, hogy az udvart korszerűsítsék: szülők, nagyszülők, Demeter Joó Emese óvónő, Szabó Ida tanítónő – de a presbitérium tagjai közül is bekapcsolódtak a közmunkába, amit a helyi iskola és a hodgyai református egyház közösen szervezett.
Az apró kavics az építkezés után jó volt a sár ellen a Kálvin János Közösségi Ház udvarán, de a gyermekek a kicsi lábukkal nehezen jártak rajta, így most eltávolították. Szétzúzták az építkezésből visszamaradt betontömböket is, elegyengették a talajt és hét teherautónyi földet lapátoltak le, terítettek szét. A Hodgyában lakó Pápay Botond kertészmérnöktől kértek tanácsot a gyepesítéshez; a legrövidebb időn belül elvetik a fűmagot is. A közmunka nagyon jó hangulatban folyt délután négy óráig – a pedagógusok és anyukák gondoskodtak a krumplipaprikásról is. Az elvégzett munka anyagostól mintegy 2000 lejre értékelhető.
A jó hír szárnyakon jár – így értesültünk mi is róla. Hogy elmondhassuk: a keresztény ember az egymásért, gyermekeinkért vállalt szolgálatáról, tetteiről (is) megismerszik. A hodgyaiak élen járnak!
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!