Karácsonyra várva

Második alkalommal szavaltak szombaton a bekecsalji református gyerekek az advent csodáiról.

Gligor Róbert László

2011. december 05., 17:242011. december 05., 17:24

2011. december 05., 17:502011. december 05., 17:50



Tekintse meg fotógalériánkat!

Tavaly Gáspár Idlikó székelytompai tiszteletesasszony kezdeményezésére első alkalommal szavaltak a gyerekek az adventi időszak kezdetén. Idén Csíkfalva vállalta fel a házigazda szerepét. A Bekecsalja református gyülekezeteiből érkező gyerekeket Kerekes József lelkész köszöntötte, aki inkább egy álmát mesélte el a gyerekeknek, mert úgy vélte, ők – szavalataik révén – nála sokkal szebben tudják kifejezni és elmondani az adventi időszak lényegét. Az ünnepi készülődés, várakozás hangulatát erősítve gyertyát ígért a gyerekeknek, hogy ezt a fényt ki-ki haza vihesse. „Az angyal jön, világosságot hoz, s ha még valamit tesz a karácsonyfa alá, még szebb lesz az élet” – mondta el Kerekes József. A szavalóversenynek hirdetett eseményt már az elején szavaló találkozóvá nevezték át, hisz mindenki a maga módján ügyes és tehetséges – hangsúlyozták ki a szervezők.

„Nincs már messze az Úr”


Backamadarasról, Nyárádgálfalváról, Székelytompáról, Nyárádszeredából, Seprődből, Nyárádszentimréről, Beréből, Berekeresztúrról, Torboszlóból és Csíkfalváról érkezett 25 gyerek adta elő szavalatát. „Megtalálják Jézus Krisztust az emberek, / S békesség zászlaja leng a Föld felett” vagy „Fényt, éltet hozva jő, / Megtört az ősi átok, / Kit vágyakozva vártok, / Betér hozzátok” – hangzott az ígéret a szavalatokban, de a fogadalom is: „Minden advent kegyelem, / Vétkem jóvá tehetem.”
A találkozót énektanulás és „ki mit tud” vetélkedő is színesítette, a gyerekek egymást túllicitálva, kiegészítve válaszoltak a kérdésekre, bebizonyítva, hogy ismerik az advent kifejezés eredetét, jelentését, az időszakra jellemző jelképeket és jeles napokat, de még azt is, hogy milyen színű a négy gyertya és mit jelképeznek a színek. Amíg a négy fős zsűri kiértékelte az előadásokat, addig a gyerekek bemutatkoztak egymásnak, jókívánságokat tolmácsoltak, bejárták a „szeretet ösvényét” és elmondták egymásnak, hogy „elfogadlak, mert szeretlek”. Kézműves foglalkozás keretében gyertyát díszíthettek, amit minden gyerek hazavitt családjába, hogy szüleinek is elmondja a Fény közeledtének jó hírét.

Sok ügyes szavaló volt

„Az adventi időszak nagy lehetőségeket tár elénk, s bár a fénypont a karácsony, a várakozás, készülődés is nagy élményt ad” – mondta el a zsűri elnöke, Sándor Éva helyi iskolaigazgató. A zsűri döntése csak formális lehet – biztatta az izguló gyerekeket Kerekes József lelkész, a lényeg az, hogy egymást megajándékozhatták szavalataikkal. A legillőbb előadásnak a Karácsony felé, a legidőszerűbbnek az Ima a karácsony megmentéséért című költeményeket találták. Az 1–4. osztályos korcsoportban az első díjat a nyárádszeredai Aszalos Hilda nyerte, a második helyen György Krisztina (Bere) és Nagy Katalin osztoztak, a harmadik díjat a csíkfalvi Szabó Erzsébet Zsófia vehette át.



Szebbnél szebb verseket szavaltak a bekecsalji gyerekek

Az 5–8. osztályosok csoportjában a székelytompai Gáspár Attila gyűjtötte be a „babérokat”, őt követte a nyárádgálfavi Szász Alexia, míg a harmadik helyen a csíkfalvi Kerekes Ágnes és a nyárádgálfalvi Kelemen Brigitta osztoztak. A backamadarasi Pécsi Pálmát és Pécsi Szidónia Dalmát különdíjban részesítette a zsűri. A szervezők mindenkit ajándékcsomaggal jutalmaztak, a legjobbak pedig könyveket is kaptak.

Megálmodni a régi álmot


A szavalónap lényegét Kerekes József házigazda fogalmazta meg portálunknak: „Azt álmodjuk meg, amit valaha láttunk maguk előtt, azt a szépet, amit sokan már elfelejtettek vagy nem is mernek rágondolni. Az, Aki a világosság, egy fénysugárral beragyogja az életünket, hogy ezt a fényt hazavihessük a családjainkba, hogy otthon gyújtsuk meg a gyertyát, és engedjük meg, hogy ennek a fénye világítsa be nemcsak az ünnepi készülődést, a karácsonyt, hanem az egész életünket.” A gyerekek és felnőttek egy igen kedves dallal a szívükben távozhattak a rendezvényről: „Karácsonyra várva lázban a Föld, / Isteni gyermeket köszönt, / Ujjong a szívünk, dalra gyúl, / Nincs már messze az Úr”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

2026. február 04., szerda

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet

„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet
Hirdetés