Jó volt a kezdés, jöhet a folytatás!

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Jedden első alkalommal szerveztek falunapot. A rendezvényt a találkozás, együttlét, ünneplés és szórakozás igénye keltette életre.

Gligor Róbert László

2011. szeptember 06., 11:342011. szeptember 06., 11:34

2011. szeptember 06., 15:372011. szeptember 06., 15:37



Megkoszorúzták a hősök emlékművét

A helyi tanács és magánszemélyek, cégek támogatásával szervezett ünnepnap színes programot kínált, és annak ellenére, hogy hasonló esemény nem volt még eddig a falu életében, nagyon sokan vettek részt, és jól szórakozott mindenki.



Déltől éjfélig tartó program várta az érdeklődőket a színpad elé

Délben istentiszteletet tartottak a református templomban: Márton Csaba lelkész arra buzdította a híveket, hogy ne feledkezzenek el hálát adni Istennek a mindennapi apróságknak tűnő dolgokért és azért, hogy életükben vannak ünnepnapok, találkozások is. A szertartás után a tömeg a mezőcsávási fúvószenekar kíséretébena világháborúkban elesett hősök emlékművéhez vonult. Wass Albert és Ady Endre egy-egy költeményének elszavalása után koszorúkat helyezett el az RMDSZ helyi, körzeti és megyei szervezete, majd a Himnusz eléneklése után a sportpályára vonultak a világi ünnepségre.

Megnyitó beszédében Cseh Imre alpolgármester elmondta: Jedd is felsorakozott azon települések közé, amelyek falunapot szerveznek és tudnak ünnepelni, szórakozni. Kerekes Károly parlamenti képviselő és Szabó Árpád, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra figyelmeztették a község lakóit, hogy a nagyváros közelségének előnyeit ki kell használni, de nem szabad feladni a hagyományokat és az önállóságot.



Mintegy kétezren buliztak az esti koncerteken

Ezután több mint háromórás folklórműsor következett, a színpadon egymást váltották a népi együttesek: a jeddi iskolások, a mezősámsondi citera- és furulyaegyüttes, a nyárádszeredai Bekecs, a backamadarsi Kincses, a jobbágytelki hagyományőrzők és a szabédi Fürge lábak. Kilyén Ilka lányával, Krisztinával énekelt népdalokat a közönségnek, majd a Şireagul együttes táncolt. Eközben a téren vásárosok kínálatából, gyermekjátékok, erőgépek és büfék között is válogathattak a kilátogatók, míg a Caritas marosvásárhelyi és nyárádszeredai munkatársai vérnyomást mértek és egészségmegőrzési tanácsokat adtak minden korosztálynak.



Pompás tűzijáték zárta a napot

Estére mintegy kétezres tömeg gyúlt össze a sportpályán, a színpadon pedig a szászrégeni Titán és a backamadarasi Túlsó utca zenélt. A könnyűzenét a nyárádkarácsonyfalvi Diós Brigitta, a marosvásárhelyi Tőkés Betty és a kézdivásárhelyi Kovács Enikő (Angie) képviselték, akik kitűnő hangulatot és hatalmas bulit csaptak. A sort a Vírus együttes zárta, míg a napot pompás tűzijáték koszorúzta meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

2026. február 04., szerda

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet

„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet
2026. február 04., szerda

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk

Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk
Hirdetés