Kenyér- és barátságünnepre gyűltek össze

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Bogárfalva közösségét egy világlátott magyar zászlóval ajándékozta meg az Ausztráliában élő Havas házaspár a szent király ünnepén.

Molnár Melinda

2016. augusztus 22., 10:032016. augusztus 22., 10:03

A szentmise imakérelmei az „Élő Kenyérhez”, Jézushoz szóltak, majd a templomkertben, a szabadtéri alkalmi oltár körül gyűltek össze a környékbeliek és magyarországi vendégeik. Farkaslaka község polgármestere, Kovács Lehel beszédében a találkozásokról beszélt, melyek nyomán egyre inkább az összmagyarsághoz tartozónak érezheti magát a székely és a hozzá látogató testvérei.

Márton Adél népdalénekét és Hajdó Zita szavalatát a bogárfalvi, szentléleki és malomfalvi egyesített kórus műsora követte, Ambrus Ferenc kántor vezényletével. Majd a nyíregyházi Asztalos Zoltánné Kocsordi Éva, az Egészség Természetbarát Egyesület létrehozója beszélt, aki évtizedek óta sokat tesz azért, hogy minél többen ellátogassanak Székelyföldre. Immár tizennégy éve ünneplik utastársaikkal „a kis Bogárfalván” Szent István ünnepét. „Nem könnyű a mai világ, de ha van kitartás, márpedig a magyar emberben van, megmaradunk” – vallja.

Az öt fehér galamb, amelyeket a gyermekek nagy örömmel bocsátottak a magasba, az öt földrészt és békességvágyunkat jelképezte. „Békében kívánjuk átörökíteni azt a földet, amelyért apáink vére folyt.”

Havas Béla és felesége másodszor járt Bogárfalván. Harminc éve élnek Ausztráliában. Bárhová utaztak, magukkal vitték a Nyíregyházán, Béla édesanyja által hímeztetett magyar zászlót. Úgy döntöttek, a kis falu templomában méltó helyet kap a világot járt nemzeti jelkép.

Benedek Sándor székelyszentléleki plébános áldáskérelmében kiemelte a mindennapiért szóló imádságot. Mindazok munkájára kért áldást, akik asztalunkra teszik azt. Végül a vendégek megajándékozták a bogárfalviakat. Az ünneplők egy perc csenddel adóztak a templomot építtető Magyari Árpád emlékének, fejet hajtva a közösség kétkezi munkája előtt is. Szép jelképként marad meg az egyik hamarabb elszállt galamb útja: leszállt a közeli háztetőre, bevárva társait. Hosszasan köröztek együtt a templomtér fölött, mielőtt beleolvadtak a messzeségbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés