
Fotó: Bodnár Arthur
Tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Töltöttkáposzta-fesztivált október 1–3. között Parajdon. A rangos esemény idén „legendásra sikeredett”, történeti alapjául a valamikori tündérkirályné mondája szolgál. Hétvégén lesz főzőverseny, néptánc és népzene, az esti szórakozást pedig szombaton a Spitalul de urgenţă és az Apostol, illetve vasárnap Balázs Fecó, Keresztes Ildikó és László Attila biztosítja.
2011. szeptember 29., 17:022011. szeptember 29., 17:02
2011. szeptember 29., 17:302011. szeptember 29., 17:30
A már hagyományos töltöttkáposzta-főző versenyre idén 36 csapat nevezett be, ilyen sokan még soha nem voltak – avatott be László Ildikó szervező. A Rapsonné legendája köré épített rendezvény október 1-jén, szombaton reggel 7 óra 30 perckor a rezesbanda ébresztőjével rajtol, majd fél 11-re a fesztivál és a testvérvárosi találkozó ünnepélyes megnyitójára várják a nagyérdeműt. A Káposztafesztivált október 2-án és 3-án konferencia kíséri, mely az Új lehetőség keresése a testvérvárosi kapcsolatban címet kapta – vázolta a szervező. A tanácskozás helyszíne mindkét nap a parajdi kultúrotthon lesz.
A főzőverseny szombaton fél 12-kor kezdődik, a kilenctagú zsűri – Hajduk István Zoltán, Kúti Dénes, Ambrus György, Szilágyi Gábor, Cristina Bunea, Ioan Vasile Gyenge, Balázs József, Gidró Zita, illetve az Orange képviselője – ezúttal is a legfinomabb, legnagyobb, legeredetibb és legkisebb töltött káposztát díjazza majd. A gasztronómiai versenybe idén szerb és horvát állampolgárokat is várunk a már évek óta visszajáró magyarországi és helybéli csapatok mellett – tette hozzá László Ildikó. A nyitónapon lesz a Rapsonné konyhájának remekei elnevezésű gasztronómiai verseny eredményhirdetése is, este pedig a Spitalul de urgenţă és az Apostol koncertezik.
A vasárnapi programokat Rapsonné partnereinek és unokáinak ajánlják a szervezők, a szakmai konferencia mellett a legkisebbekre is számos kaland vár: lesznek vetélkedők, kézműves foglalkozások, íjászbemutató az Emődi Ifjúsági Egyesület jóvoltából, asztalitenisz-bajnokság, mese- és dalverseny. A felnőtteket a parajdi sóbánya borgalériájában klasszikus zenei koncertre várják, de kifejezetten nők számára kocsihajtó verseny is lesz. A második fesztiválnapot a Minestrone Band zöldségkoncertje, majd Balázs Fecó, Keresztes Ildikó és László Attila fellépése, végül tüzes lovagi játék és tábortűz zárja.
A Káposztafesztivál gasztronómiai és szórakoztató programjai mellett nemzetközi turisztikai konferenciának is otthont ad Parajd, ahol elismert előadók, tanárok és a turizmus fejlődéséért sokat tevő személyiségek tartanak előadásokat. A tavalyi rendezvényen közel 20.000 látogató fordult meg, a helyszínen készített káposzta nagy része el is fogyott, a szervezők idén is hasonló számú, töltött káposztára éhes közönségre számítanak.
| Rapsonné legendája A tündérkirályné Rapsonné a legenda szerint nagyon vallásos asszony volt. Azért, hogy könnyebben eljusson Kolozsvárra a templomba, az ördögöt bízta meg útépítéssel. Meg is épült az út. Első harangszóra nekikezdett készülődni, második harangszóra elindult, harmadik harangszóra Kolozsvárra érkezett a templomba. Az ördög útépítésének ára azonban nagy volt: egy völgy ezüst és két hegy arany. Amikor a fizetésre került a sor, Rapsonné két mellére egy-egy aranypénzt tett, melle közé pedig egy ezüstpénzt, így járt túl az ördög eszén. A feldühödött ördög pedig szétrombolta az utat. |
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!