Ha elkészül az aszfaltút, a havat is takarítani fogják

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Még nem fejeződött be az Agyagfalva és Székelymuzsna közti 15-ös számú községi út Bögözhöz tartozó részének korszerűsítése, ezért idén télen ott még nem takarítják el a havat.

Fülöp-Székely Botond

2016. december 07., 13:222016. december 07., 13:22

Farkas Mózes bögözi polgármester elmondta, a nagyjából négy kilométer hosszú útszakaszra a kivitelező már leterítette az alapréteget. Az út tavaly burkolt részeit néhol javítani kellett, a nagyját idén megoldották, ám maradtak még gödrök, ahol az útalapot is meg kell erősíteni. A havazások és a fagy miatt azonban ez a munka, illetve a koptatóréteg leterítése jövőre marad. A polgármester rámutatott, nem tartanak attól, hogy kár keletkezik az elvégzett munkában, hiszen megfelelő méretű sáncokat építettek, illetve átereszeket helyeztek el, ahol elfolyhat a csapadék.

Az országos vidékfejlesztési programból finanszírozott projekt összértéke 5,3 millió lej, a modernizálást jövő májusig kell befejezni. Az út nem készült el, ezért nem is takarítják el róla a havat – mondta Farkas. Hozzátette, amúgy sem tudnák használni az autósok, hiszen a Székelyderzs községhez tartozó szakasz járhatatlan földút, amit a későbbiekben korszerűsít az érintett önkormányzat.

Bögöz községnek 46 200 lejt különített el legutóbbi ülésén Hargita Megye Tanácsa, amit a Béta és Székelydobó közti útszakasz feljavítására használhatnak. Farkas Mózes elmondta, az esőzések miatt megrongálódott útpadkákat szeretnék rendbe hozni. Hangsúlyozta, ha az időjárás engedi, a munkát még idén elvégeznék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván

Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén

Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén
2026. szeptember 21., hétfő

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen

Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 18., péntek

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató

Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél

Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél
2026. szeptember 17., csütörtök

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm

Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm
2026. szeptember 17., csütörtök

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen

A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel

Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel
2026. szeptember 15., kedd

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe

Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe
2026. szeptember 15., kedd

Sportágválasztóval várják a gyerekeket Székelyudvarhelyen

A mozgás, a játék és az új élmények kerülnek a középpontba a keddi Sportágválasztón Székelyudvarhelyen.

Sportágválasztóval várják a gyerekeket Székelyudvarhelyen
Hirdetés